Embedded Files
Thomas Satterwhite Noble - A salemi mártír (1869)
Talán az egyik leghíresebb esemény a boszorkányokat illetőleg, ám sajnos általában nagyon keveset írnak róla, vagy éppen tévesen. Ezért is döntöttem úgy, hogy megpróbálom részletesen összefoglalni a pert és előzményeit. Megemlítek minden áldozatot, írok életükről is, ezt nagyon gyakran kihagyják.
Perek a Brit-szigeteken és a koloniális Amerikában ritkák voltak, főleg a németországi perek ezres nagyságához képest. A kínzás kevésbé volt elterjedt, mint a kontinentális Európában, noha azért így is előfordult, mint például a skót boszorkánypereknél.
Amerikában a salemi perek előtt nagyjából egy tucat boszorkányper zajlott le, de itt számos embert fel is mentettek. Ám még a bűnösség esetén se feltétlenül végezték ki a „boszorkányt”.
A salemi boszorkányper így nagyon is kitűnt a megvádolt emberek számával és kemény büntetéseivel.
Még a mai helyzetben se voltak gyors perek. Hosszú dokumentáció, rengeteg anyag áll a rendelkezésünkre, mégis a körülményes áttekintés, meghallgatások, rendkívül kevés bizonyíték ellenére is elítélték az áldozatokat.
A helyszín
A perek helyszíne több várost és falut foglalt össze, név szerint Salem faluját (ma Danvers), Salem városát, Ipswich és Andover városát. A meghallgatások az említett helyeken történtek, míg végül a pert Salem városában vezették le.
A város Essex megyében található, Massachusetts államban. Alapítása 1626-ra tehető, mikor is halászok telepedtek le. Vezetőjük Roger Conant volt, aki két évig stabilitást adott a túléléshez, de később John Endecott váltotta le, aki az új telepesekkel érkezett. Conant nagyjából egy négyzetkilométernyi földet kapott kompenzációként.
Az új és régi telepesek békésen együttműködtek és a város felvette a Salem nevet, mely a héber „béke” (salom) szó hellenizált változata, s a Bibliában is említésre kerül Jeruzsálem városánál.
A perek idején főként földművesekből és puritánokból állt a terület, emellett a falu igencsak elszigetelődött a várostól.
Puritánok
Először, mint mozgalom alakult meg az anglikán egyház alatt, de alapítóit I. Mária száműzte, s azok az európai kontinensre menekültek. Itt főként protestáns országokban telepedtek le, mint például Hollandia, Svájc, Németország, de éppen Franciaország, Olaszország és Lengyelország is.
John Strype történész szerint körülbelül 800-an menekültek el a kontinensre.
1558-ban I. Erzsébet uralma alatt azonban visszatértek. Időszakosan nagy befolyást is szereztek, mikor elterjedt az anti-katolikus érzet az országban.
A puritánokat azonban akadályozták a saját egyház alapításban, s erőskezű törvények szabályozták a vallásgyakorlásukat. A vallás ennek ellenére is elterjedt, Hollandiától kezdve Írországon át még New England-be is eljutott Észak-Amerikában.
A számos követője ellenére, nem lettek hivatalosan is szekta vagy ág a protestantizmuson belül, a puritán szót is ritkán használták a 18. század fordulója után.
A New England-i puritánok az 1630-as évek után hagyták el Angliát, mikor is többek közt Salem városánál is segédkeztek, megtelepedtek. Új és „tiszta” egyházat akartak felépíteni. A nagyobb puritán vándorlás 1641 körül meg is szűnt, mikor is nagyjából már 21 ezer puritán hajózott át Észak-Amerikába.
A puritán uralom nagyjából egy évszázadon keresztül tartott. Ez az évszázad három részre bontható: John Cotton és Richard Mather generációja, 1630-61-ig, amit nagyjából függetlenség és autonóm fejlődés jellemez. 1662-89-ig Increase Mather generációja, mikor a brit korona ellen küzdöttek. 1689-1728-ig pedig Cotton Mather generációja, melynél új alapok jöttek létre.
Az oktatás szempontjából New England különbözött az anyaföldtől, itt bevezették, hogy minden gyermeknek meg kell tanulnia írni és olvasni is.
A szabályozás és korlátozások eléggé kiterjedtek voltak. Számos puritán csoport nem ünnepelte a karácsonyi ünnepeket, noha a tiltást 1681-ben az angolok által kihelyezett kormányzó, Edmund Andros (akit Cotton Mather részvételével később megbuktattak) feloldotta, egészen a 19. század közepéig nem volt szokás a karácsonyi ünnepség Boston régiójában.
A szerencsejáték és a színház is tiltott volt, ahogy a részegség és a házasságon kívüli szexuális élet is. Alkoholt ihattak ugyan, de mindenképpen mértékkel. A házas élet megélése ugyan nem volt szabályozott, de mindkét félnek egyaránt teljesíteni kellett a maga részét, s ha ez nem történt meg, akkor válást is kezdeményezhettek.
A puritánok nem tűrtek meg más vallásokat vagy vallási ágakat, mint például az anglikán, baptista vagy kvéker gondolatokat. A Massachusetts-öböl kolóniája (vagyis Salem városa és faluja is) volt a legaktívabb a kvékerek üldözésében, s ez az üldözés elterjedt más kolóniákban is. 1660-ban történt az egyik leghíresebb üldöztetés, melynek az áldozata az angol kvéker, Mary Dyer, akit Bostonban akasztottak fel, mert megszegte a kvékerek kitiltásáról szóló törvényt. Dyer egyike volt a négy kvéker áldozatnak, akiket ma a bostoni mártírokként ismerünk.
Ez az akasztás jelölte végül a bostoni puritán egyeduralom végét. 1661-ben II. Károly király kifejezetten megtiltotta Massachusettsnek, hogy kivégezzenek bárkit is a kvéker vallás miatt.
Az első két mártírt 1659. október 27-én végezték ki, így megemlékezésül október 27-e ma a nemzetközi vallásszabadság napja.
