Loki követése - I. rész

Kép: Wikipédia

Azt hiszem, nem lesz egyszerű ebbe belekezdeni, mert olyan sok tévhit él Lokiról, annyira beleette magát az itthoni (és sok külföldi) északi vallást követő ember fejébe, hogy Loki egyenlő magával a gonosszal, hogy talán nem is bírom egy cikkben leírni. Mivel úgy gondolom Loki megérdemli, hogy foglalkozzunk vele, sőt annyira elhanyagolták vallás szempontból, hogy igenis foglalkoznunk kell vele. Ha nem is követed, még így is fontos eloszlatni a tévhiteket. Loki (és az északi mitológia) népszerű téma lett mostanság az Avengers, magyarul Bosszúállók címen megjelent film után. Persze ne menjünk bele, hogy eredetileg képregény és sok más adaptáció is készült, a történetünk nem ez lesz most. Nem elítélendő, ha valaki a filmek miatt keresett rá a témára, kezdte el a vallásként való tanulmányozást. Mindenki elkezdi valahogyan. De a keresés valahogyan megáll a vallás kutatásánál, mert pl. Lokiról alig van fent valami a neten, magyarul nem jelent meg könyv, és a többi. Ezért is igyekszem az információadagot kicsit bővíteni. A Loki témakört több cikkben fogom tárgyalni. Ez az első. Kezdetnek ugye Loki háttértörténete, mert a képregény és a film ugye nem egészen hűen követi a mitológiát (ami nem baj). Lokit két helyre szokták besorolni jötunn és/vagy isten kategóriába. A jötunn egy olyan faj az északi mitológiában, akik az Ázoktól (pl. Ódin) és a Vánoktól (pl. Freyr) külön éltek, ám erőben és képességeikben bátran szembenézhettek velük. Sokszor ez meg is történt, ám néhány Jötunn Ázokkal vagy Vánokkal házasodott, néhányuk "kicsit" agresszívabban közelítette meg őket. A jötnar (Az izlandi nyelvben a többes száma jötnar, de jötunnoknak is lehet írni.) otthona a Jötunheimr, a kilenc világ egyike. El van választva Midgardtól, vagyis a mi világunktól egy magas heggyel és/vagy sűrű erdővel. Kicsit bele kell folynunk a teremtésmítoszba is, hogy a teljes képet lássuk.

Az első lény, amely az ősi káoszból, a Ginnungagap-ból (hatalmas rést jelent nagyjából), Ymir volt. Röviden átugorva pár részt, amikor Ymir lefeküdt aludni, hónaljából jötunn fia és jötunn lánya nőtt ki. Tovább is van a legenda, de számunkra most a jötnar rész a fontos.

Néhány jötunn csúnya külsőre, mancsok, karmok, agyarak, deformált alak. Néhányuknak több feje is volt vagy éppen fejük furcsa formát vett fel. Ám nem minden jötunn csúnya, így Skadi például gyönyörű. Bár néhány jötunn elég nagy, legtöbbjüknél nincs különbség nagyságra az ázokhoz és a vánokhoz képest.

A jötnar ősi faj, mivel őket teremtették először, így bölcsességet is hordoznak. Ódin is kereste tanácsukat, tudásukat, mikor a Finmbulvinterről akart többet megtudni (a nagy tél, mely megelőzi az idők végét, a Ragnarököt). Tehát, mint említettem a jötnar hajlamos volt az ázok és vánok közé házasodni, ahogy Freyr elvette Gerdr-t, illetve Skadi Njördrhöz ment.

Így tehát Loki jötunn maga is. Apja Fárbauti, anyja Laufey (más néven Nál). Ne tévesszen meg senkit, hogy a képregényben (és filmben) Laufeyt férfiként ábrázolják. Eredetileg nő, erre utalnak a nyelvtani alakok is. Loki szüleiről annyit érdemes tudni, hogy Laufey vagy Nál (melynek jelentése tű, mert vékony volt és gyenge) történetéről nem maradt fent sok. Laufey név jelentése nem tiszta, bár próbálkozások vannak "levelekkel teli" vagy "levél-sziget" jelentésekkel.

