Kelta és római druida

avagy druidának lenni nem is olyan egyszerű

Bár már említettem a különbséget a druidák közt, mégis érdemes tisztázni pontosan, hogy melyek azok az utak amelyek szétválnak.

Legelőször is definiálnám a két formát. A kelta druidák a három birodalommal dolgoznak, ám a római druidák a négy elemet hívják. A három birodalomról szóló cikket megtalálod az oldalon. Ehhez hozzátartozik, hogy valójában sosem voltak római druidák a történelemben. A druidizmus újjáélesztése alatt sajnos megjelentek olyan hamis tények, melyekkel megpróbálták popularizálni, népszerűbbé tenni a druidizmust, így került bele a görög-római négy elem felfogás vagy akár a szabadkőműves elemek. Ma már pedig annyira elterjedt, hogy senki se tudja lemosni igazán, főleg hogy a szervezett druidák többsége ugyanezt követi. A kelta és a római felfogás tökéletesen különböző. Ahogy a szabadkőműveseké is.

Sajnos manapság számos ember felveszi a druida titulust. Azok, akik a négy elemet hívják, s druidának vallják magukat, azoknak nem sok közük van hozzá. Nyilván nem mindenki lett rögtön druida, s a négy elemet használta, de azok, akik már több éve druidának vallják magukat, csak képesek végre adaptálódni. Hogy példával éljek, nem lehetek keresztény, ha többistenhitű vagyok. És itt jutunk el oda is, hogy nincs olyan, keresztény druida. Ez nonszensz. Számos helyen láttam, hogy Szent Patrikot is druidának nevezik ki, s általa próbálják meghonosítani a keresztény druidákat, de ez tökéletesen téves. Noha Szent Patrik segített megőrizni számos pogány emléket a számunkra, mégis ő róla tartják, hogy „kiűzte a kígyókat Írországból”. És kik vagy mik azok a kígyók? Hát a pogányok. A kígyó illetve a sárkány szent lény nálunk, régen a kelták kék kígyókat/sárkányokat tetováltak/festettek magukra.

Ámbár úgysem leszel igazi druida, ha mindent a helyesen követsz, de erkölcsi és morális értelemben más úton jársz. Nem, a druidák útja nem a szeretet és ölelés puha pázsitja, de nem gyűlölködünk. Ezzel nem jutsz előrébb, mert a mi céljaink egészen mások.

Ismerek olyan embert is, aki magát druida-bárdnak mondja, pedig a kettő egyszerre nem lehetséges. Ugyanez az ember azt mondta magáról, hogy egész klánja van és hogy ő számos gyermeknek a keresztapja a klánon belül. Folytathatnám a sort a hazugságairól, de ezzel a példával csak azt akartam mondani, hogy attól se leszel jobb, ha hazudsz, hisz előbb-utóbb kiderül, hogy semmit se tudsz. Nagyobb veszteség, hogy ha így kerülsz be a köztudatba, mint azzal, hogy kezdő vagy.

Azzal, hogy a druidák útját választod azt is magadra veszed, hogy hű leszel a hitedhez és kutatsz a hiteles források után és építed az utad. Nem egy darab könyv fogja neked meg adni az összes tudást, láttam ilyen tévedésre is példát. Ahogy a boszorkányságon belül is, itt is kutatni kell. Nem csak a témán belül, hanem a szépirodalmi műveket is végig kell böngészned. Minden a javadra válik.

Tőlem számtalanszor kérdezik, hogy honnan szereztem ennyi tudást. Én is, mint bárki más olvastam és kutattam. Bárki elérheti ugyanezt, de nagyon sokan direkt csak a mágiáról szóló könyveket célozzák meg, pedig a tudáshoz ki kell egészíteni a repertoárt.

Nehéz olyan vallást követni, amelyhez nincsenek fix útmutatók, mert ez a vallás a versekben és legendákban maradt meg. Amit még tudunk, azok a történetíróktól származnak, de mivel a druidák nem árultak el misztériumaikból semmit, így a filozófiát csak az találhatja meg a legendákban, akik már eléggé műveltek ahhoz, hogy átlássák. Ha nem vagy képes elemezni valamit, akkor nem is fogod megérteni üzenetét. No ugye sejted már, hogy nem lesz ez olyan egyszerű?