Az előzmények
A keresztény puritánok az angol református protestánsok csoportja volt, akik meg akarták tisztítani az angol egyházat a katolikus praktikáktól. Kálvinisták is voltak, mely azt jelenti, hogy hittek abban, az embernek már előre el van ítélve, hogy a mennybe vagy a pokolba jut. Hogy megfejthesd hova is kerülsz, a Bibliát kell tanulmányoznod, részt kell venned az egyházi eseményeken, melyet a lelkész vezet, illetve észre kell venned az isteni jeleket. Úgy gondolták ők maguk az örökösei isten kiválasztott népének, s minden nehézség, betegség, ellenségek az isteni teszt részei, illetve egyenesen szemben állnak az ördöggel és szálkák annak szemében. Ezek nagyon fontosak a boszorkányperek szempontjából, hisz ez kifogást jelentett egyes eseteknél. A templom kb. 16 kilométerre volt a falutól a városban, így elég nehéz volt eljutni a misékre, szertartásokra. A falu kérte, hogy szabadítsák fel őket a városi templom alól és hadd alapítsák meg a saját templomukat. Ez a kérelem is kettéosztotta a falu lakóit, nagyjából 600 embert. Akik messze laktak a várostól, azok mindenképpen akarták az új templomot, míg, akik közelebb éltek, tökéletesen boldogok voltak a városi templommal és nem támogatták a falu templomát. Két legnagyobb ellentétes család a Putnam és a Porter család volt. Előbbi támogatva a falu templomot, míg utóbbi ellenezte. A két család nagyjából egyszerre érkezett meg, de mivel a Porter család közelebb volt a városhoz, így a kereskedelem segítségével ők meggazdagodtak, míg a Putnam család szegényedett. A perekben ez a családi viszály is részt vett. Hogy még jobban bonyolítsuk a helyzetet, Massachusetts lakói kongregációsok voltak. Ez annyiban különbözik, hogy „ellentétük” a presbiteriánusok, akiknél helyük volt az idősebb vezetőknek, a presbitereknek, míg a kongregációnál maga a gyülekezet volt hatalomban és vezette önmagát. Ezzel az első telepesektől is elválasztódnak. Angliában együtt harcoltak az anglikán egyház ellen, míg az Újvilágban szinte egymás ellen fordultak. A kort jellemezte az indiánok és az európai telepesek harca is, mely a térségben káoszt, zűrzavart és félelmet gerjesztett. Az indiánok rendszeresen fosztottak ki falvakat, szereztek foglyokat, de az európaiak is rendszeresen öltek indiánokat.
Számos lakó jelen volt egyes harcoknál, szereztek szörnyű tapasztalatokat és adták tovább félelmeiket a többieknek. Egyikük, akinek később nagyobb szerepe is volt a pereknél, Mercy Short szolgálólány volt, akit a wabenaki indiánok raboltak el. Fogsága alatt szeme láttára daraboltak fel és végeztek ki egy másik foglyot. Egy másik fontos szereplő, Mercy Lewis szintén szolgálólány volt, akinek a teljes családja esett áldozatul egy 1689-es indián támadásnak.
A falu így eleve félelemben élt nem csak az indiánok, de a franciák miatt is, akik akkoriban szintúgy városokat foglaltak el, támadtak meg, illetve a vallásuk szellemiségében úgy hitték az ördög is próbálta őket letéríteni a helyes útról. A kolóniákon a franciák elleni harc 1689-ben kezdődött, mikor III. Vilmos és II. Mária, angol uralkodók háborút indítottak az új területeken.
A faluban tehát eleve megvoltak a belső viszályok, feszültség illetve viták a várossal is. Viták a birtokhatárokról, legeltetési vonalakról, egyházi kiváltságokról. Még a szomszédos városok is civakodónak ítélték őket.
1672-ben a falu végül megszavazta, hogy saját lelkészeik legyenek. Az első lelkészeik James Bayley (1673-79) és George Burroughs (Sr.) (1680-83) volt, pár évet szolgáltak csak miután a kongregáció nem fizetett nekik. Burroughs-t később a boszorkány hisztéria alatt fel akasztották 1692. augusztusában.
A kongregációs hit ekkor kapott igazán szerepet, mikor a harmadik lelkész is hamar elhagyta a falut, mert nem fogadták jól, így nem volt szava a kongregáció felett. A városi plébánia a következő lelkészt már nem támogatta, de a falu felfogadta. A lelkész Samuel Parris volt, akinek a falu évi 66 fontot és plébániát szavazott meg.
1689-ben felemelték a járulékait, s a plébániát a hozzájáró földdel (kb. 1 hektár) a nevére írtak, ezzel szembe mentek azzal az egyezménnyel, mely megtiltotta mindenkinek, hogy a lelkészség tulajdonában lévő föld vagy bármiféle tárgy bárkinek is átírható legyen.
Parris eleinte óvatos volt a pozíció elfogadásánál, nem is adott azonnali választ rá. Ez is kettéosztotta a falu lakóit. 1689. novemberében végül Salem falujába költözött. Jelenlétével se tett sokat az összefogásért; aktívan kereste a „bűnösöket”, még az egyébként jó hírnévnek örvendő embereket is megbüntette a kisebb kihágásokért. Parris mindenképpen hozzájárult a faluban uralkodó feszültséghez, egy nagyobb konfliktus már lassan elkerülhetetlenné vált.
1692 előtt kezdett terjedni a pletyka a boszorkányságról a szomszédos városokban és falvakban. Cotton Mather, a bostoni lelkész aktívan terjesztette eszméit a boszorkányokról, könyvében le is írja „orákulumi megfigyeléseit” és hogy a „rendkívüli boszorkányság” hogyan hatott a bostoni kőműves, John Goodwin gyermekeire.
Mather leírja, ahogy Goodwin idősebb gyermekét megkörnyékezte az ördög, s az vásznat lopott a helyi ír mosónőtől, Ann Glover-től. Glover-t úgy írta le, mint egy ellenszenves öreg nőt, akit a férje is boszorkánynak nevezett. Ezért is vádolhatták meg azzal, hogy megátkozta a Goodwin gyermekeket. Az esemény után négy a hat Goodwin gyermekből különös rohamot kapott, amit végül a boszorkányságnak tudtak be. A tünetek nyak és hátfájdalmat, hirtelen felkiáltásokat, kontroll nélküli mozdulatokat és mások vagy maguknak okozott sérülések voltak. Ezek a tünetek táplálták az 1692-es őrületet is.
