Arnold Crowther

Arnold és Patricia Crowther Gerald Gardnerrel

(1909-1974) 

Írta és összeállította: George Knowles

Crowther egy gyakorlott színpadi bűvész és hasbeszélő, pogány és boszorkányság iránti érdeklődéssel. Két könyvet írt és egy rádiós sorozatot a boszorkányságról, feleségével Patricia Crowther-rel, és számos cikket különféle magazinoknak. A legnagyobb érdekesség róla, hogy ő ismertette össze Gerald B. Gardnert és Aleister Crowleyt. Chatham-ben Kent megyében született 1909. október 6.-án, ikertestvérek egyikeként. Anyja skót háziasszony, apja optikus Yorkshire-ből. Crowther korai éveiben el volt bűvölve a bűvészkedéstől, hasbeszéléstől és a bábjátékozástól. 8 éves korától megkezdte a trükkök gyakorlását, technikájának tökéletesítését szobájának titkos rejtekében. 20 évesen profi bűvész volt, játszott kabarékban és turnékon volt megyékben és tengerentúl. Karrierje elérte a csúcsot 1938-39-ben, amikor Elizabeth és Margaret hercegnő meghívta a Buckingham Palotába, hogy szórakoztassa őket. Ez a meghívás elővezette, hogy Anglia nemesi osztályát szórakoztathassa, és persze jó néhány nap múlva okkultistákkal és valódi varázslókkal beszélhessen. Ebben az időben Crowther buddhista érdeklődésű szabadkőműves volt, de nem volt bevezetve a mesterségbe egészen 1960-ig. Crowther alapító tagja és elnöke volt a Bábtársulatnak, és bábjátékos mesterként több mint 500 bábjátékost képzett ki karrierje alatt, főleg olyanokat, akik hasbeszélő képességüket is használták. Különleges bábokat és régiségeket gyűjtött, szabályosan leckéket adott a Szabadkőműves Halljában, és más érdeklődő társaságoknak, az egész világon.

Mielőtt megkezdődött a II. Világháború, Crowther találkozott Gerald Gardner-rel és feleségével, Donnával, miután megtekintették egy előadását. Ő és Gardner jó barátok lettek, megosztották hasonló érdeklődésüket. Crowther gyakori látogatója lett Gardner londoni előadásainak, együtt dolgoztak és jártak antikváriumokba. Vállvetve Gardner és Crowther érintett lett a mesterségben, habár Gardner kovenje még mindig óvatos volt a nyilvánossággal. Úgy érezték Crowther lehet, hogy használni akarja a szakmai információkat a műsorában, és visszautasították bevételét. Gardner előre megmondta azt, hogy "egy nagyon különleges szőke ember" beavatott lesz, ha eljön az ideje.

A háborús évek alatt Crowther csatlakozott a Katonai Erők Szórakoztatásának Testületéhez, és szórakoztatta őket műsorával, a "Fekete Mágiá"-val, a showban egy afrikai Basuto kórus is szerepelt. Crowther előadást tartott különleges helyeken is, mint például 1943. november 10.-én, amíg Tripoliból Máltába, egy DC 3-as repülőgépen, amikor 4,000 láb magasan utazott.

Egy időre a háború alatt Crowther Párizsban állomásozott, és ott először ismerte meg előző életét, mint tibeti koldus szerzetes. Ő és egy tiszt ellátogatott egy tenyérjóshoz, "Madame Brux"-hoz, aki meginvitálta őket egy szeánszra. A médium, bevezetése után, transzba esett és egy maszkulin lélekkel beszéltek. Aki azt állította, hogy ő volt Crowther tanára egy előző életében, és ő a vezetője a jelenlegiben. A lélek azt mondta, hogy Crowther diák volt egy Tibeti kolostorban, megemlítette a "Younghusband" nevet ("Fiatalférj") és azt, hogy őt egy csatában ölték meg. "Tulajdonaid visszatérnek hozzád", mondta a médium és egy tárgy esett a szeánsz asztalra. Egy tibeti imakerék volt, ráírva: "OM MA NI PAD ME HUNG".

A háború vége után más tibeti tárgyak kerültek a tulajdonába: egy vajlámpa, egy kürt emberi combcsontból, egy dob emberi koponyából, és egy kicsi csörgődob. Egy szakember azt mondta Crowther-nek, hogy a Zi-jed-pa (A Szelíd Cselekvő), egy hajléktalan gyógyító jógi osztályt szentként tisztelnek, ők használnak hasonló tárgyakat. Ők úgy hiszik, hogy haláluk után elérik a Nirvánát, és nem születnek újjá.

Ha ez így van, miért reinkarnálódott újra Crowther? A szakértő szerint, papként megölt valakit, ezután reinkarnálódott, hogy egyensúlyba hozza a karmáját. Később egy tibeti kuriózumok kiállításán Londonban, Crowther megtudta egy "Younghusband" ezredes egy katonai támadást vezetett 1904-ben Tibet ellen. A támadás alatt Younghusband meghalt, megölte egy másik katona.

Crowther visszatért a nagyközönség színpadára a háború után, és folytatta a turnét az államokban. Utazásai alatt találkozott és ismeretségre tett szert Aleister Crowley-val. Nemsokára bemutatta barátjának, Gerald Gardner-t Crowley-nak 1947. május 1.-én. Egy feljegyzés Crowther naplójában azt írja: "Dr. G.B. Gardner Ph.D. Szingapúr és Professzor Aleister Crowley, egy varázsló eljött teára?"

1958-ban White szigeten lépett fel, itt találkozott egy szőke hölggyel, Patricia Dawson-nal. Hasonló műsorral lépett fel, mint Arnold, és felfedezték egymás kölcsönös érdeklődését a boszorkányság iránt. Crowther ajánlotta, hogy bemutassa őt barátjának, Gardner-nek. A következő két év alatt és sok találkozás után, Gardner beavatta Patricia-t 1960. június 6.-án otthonában Castletown-ban, Man-szigetén. Patricia felváltotta a beavatott Crowther-t, és Gardner jóslata bevált.

Ugyanebben az évben, 1960. november 8.-án, Arnold Crowther és Patricia Dawson egybekelt egy privát kézkötő ceremónián, Gardner segítségével. November 9.-én újra összeházasodtak egy civil ceremónián, ez vonzotta a média figyelmét. Crowtherék letelepedtek Sheffield-ben és felhasználták a publicitást, hogy beszéljenek a boszorkányságról, és számos új kovent indítottak országban.

Crowther 1974. május 1.-én lépett át egy másik világba. Vagy Arnold Crowther-ként nem korrigálta a karmáját? Vajon elérte a Nirvánát?

Patriciaval készült munkáin felül, Crowther más kiadott könyvei: "Let's Put On A Show" (1964), egy "hogyan csináljuk" könyv a mágiáról, ő maga illusztrálta. "Linda and the Lollipop Man (Linda és a Nyalóka ember)" (1973), egy könyv gyermekeknek, és a "Hex Certificate (Boszorkány Bizonyítvány)" (1970 vége), egy rajzfilm gyűjtemény a boszorkányság témájáról. Önéletrajza a "Hand in Glove (Kesztyűs Kéz)", nem publikált, de folytatásokban közölték a BBC Rádióban, Bristolban, Sheffield-ben és Leeds-ben 1975 és 1977 között.




ForrásokThe Encyclopedia of Witches & Witchcraft - Rosemary Ellen Guiley.Encyclopedia of Wicca & Witchcraft - Raven GrimassiWeblapwww.themystica.com/themystica.htmlwww.spiraltree.demon.co.uk/index.htmwww.mystical-www.co.uk