A halál eredete és Prérifarkas története

A világ kezdetén nem létezett olyan, hogy halál. Mindenki élte az életét, míg nem csak olyan sokan lettek az emberek, hogy már senkinek sem akadt több hely a földön. Ekkor a törzsfők gyűlést hívtak össze, hogy eldöntsék mit is tegyenek.

Felszólalt egy ember, és azt tanácsolta, hogy az emberek haljanak meg, majd idővel térjenek vissza. Amint leült az ember, a Prérifarkas azonnal talpra szökkent és azt tanácsolta, hogy a halál végleges legyen, mert ez a kicsi föld nem elég mindannyijuknak, és ha idővel visszatérnének a halálból, nem maradna elég élelem. Az emberek nem értettek vele egyet, mert nem akarták barátaikat és családtagjaikat örökre elveszíteni. Akkor gyászolnának és félnének, és sosem lenne boldogság a világon.

A Prérifarkas kivételével mindenki egyet értett abban, hogy a halál ne legyen végleges. A sámánok pedig építettek egy keletre néző nagy fűkunyhót, és elkészültével összehívták az egész törzset. Elmondták nekik, hogy azok akik meghaltak visszatérnek ide, hogy újra életre keljenek. A sámánok vezetője egy nagy fekete-fehér sastollat tett a kunyhó tetejére, és mikor az vérrel átitatva aláhullott, tudták az emberek, hogy egyikőjük meghalt . A sámánok majd ekkor összegyűlnek a fűkunyhó körül, és énekelve vezetik vissza a holt lelket, hogy újra életre keljen eredeti formájában.

Minden ember örvendett, mikor a sámánok elmondták a halál ezen törvényeit, mert féltették halottaikat, és azok feltámadását. Idővel látták a véresen lehulló tollat, és tudták hogy valaki meghalt. A sámánok a kunyhó köré gyűltek, és énekükkel visszavezették a holt lelket, ahogyan azt ígérték. Tíz napra rá, egy hatalmas szélvihar söpört végig nyugatról, körbeforogva a kunyhó körül, és befújva a keleti bejáratán. A szélviharból egy jóképű férfi lépett ki, akit egy másik törzs tagjai öltek meg. Törzs tagjai látták ezt, és mindenki örvendett, Prérifarkast kivéve, akit dühített, hogy nem az ő törvényeit fogadták el. Nem sokkal ez után újra aláhullott a sastoll. Prérifarkas látta ezt, és azonnal a fűkunyhóhoz ment, majd letelepedett a bejárat mellé. Napokig várt az éneklőkkel együtt, és mikor végre meghallották a forgószél érkezését az ejtó közelébe surrant. Amint a szélvihar körbeforogta a kunyhót a bejáratot keresve, Prérifarkas becsukta az ajtót. S mivel bejáratot nem talált, a halott lélek tovaszállt.

Így történt hát, hogy megismerték az örök halált, és ettől az időtől kezdve gyászolnak és szomorúak az emberek. Ezután bármikor találkoztak forgószéllel mindig megjegyezték: "Valaki erre kószál.", s azóta, hogy Prérifarkas bezárta az ajtót, a holtak lelkei a világban bolyonganak, míg rá nem találnak a másvilágra vezető útra. Prérifarkas ekkor felpattant és elmenekült, mert látta mit tett, és félelem kerítette hatalmába. Űzi örökké ez a félelem, és mindig háta mögé lesve, örökké éhezve él, mert senki sem szánja meg étellel.