A bevezető események
Mindenképpen meg kell említeni, hogy 1691. októberében a falu lakói megegyeztek, hogy elűzik Parris-t és nem fizetik tovább, ez is hozzájárulhatott a per kirobbanásához, mivel egy lelkész „szükséges” az ördöggel való harcban. 1692-ben Salem falujában Betty Parris (9 éves) és unokatestvére Abigail Williams (11 éves), Parris lánya és unokahúga, rohamot kapott. A lányok sikoltoztak, furcsa hangokat adtak ki, bútor alól másztak ki, kitekerték testüket vagy annak részeit. A lányok arra panaszkodtak, hogy csipkedik vagy tűvel szurkálják őket. Parris először a szomszéd város lelkészét, John Hale-t hívta, aki meg is figyelte a lányok tüneteit. Ez az első eset még lehetett betegség, hetekig tartottak a tünetek. Parris végül a helyi doktort hívta, de William Griggs nem talált fizikai elváltozást vagy kiváltó okot, ám boszorkányságról ő beszélt elsőként. A lelkész háza és a környezet igen nagy nyomást gyakorolt a lányokra, a puritán élet meglehetősen egyszerű volt, számos megvonással. Akkoriban nem is volt szava a nőknek, pláne a gyermekeknek, ám Parris úgy gondolhatta, hogy mivel ő a falu lelki vezetője, isteni kiválasztott, így az ördög természetesen őt és családját támadja meg. Az, hogy egyébként nem szerették a közösségben meg is erősíti ezt a hitét. Mindazonáltal nem nagy ugrás feltételezni, hogy Parris olvasta Cotton Mather könyvét a témáról. Az ok kiderítése után Parris és kollégái nyomást gyakoroltak a lányokra, hogy nevezzék meg a kínzókat.
Samuel Parris
Az első három ember, akit megvádoltak Betty Parris, Abigail Williams, később Ann Putnam (12 éves) és Elizabeth Hubbard (18) megbűvölésével az Sarah Good, Sarah Osborne és Tituba volt. Ann Putnam a már említett Putnam család 12 gyermekének legidősebbike volt. A későbbi másik vádló Mercy Lewis (Putnam család szolgálója) volt a legjobb barátja. Ann Putnam a perek után is sokáig szenvedett krónikus betegségben, szervezete nagyon gyenge volt. Szülei 1699-ben haltak meg és rámaradt 9 testvére (többi korán elhunyt). Sose házasodott meg. 1706-ban nyilvánosan is bocsánatot kért a boszorkányperek miatt, hogy ártatlanokat ítélt halálra, s eszköz volt pereknél. A perek túlélői és a kivégzettek családjai is megbocsátottak neki. 1716-ban halt meg, jelöletlen sírba temették Danversben (Salem falu). Elizabeth (Betty) Parris, Samuel Parris gyermeke volt, édesanyja a perek után hunyt el pár évvel később. A család második gyermeke volt, bátyja Thomas, húga Sussanah. Amikor édesapját lelkésznek kérték fel Salem falujába, édesanyjával, testvéreivel és Tituba és John nevű szolgálóikkal együtt Bostonból költöztek át. Betty a költözés után számos alkalommal tűnt el kis időszakokra. Betty, Abigail és néhány másik lány kisebb jóslásokat csináltak, hogy megtudják ki lesz a férjük, milyen helyett foglalnak el majd a társadalmi ranglétrán.
Tojással jósoltak, melynél a tojásfehérjét használták eszközként. A víz felszínén lebegett a fehérje, s annak formáját kellett értelmezni. Az egyik lány egy koporsót látott benne, ami rettenetesen meg is ijesztette.
1692. februárjában jöttek elő az első rohamai, mely után Abigail is hasonlóan reagált. Innen indultak a perek. A perek után Betty nem vallott soha színt. 1710-ben, 27 évesen férjhez ment Benjamin Baron, kereskedőhöz, cipészhez. Édesapja végig támogatta anyagilag is. Négy gyermeke született, túlélte férjét is, majd 1760. március 21-én hunyt el 77 évesen.
Abigail Williams életéről nem sokat tudunk a pereken túl. 17 évesen hunyt el.
Elizabeth Hubbard William Griggs doktor árva szolgálólánya volt, ám rokona Rachel Hubbard, Griggs feleségének. Tettei mindenképpen Griggs-hez köthető, hiszen ott hallhatott Abigail és Betty rohamairól. Az ő első rohama 1692. február másodikán volt. Kora miatt eskü alatt is vallhatott így a pereket jogi útra terelhették. A boszorkány krízis alatt Essex megyében negyven panasszal élt „kínzói” ellen és 32 alkalommal tanúskodott. Elizabeth meggyőzte az egész falut, városiakat és a bíróságot, hogy higgyenek neki. A többi lánnyal együtt a perek alatt is számtalanszor kaptak rohamot, mély transzba estek vagy nem tudtak egyáltalán beszélni se.
A perek után Hubbard állítólag Gloucesterbe költözött, hozzáment John Bennetthez 1711-ben és négy gyermekük született. Mivel ebben az időszakban a területen a neve nem volt egyedülálló, így bizonyosan nem lehet megmondani mi történt vele.
Sarah Good az első vádlottak közt volt. Sarah Good Sarah Solart néven született 1653-ban Wenham városában. Apja jómódú volt, de lánytestvéreivel nem kapták meg az örökségüket, mikor édesapjuk 1672-ben elhunyt. Sarah először Daniel Poole, munkásemberhez ment hozzá, aki 1682-ben elhunyt. Ezután William Goodhoz ment hozzá. A Poole után maradt tartozások Sarah-ra szakadtak, de Goodék nem tudták azokat fizetni így koldusokká lették, 1692-ben pedig hajléktalanok. Goodot koszosnak írták le és kellemetlen nőszemélynek, aki nem tartozik a közösséghez. Lányát, Dorcas-t is megvádolják boszorkánysággal. Sarah-t július 19-én akasztják fel, bűnösségét sose ismerte el, de megvádolta Sarah Osborne-t.
Sarah Osborne 1643-ban született Sarah Warren néven. 1662-ben költözött férjével, Robert Prince-szel Salem falujába. Prince bátyja volt egy asszonynak, aki a Putnam családba házasodott. A párnak két fia és egy lánya volt. Prince 1674-ben hunyt el. Osborne betegsége miatt majdnem három évig nem látogatta a templomot, így némileg ki volt rekesztve a közösségből is. Ám a legvalószínűbb teória, hogy a Putnam családdal való jogi vitái miatt lett áldozata a pereknek, mert a Putnam család elég erősen befolyásolta azt. Osborne a börtönben halt meg május 10-én.
Tituba
Tituba a mai hittel ellentétben nem fekete, hanem indián volt. Pontos származási helyét nem tudjuk, de valószínűleg Közép-Amerika lehetett. Parris-szel Barbadosról utaztak át Észak-Amerikába. Férje John Indian volt, akinek a születési helyét szintúgy nem tudjuk. A perek alatt később férje is a vádlók sorába állt. Tituba valószínűleg mesélt a lányoknak a voodoo és boszorkányság történeteiről, így Abigail és Betty hamar ötleteket nyert a perekhez. Tituba vallomása főként a veréseknek tudható be, nem volt bizonyíték a tetteire. Vallomásaiban másokat is megvádolt. Börtönben maradt több mint egy évig, majd egy ismeretlen személy kifizette a börtöndíját és elvitte a faluból. Életéről ezután nem tudni. 1692. január 20-án jelentkeztek tehát az első „áldozatok”, Abigail és Betty. Nem sokkal később Ann Putnam és más salemi lányok is hasonló tüneteket mutattak. Február 25. Mary Sibly (vagy Sibley), a Parris család szomszédja arra utasítja John Indiant, Tituba férjét, hogy készítsen egy boszorkány süteményt, mely zabból és a lányok vizeletéből készül, s etesse azt meg egy kutyával, hogy kiderítse ki áll a boszorkányság mögött. Őt később Parris meg is fedte ezért nyilvánosan, a falu lakói elfogadják bocsánatkérését. A lelkész és a falubeliek nyomására, arra a kérdésre, hogy ki okozta ezt a különös viselkedést, Betty Parris Titubát nevezi meg. A lányok később Sarah Osborne-t és Sarah Good-ot is megvádolják. 29-én Joseph Hutchinson, Thomas Putnam, Edward Putnam, Thomas Preston, John Hathorne elöljáró és Jonathan Corwin elfogatja a vádlottakat. Március elseje és hetedike közt az elöljáró Hathorne és Jonathan Corwin kihallgatja őket. Tituba bevallja a boszorkányságot és a többi vádlottat, mint társait nevezi meg. Március 11-én Ann Putnam (Jr.) is tüneteket mutat, majd Mercy Lewis, Mary Walcott és Mary Warren is csatlakozik hozzá.
Mercy Lewis 1674-ben született, családját indiánok ölték meg 1689-ben. A 14 éves lányt ekkor szolgálónak fogadja George Burroughs. 1691-ben Salembe költözik, ahol a házas nővére él, idővel Thomas Putnam szolgálója lesz. A perek után Bostonba költözik, hogy nagynénjével éljen. Itt fia születik ismeretlen apától. 1701-ben hozzámegy egy Mr. Allen nevezetű férfihez Bostonban.
Mary Walcott 1675-ben született, Jonathan Walcott kapitány és Mary Sibly lányaként. A perek után 1696-ban férjez ment először Isaac Farrarhoz és Townsendbe költöztek. Másodjára David Harwoodhoz ment hozzá 1701-ben és Sutton-ba költöztek. Mindkét alkalommal számos gyermek született. Mary valószínűleg 1752 környékén hunyt el.
Mary Ann Warren a vádlók legidősebbike, 18 éves volt, mikor a perek megkezdődtek. John és Elizabeth Proctor szolgálólánya volt. Az életéről nem tudunk sokat.
Március 11-én Ann Putnam megvádolja Martha Corey-t is boszorkánysággal.
Martha Corey 1619/1620-ban született. A lakókat meglepte a vád, mert Corey rendszeresen járt templomba és ismert volt áhítatáról. Nem mutatott támogatást a boszorkányperek iránt, mivel nem is hitt a boszorkányok létezésében. Corey ezért is hazugnak nevezte a vádlókat, akik erre őt is boszorkánysággal vádolták meg.
Corey nem vette észre, hogy a falu mennyire elmerült a paranoiában, s végig őszintén bízott abban, hogy mindenki látja ártatlanságát és felmentik. 1692. március 21-én, amikor a lányok tanúskodtak a kihallgatása alatt, Corey megkérte a bírót, hogy ne higgyen ezeknek a hisztérikus gyerekeknek. Erre a lányok utánozni kezdték mozdulataikat, mintha Corey irányítaná őket. Mercy Lewis ekkor felkiáltott, hogy egy férfi suttogott a fülébe. John Hathorne megkérdezte Lewis-t, hogy a férfi a Sátán volt-e, ekkor Ann Putnam felkiáltott, hogy Corey kezét egy sárga madár szívta (vagyis a vérét, mint familiáris). Ez elég volt, hogy meggyőzze az esküdtszéket Corey bűnösségéről. 72 évesen szeptember 22-én felakasztották. Férje, Giles végig kiállt mellette a per alatt.
Rebecca Nurse háza ma, Danvers, Massachusetts
Március 19-én Abigail megvádolja Rebecca Nurse-t.
Rebecca Nurse 1621-ben született Angliában, a perek alatt 71 éves volt. A Nurse család ismert volt a Putnam családdal való vitáikról. A nyilvánosság felháborodott a vádakon, jámbor asszonynak ismerték, aki egyébként nagy egyetértésben élt a szomszédjaival. Híresen bőkezű volt és jótékony. Még az egyik tanú is, Sarah Holton, aki ellene vallott, mert egy vita során szerinte elég érthetetlenül viselkedett, visszavont mindent és Rebecca mellé állt. Harminckilenc prominens városlakó írt alá petíciót Nurse szabadon engedése érdekében. Pere június 30-án kezdődik, védő ügyvédhez nem volt joga, ahogy a többi vádlottnak sem. A lakók egymás után álltak ki Nurse családja mellett. Ann Putnam és más gyerekek a per alatt rohamot szimuláltak és állították, Nurse kínozza őket. A legtöbb lány, aki másokat megvádolt, hezitált, hogy Nurse-t is megvádolja. Az esküdtszék végül nem találta bűnösnek Nurse-t. Ám nyilvánosság és az újabb „rohamok” miatt a bíró megkérdte az esküdtszéket, hogy gondolják át a döntést. Az esküdtszék végül halálra ítélte Nurse-t július 19-én. A Massachusetts-i kormányzó, Sir William Phips felfüggesztette, de az „áldozatok”, egyben vádlók felháborodása miatt visszavonta. Nurse-t felakasztották.
Március 23-án Samuel Brabrook őrizetbe veszi a négy éves Dorothy Goodot. Kihallgatása során bevallotta, hogy boszorkány és édesanyját is látta az ördöggel. Vádlói, Walcott és Putnam szerint úgy viselkedett, mint egy állat, rendszeresen megharapta őket. Börtönbe küldték, öt évesen a legfiatalabb vádlottként. Mikor két nappal később, március 26-án meglátogatták, elmondta, hogy édesanyjától egy kígyót kapott, mely vért szívott ki az ujjából. A tisztviselők ezt familiárisnak gondolták. Dorothy-t felügyelet alá vonták. Dorothy-nak testvére is volt, Mercy, aki édesanyja elfogása után született (Sarah Good terhesen került börtönbe), de az alultápláltság miatt húga korán elhunyt.
Március 28-án Elizabeth Proctort vádolják meg boszorkánysággal. Elizabeth Lynnben született, férje John Proctor volt. Nagymamája kvéker volt, a puritánok pedig a kvékereket mindig is „boszorkányszerűnek” tartották. Bár Ann (Elizabeth nagymamája) nem volt doktor, de ápolta és gyógyította a betegeket, néhányan úgy gondolták, hogy boszorkány. 1669-ben meg is vádolták boszorkánysággal, vádlója pedig nem más, mint egy doktor, Philip Read volt. A vádak megmaradtak a lakók emlékezetében és 30 évvel később unokája salemi peréhez vezettek.
1692. márciusában Proctorék szolgálója, Mary Warren is rohamot kapott, azt állította, hogy Giles Corey kísértetét látta. John Proctor elutasította állításait (ahogy a többiekét is) és még nehezebbé tette a lány munkáját. Proctor úgy gondolta, hogy a boszorkányság forrása a vádló lányoknál van, nem a vádlottaknál. Ez a reakciója vezetett oda, hogy őt és feleségét is megvádolták.
Március 26-án Mercy Lewis megvádolta Elizabeth Proctort, hogy kísértetével kínozza őt. Mivel a tömeg nem hitt neki, hisz Proctorék megbecsült család voltak, így visszavonta állítását, hogy az csak „vicc” volt.
1692. március 29-én Abigail Williams és Mercy Lews újra azt állították, hogy látták Elizabeth kísértetét. Néhány nappal később Abigail panaszkodott is hogy Elizabeth csipkedi és karmolássza, majd elmondta, hogy már John alakját is látja.
1692. áprilisában 31 ember írt alá petíciót John és Elizabeth Proctor érdekében, tagadva hogy valaha boszorkányság magvát is látták volna náluk. Májusban újabb petíciót írt alá 20 férfi és nő, de ennek se volt semmi hatása.
Június másodikán egy doktor és számos nő vizsgálja át Elizabeth-et a boszorkány jegyekért, ekkoriban úgy gondolták születési rendellenességek, anyajegyek, sebek a boszorkányságra utalnak. A vizsgálók nem találtak egy jelet sem.
Augusztus másodikán a bíróság összeül, időközben megvádolták Johnt is, több másik emberrel együtt. John megírja a végakaratát, de Elizabeth-et nem említi meg benne, gondolván őt is kivégzik. Elizabeth kivégzését elhalasztják terhessége miatt, John is kérvényezi a halasztást, de elbukik. augusztus 19-én Johnt kivégzik. Elizabeth börtönben marad.
1693. januárjában több száz ember várt tárgyalásra a börtönben. Január 27-én Elizabeth fiút szül, akit férje után John névre keresztel. Elizabeth-et nem végzik ki. Májusban a vádló lányok megvádolják a kormányzó feleségét is, ekkor a kormányzó már elhiszi, hogy az embereket hamisan vádolták meg, minden bizonyíték nélkül, 153 ember szabadon engedését kezdeményezi. Elizabeth a szabadon engedettek között volt.
Elizabeth a törvény szemében halottnak számított, elkülönítettek a közösségtől. Ártatlansága elfogadott volt, de segítséget évekig nem kapott, hogy Proctor után a hozományát visszakapja, míg 1697-ben az örökösöket a bíróság utasította. 1699-ben hozzáment Daniel Richards-hoz.
1692. április 3-án Sarah Cloyce-t vádolják meg, miután testvérét, Rebecca Nurse-t védte. Április 11-én megvizsgálták, elutasította a vallomástételt és (szóban) rátámadt vádlóira, Titubára és annak férjére, Johnra: „ó ti keserves hazugok”. Salem börtönébe került, ahol testvérét Rebeccát már őrizték.
Míg Sarah a börtönben várt, mindkét testvérét (a harmadik testvér Mary is vádlott lett) kivégezték. Decemberben a bíróság nem tudott dönteni, ám januárban felsőbb bíróság megsemmisítette Sarah és férje, Peter elleni vádakat. Férjével elköltöztek, a következő tíz évet azzal töltötte, hogy megtisztítsa nővérei nevét. Halála után testvéreit is ártatlannak ítélték.
Április 11-én John Proctort vádolják meg első férfiként boszorkánysággal.
Április elején a Proctor család szolgálója és vádló, Mary Warren beismeri a hazugságokat és megvádolja a többi lányt is, hogy hazudnak.
Giles Corey kínzása, illusztráció
Április 13-án Ann Putnam megvádolja Giles Corey-t boszorkánysággal és állítja, hogy egy férfi is, aki Corey házában hunyt el szintúgy kísérti. Giles Corey Martha Corey férje volt. Angliában született, a perek alatt 81 éves volt. Földműves volt, de jómódban élt. Corey nem tett vallomást, börtönre ítélték, majd szeptemberben állt bíróság elé. Mercy Lewis vádolta meg, mi szerint kínozta őt kísértetével. Az akkori törvények szerint, ha a vádlott nem tesz vallomást, akkor nem lehet per sem. A megoldás ekkoriban a „peine forte et dure” vagyis „kemény és erőteljes büntetés” volt. Ez annyit jelentett, hogy a foglyot meztelenre vetkőztették és egy nehéz fatáblát tettek, melyre köveket, sziklákat pakoltak. Így kínozták, majd végső soron megölték az illetőt. Corey-t a börtön melletti nyitott területre vitték egy gödörbe, ahol hat ember emelgette a nehéz köveket, egyenként pakolva fel a hasára és mellkasára. A 81 éves Corey ekkor se tört meg, nem adott ki egy hangot se. Két nap után háromszor is megkérték Giles-t, hogy vallja ártatlannak vagy bűnösnek magát. Mindegyik alkalommal azt válaszolta: „még több súlyt”. Még több követ pakoltak rá, a seriff néha rá is állt a kövekre. Hosszú szenvedés után végül Corey felkiáltott: „Még több súlyt” és meghalt. Corey mellett három másik embert vittek el még elfogása napján. Mary Warren-t, Abigail Hobbs-t és Bridget Bishop-ot. Marynél, miután megvádolták, újra előjöttek a rohamok (melyekről előzőleg elmondta, hogy hazudott) és újra megvádolt embereket, többek közt a Proctor házaspárt.
Bridget Bishop volt az első, akit kivégeztek. Valószínűleg azért vádolták meg, mert egy vagy több kocsma tulajdonosa is volt, provokatívan öltözött és szókimondó volt. Egy leírás szerint Salem városának lakója volt, tehát lehet, hogy nem kocsma tulajdonos, lehet nem is ismerte vádlóit (Abigail Williams, Ann Putnam, Mercy Lewis, Mary Walcott és Elizabeth Hubbard). Cotton Mather felügyelte és jegyezte le perét. Mather leírta, hogy számos ember tanúskodott Bishop ellen, akik azt állították, hogy Bishop alakja jelent meg előttük és csipkedte, fojtogatta vagy harapdálta őket. Pere alatt is rohamaik voltak az „áldozataiknak”.
Férfiak tanúskodtak Bishop ellen, egyikük szerint Bishop bevallotta neki, hogy boszorkánynak tartják a városban, míg a másik azt mondta, hogy a fiát támadta meg és átkozta meg.
Mathers szerint Bishop számtalanszor hazudott a bíróság előtt. Bishopot halálra ítélték és felakasztották.
Abigail Hobbs 14-16 éves volt mikor megvádolták és börtönbe zárták boszorkányság vádjával. Mielőtt a faluba költözött, családjával Casco-ban élt, Maine-ben. Ez idő alatt rengeteg wabanaki indián támadás volt a környéken. Számos kihallgatása után (április-június), vallomást tett és másokat is megvádolt boszorkánysággal, többek közt John Proctort. Perénél bűnösnek vallotta magát, elismerte a két vádat, amit ellene felhoztak: Mercy Lewis megtámadását és az ördöggel való szövetkezést. Április 20-án a kihallgatásán megvádolta George Burroughs-t, Salem előző lelkipásztorát. Burroughs lelkész megvádolásával együtt egyre magasabbra tört a vádak sora a társadalmi hierarchiában.
Phips kormányzó függesztette fel a büntetését 1693 januárjában, miután William Stoughton fő elöljáró aláírta a kivégzési papírjait.
Mary Eastey (vagy Eastie) (Rebbeca Nurse és Sarah Cloyce testvére) megvádolása váratlan esemény volt, hisz igen tisztelt és áhítatos tagja volt a közösségnek. Április 22-én kihallgatása alatt Mercy Lewis, Eastey vádlója elmondta, Eastey kísértete megjelent nála és bemászott az ágyába, melleire tette a kezét. Eastey rendkívüli ékesszólással védte magát, mikor Hathorne és Jonathan Corwin megkérdezte, hogy meddig ment el a Sátán szolgálatában, végig ártatlanságáról beszélt.
Ismeretlen okokból Eastey-t május 18-án kiengedték két hónap után, noha május 20-án Mercy Lewis azt állította, hogy Eastey kísértete megint kínozza őt. Állítását több más lány is támogatta. Másodszorra is elfogták, majd a per után szeptember 9-én halálra ítélték. 58 éves volt.
Eastey első kihallgatása alatt mások is sorra kerültek, Nehemiah Abbott Jr., Sarah Wildes, William és Deliverance Hobbs, Edward Bishop, Mary Black és Mary English.
Nehemiah, Deliverance és William, Edward Bishop, Mary Black túlélték. Mary English megszökött. Sarah Wildes-t felakasztották július 19-én. Ő férje lévén állt kapcsolatban a Putnam családdal, ami nagy szerepet játszott a megvádolásában. 65 éves volt.
Május másodikán Hathorne és Corwin kihallgatja Sarah Morey-t, Lydia Dustin-t, Susannah Martin-t és Dorcas Hoar-t.
Sarah Morey és Dorcas Hoar túléli, Lydia Dustin börtönben hal meg.
Susannah Martin 70 éves volt a perek alatt, élete során egyszer meg is vádolják boszorkánysággal, de a felsőbb bíróság elutasítja a vádakat 1669-ben. Pere során idézi a Bibliát és felidézi áhítatos életét, ám Cotton Mather elhessegeti, szerinte az ördög szolgálói képesek felvenni az ártatlanság álcáját. Martint elítélik, és július 19-én felakasztják.
Május 9-én Burroughs kihallgatása napján Sarah Churchwell-t (vagy Churchill) is kihallgatják. Churchwell ekkor 25 éves volt. Kihallgatása alatt beismeri a boszorkányságot és megvádol másokat is. Elsődlegesen erőszakos munkáltatóját, az idősebb George Jacobs-ot, vallomásáért szabadon engedik.
1692. május 10-én kihallgatják George Jacobs-ot és unokáját Margaret Jacobs-ot. George Jacobs ekkor 72 éves volt, ő leginkább az események áldozata. Margaretnek elmondják, hogy a legbiztonságosabb útja a vádak elkerülésének, ha megvádol valaki mást. Így megvádolja Burroughs-t és nagyapját, George Jacobs-t. Lelkiismerete később megszólal és Burroughs bocsánatát kéri. Burroughs megbocsát, és együtt imádkoznak. Nagyapja is megbocsát neki, végrendeletében őt is megemlíti. Margaret perét elhalasztják, majd 1693-ban kikerül a börtönből a felszabadító rendelet után. Később férjhez megy, és hét gyermeket nevelnek fel.
Május 18-án elfogják Roger Toothaker-t. 57 éves volt a perek alatt. Toothaker földműves és gyógyító, illetve orvos volt, aki Angliában született 1634-ben. Számos alkalommal állította, hogy képes felismerni és meg is bünteti a boszorkányokat. Másoknak is elmondta, hogy ő már ölt boszorkányt. Hubbard, Putnam és Mary Walcott vádolta meg boszorkánysággal. A bostoni börtönbe szállították és ott is halt meg 1692. június 16-án. Feleségét és lányát is megvádolják, de őket fel is mentik.
Május 31-én Hathorne, Corwin és Bartholomew Gedney kihallgatják Martha Carrier-t, John Alden-t, Wilmot Redd-et, Elizabeth Howe-t és Philip English-t.
Alden és English megszökik, a többieket felakasztják.
Martha Carrier nem rendelkezett túl sok szimpatizánssal, egyedüli „bűne” talán a függetlensége és töretlen karaktere volt. Cotton Mather szerint kétségtelen volt bűnössége és abszolút megérdemelte az akasztást.
Wilmot Redd is idősebb asszony volt a perek alatt, nem kedvelték kellemetlen természete miatt. Vádlói Mercy Lewis és Mary Walcott voltak. Első találkozásuk alkalmával vádlóik hirtelen rohamot kaptak, mikor megkérdezték Redd-et, hogy mi lehet a bajuk, Redd azt válaszolta: „Nem tudom megmondani.” Mire megint a véleményét tudakolták végül azt mondta: „A véleményem az, hogy szomorú állapotban vannak.” Szeptember 22-én akasztották fel.
Elizabeth Howe 56-57 éves lehetett a perek alatt. Vádlói Mercy Lewis, Mary Walcott, Ann Putnam, Abigail Williams és Mary Warren. Tárgyalása alatt az „áldozatai” számtalanszor rohamot kaptak. Július 19-én akasztották fel Rebecca Nurse (sógornője), Sarah Good, Sarah Wildes és Susanna Martin mellett.
Augusztus 5-én John Willard-ot kihallgatják és elítélik. Willard egyfajta rendőr/békefenntartó volt a faluban, munkája többek közt a vádlottak kísérete volt. Ám elég hamar megkérdőjelezte a vádak valóságtartalmát és 1692. májusában visszautasította, hogy további embereket fogjon el. Ekkor Ann Putnam és mások megvádolták boszorkánysággal és tizenhárom ember megölésével.
Szeptember 7-én Alice Parker és Ann Pudeator kihallgatásra kerül és bűnösnek találják.
Alice Parker-ről nem sokat tudni, de a vádak ellene többek közt Mary Warren anyjának megölése volt. Szeptember 22-én akasztják fel.
Ann Pudeator a perek során a 70-es éveiben járt. Valószínűleg nővér vagy bába volt, második férje után pedig igen gazdag, így tökéletes célpontja lett a vádaknak. Október másodikán akasztják fel.
Szeptember 9-én Mary Easty mellett Mary Bradbury-t is kihallgatják és elítélik. Mary Bradbury ekkor körülbelül 77 éves volt. Bradbury Angliában született, családja 1631-ben vándorotl Amerikába. Vádló szerint állatokká változott, s noha több mint százan tanúskodtak mellette, elítélték. Barátai segítségével a kivégzést elhalasztották, s mikor a boszorkánypereket megszűntették és felszabadították a vádlottakat, ő is kiszabadult. Egyes források szerint megszökött, míg máshol elengedték. 85 évesen hunyt el.
Szeptember 14-én kihallgatják Samuel Wardwell-t és bűnösnek találják. Samuel Wardwell felesége lévén tehetős ember volt. William Baker, egy 14 éves fiú vádolta meg őt, feleségét és lányukat boszorkánysággal. Feleségét bűnösnek találják, lányukat nem. Szeptember 22-én Samuelt kivégzik, feleségét végül felmentik. Fia Samuel Wardwell Jr. 1712-ben beperelte a kolóniát és kárpótolják a családját ért meghurcolások miatt.
Szeptember 17-én kihallgatják Abigail Faulker-t (v. Faulkner) és elítélik. Családja többi tagját is megvádolják. Faulkner terhessége miatt a kivégzést elhalasztják. Szerencsére mielőtt megszületett a gyermeke, elengedik a börtönből. 1730-ban hal meg.
Számtalan kivégzés után, október 29-én Phips kormányzó megtiltja a további elfogatásokat és számos vádlottat kienged a börtönből. Az ítélőszéket feloszlatja.
A perek lezárása
A perek még 1693 májusáig tartottak, de ebben az évben már felmentik őket. A túlélők és az elhunytak rokonai kárpótlást követelnek, ahogy sorra derülnek ki, hogy mindannyian ártatlanok voltak.
A vád oldalán állók
Cotton Mather
Fontos megemlíteni a végrehajtók életét is. Cotton Mather a leghíresebb, mint lelkész. 1663-ban született, a perek alatt mindössze 30 éves volt. Aktív és agresszív támogatója volt a pereknek, s könyve, ahogy kortársa Robert Calef is leírja, alapot szolgáltatott a vádaknak. Bár annyit Mather oldalára kell írni, hogy a kivégzéseket nem támogatta, bár ezt sajnos a nagy nyilvánosság már nem tudta. Mather magát történésznek tartotta, noha személyes megjegyzései a vádlottakra nem mutatták azt. Mather legnagyobb befolyása a perekre egy levélben történt, ahol arra a kérdésre, hogy a spektrális bizonyítékot elfogadják-e a perek során.
Az ún. „spektrális bizonyíték” a már említett alak vagy kísértet megjelenése volt. Az „áldozatoknak” így jelentek meg a vádlottak, s okoztak nekik kínokat. Még az akkori lelkészek is figyelmeztették a bíróságot, hogy ne csak erre alapozzanak.
1692. május 31-én Mather írt az egyik bírónak, John Richards-nak, kongregációja tagjának, kifejezve a vádak és perek iránti támogatását, de figyelmeztetett, hogy a spektrális bizonyítékok ne legyenek az egyetlenek, melyet figyelembe vesznek, mert az ördög akár az ártatlanok alakját is fel tudja venni. Thomas Hutchinson kormányzó így foglalta össze a levelet: „A két első és utolsó része a tanácsnak elvette az erejét a többinek, az üldöztetés pedig még erőteljesebben folyt, mint annak előtte”. Cotton Mather később se zárta ki teljességgel a spektrális bizonyítékokat, bár felismerte, hogy a feltevések talaján áll és sehogy se lehet igazán cáfolni.
A spektrális bizonyítékot Phips kormányzó zárta ki teljesen, mikor feleségét, Mary Phips-et is megvádolták, 1693. januárja környékén. Ez egy éles zuhanást okozott a perek kimenetelében, már senkit se végeztek ki.
Feljegyzések szerint Mather főként a szegényeket tartotta boszorkányoknak és szerinte, aki a boszorkányperek ellen voltak, azok is mind a boszorkányokat támogatták. Robert Calef meg is említi, hogy Mather ott volt George Burroughs kivégzésénél (és négy másik embert is kivégeztek miután Mather beszélt).
A perek után, 1693-ban Mather megírta új könyvét, A láthatatlan világ csodái címmel. A könyvben Mather példabeszédei, a kolónia helyzete és az európai boszorkányperek is helyet kaptak.
Az utolsó alkalom mikor Mather a boszorkánysággal foglalkozott az Mercy Short és Margaret Rule „meggyógyításának” próbálkozása volt. Robert Calef ekkor megkezdte 8 éves kampányát a befolyásos Mathers ellen. Calef félt, hogy Mather újra boszorkánypereket hoz magával, nem akarta újra átélni az 1692-es borzalmas élményeket.
Cotton Mather édesapja, Increase Mather is befolyásos ember volt. A pereket ő is támogatta, ám a spektrális bizonyítékokat egyértelműen elítélte. A perek után népszerűsége és hírneve nem növekedett, főleg azután, hogy ezután is mellette állt.
John Hathorne és Jonathan Corwin elöljárók nem voltak egyházi személyek, kereskedők voltak, akik ismerték a jogot, amely ekkoriban nagyon is bürokratikus volt, ám megfontolt. Mindketten bírák voltak a per alatt, s a jogi procedúrákat követték. Hathorne a kihallgatások alatt rábírta a vádlottakat, hogy másokat is vádoljanak meg később.
A túlélők
Rengeteg vádló és vádlott volt a perek során, nem csak az a 20 ember, akit kivégeztek és 7 ember, köztük két újszülött, aki a börtönben halt meg.
Több mint 200 embert vádoltak meg, ebből körülbelül tízen meg is szöktek, a többieket a kormányzó parancsára elengedtek később vagy felmentettek a vádak alól.
Egyik leghíresebb túlélő John Alden volt. A perek alatt körülbelül 65 éves lehetett. Foglalkozását tekintve tengerész kapitány, bostoni kereskedő és katona volt. Elfogása után barátai segítségével megszökött a börtönből és Duxbury-ben rejtőzött el, míg az emberek visszanyerték józan eszüket.
Mikor visszatért, minden vádat visszavontak ellene.
Nagy szerencséje volt, mivel a bírák közt is ott volt régi barátja, Samuel Sewall, aki ki is fejezte kételyét Alden bűnösségében.
Nagyon sok információt köszönhetünk neki a perekről. 1702-ben hunyt el.
Varjúköröm, avagy anyarozs
Okok
A legegyszerűbb oka a hisztériának a kor, az elnyomás, a feszültség és a gyűlölködés volt. Félelem az indiánoktól, franciáktól és magától az ördögtől. Veszekedések, jogi viták, kapzsiság. Gyermekek vádoltak meg felnőtteket, csak azért mert féltek tőlük vagy volt valami rossz élményük. Megérezték a hatalmat és figyelmet, amit addig nem kaphattak meg, s ez számtalan áldozatot hozott. Akinek valami gondja volt a másikkal az ekkor előjött, egymás tulajdonát akarták, kisebb viták is halálhoz vezettek. Ám az idők során felmerültek biológiai okok, bár ez nem feltétlenül magyaráz ennyi vádlót, sem azt, hogy sokan később be is vallották, hogy hazudtak. Mégis meg kell említeni az anyarozsmérgezést (ergotizmus).
Az anyarozs, vagy varjúköröm egy gombaféle (Claviceps purpurea), mely esős idő után megtelepedhet a gabonafélén. Leggyakoribb a rozsban, de előfordul zabban, búzában és árpában is. Ez a gomba számos mérgező vegyületet tartalmaz, az ebből készült ételek, kenyér fogyasztása is mérgezést okoz. Tünetei a szédülés, hasi fájdalmak, hányás, égető érzés, bőrvörösség, érszűkület utáni üszkösödés. Az anyarozs egyik anyaga a lizergsav is, mely az LSD alapanyaga, így hallucináció, hisztéria is előfordul. A modern világban is van némi eshetőség a felbukkanására, de a mai technikák miatt ez igen kevés. A másik feltételezés az encephalitis lethargica, egy atípusos agyvelőgyulladás. A tünetei hasonlítanak a perekben leírtakhoz. Ezt madarak és más állatok terjeszthették. A harmadik feltételezés a Lyme-kór, tünetei ugyancsak hasonlóak tudnak lenni. A kullancsok, bolhák igen gyakoriak voltak akkoriban.
Epilógus
Számos per volt ebben a korban és a salemi pereket is megelőzte jó néhány. Ám még az akkori kolóniákat és politikusokat is megdöbbentette a per nagysága és büntetések szigorúsága, a vádlók és kihallgatók vehemenciája. Nem csak a szegényeket, de gazdagokat, sőt istenhívő, vallásos embereket is megvádoltak.
A pereket mai szemmel is érdemes ismerni, hisz még manapság se értek véget ezek az üldözések. Afrikában még a modern világban is gyilkolnak, börtönöznek be embereket, gyermekeket, mert boszorkánysággal vádolják őket.
Ám nem csak a boszorkányság miatt érdemes figyelni. Ékes példája annak, hogy a gyűlölet milyen hazugságokhoz vezet, a csoportszellem pedig csak rontja a helyzetet. Azt is láthattuk, hogy ha valaki átlát a hazugságokon, az könnyen meg is bánhatja, nem egy esetben volt halálos a kimenetel.
Nem szabad lekezelően tekinteni ezekre az eseményekre. Tény, hogy a szórakoztató ipar és az irodalom rengeteget hozta elő, másította meg. Mégis itt ártatlanul megvádolt, megkínzott és kivégzett emberekről van szó. Csak azért, mert – szerencsére – nem volt százas nagyságrend a ténylegesen kivégzettek száma, nem azt jelenti, hogy ne lett volna borzalmas az egész. Nem azt jelenti, hogy ne érdemelnék meg a megemlékezést.
Képzeld el azt a félelmet, amit átélhettek. Egy 9 éves bármikor megvádolhat téged boszorkánysággal, mert rászóltál valamiért. S ezért téged kivégeznek. Volt egy vitád a szomszédoddal? Félelem. Nem jártál a közösségbe? Boszorkány vagy. Akár mehettél mindennap, sőt te még lelkész is lehettél, akkor is megvádoltak.
A boszorkányperek áldozatai nem boszorkányok voltak. Egyszerű emberek, földművesek, feleségek, gyermekek, férjek. Az összes per áldozatainak is a világon nagy százaléka nő volt.
Emlékezni kell rájuk, felismerni a párhuzamot a mai világgal, elkerülni az ilyen gyűlölködést és hazugságokat.
A következő táblázat mutatja az áldozatok listáját. HNI - Hajadon név ismeretlen ; Még - más név amin szerepelt, esetleg következő házasság után.
Táblázat eredetije megtalálható Emerson Baker: A Storm of Witchcraft c. könyvében.
Természetesen a történet még ennél is részletesebb, ha szeretnél többet tudni róla, a forrásokat mindenképpen ajánlom.
Források:Emerson W. Baker: A Storm of Witchcraft, Oxford University Press, 2015.Gretchen A. Adams: The Specter of Salem, The University of Chicago Press, 2008.Gail B. Stewart: The Salem Witch Trials, Reference Point Press, 2013.Mary Beth Norton: In the Devil's Snare, Vintage Books, 2002.Brian A. Pavlac: Witch Hunts in the Western World, Green Wood Publishing, 2009.Enders A. Robinson: The Devil Discovered: Salem Witchcraft 1692. Hippocrene, 1992.Képek: Wikipédia
Report abuse