Fárbauti (nevének jelentése "kegyetlen csapó/ütő") sem maradt fent igazán sok történetben, Loki családja elég rejtélyes ebből a szempontból. Olybá tűnik, hogy Fárbauti így sem nézte teljesen jó szemmel Loki ténykedéseit, ám sokszor támogatta azt. Fárbauti gyermekeinek tartják Helblindi-t (nagyjából "teljesen vakot" jelent) és Bylestr-t (méh-villám). Utóbbiról semmit nem tudunk, míg Helblindi-ként nevezik Ódint is időnként.

Loki természetesen gyermeket is nemzett, a jötunn Angrboda anyja közös gyermeküknek, Hél (aki a szintén Hél nevű birodalom felett uralkodik, s a halottak egy részét elnyeli), Fenrir (a farkas, aki elpusztítja Ódint, ám őt Ódin fia, Vidarr legyőzi) és a kígyónak, Jörmungandrnak, aki a világfa körül tekereg.

Felesége Szigün (vagy Sigyn) anyja Loki fiának, Narfi-nak (nem összetévesztendő Nótt apjával). Narfi (vagy Nari, Narvi) meghal, mert Loki büntetéseként megöletik az istenek saját bátyjával Váli-val (szintén nem összetévesztendő Ódin és Rind fiával). Az ázok Válit farkassá változtatták, s ő széttépte saját testvérét. Beleivel lekötözték Lokit egy kőhöz. Szigün egyébként szereti Lokit, s igyekszik védelmezni, ahogy a mondákból kiderül.

Loki végül anyja (igen édesanyja) egy lónak is, mely akkor fogant, mikor Loki kancává változott egy monda szerint. A lovat pedig mindenki ismeri: Szleipnir, Ódin nyolclábú lova. Loki kiváló alakváltó, lazaccá, lóvá, fókává, léggyé, különféle emberalakká válik az idők során.

A mai északi mondák ismereténél hajlamosak elfelejteni az emberek, hogy a legtöbb mondát megfertőzte a keresztény szellem is, így Snorri Sturluson, aki lejegyezte a prózai Eddát, meg is változtatta, kiegészítette a történeteket, Loki lett a gonosz, az északi Lucifer. A tudósok pont ezért kételkednek abban, hogy Loki szerepe, mint a trükkök istene valóban megállná a helyét.

Inkább, mint a tűz istenére kell gondolnunk. S a tűz természetében segítő, ám pusztító is lehet, attól függően hogyan használjuk. Loki a legendákban viszonylag jól kijön az istenekkel egészen Baldr haláláig, amiért saját fia halálával és a kínzásával fizet. Megjegyzem ez a büntetés nem éppen arányos.

Külsőre Lokit vörös, "lángoló" hajúnak írják le, nem is véletlen, hisz a tűz istenéről van szó. Lokit nem is kell cukormázzal bevonni, noha tüzes szerető, gyengék védelmezője, adakozó, így is tudatosítanunk kell, hogy ő a pusztítás kezdete is. Ami nem feltétlenül gonosz persze.

A mai Loki ellenes felfogás

Az a nagy baj, hogy a mai északi vallás követői sok sebből véreznek, mert olyan forrásokat használnak, amely már évekkel ezelőtt elavultak illetve korlátozottabb gondolkodóktól szedik az információt anélkül, hogy gondolkodnának. Érzem, ezért is fogok leveleket kapni, de igen leírtam.

Ha megemlíted, hogy hogyan is követhetnéd Lokit, már jönnek, hogy hogyan is követhetsz olyat, aki elpusztítja a világot, az isteneket, a kiskutyát a szomszédban? És itt jön az, hogy oké rendben ő tanulmányozza a vallást jó ideje, biztos tudja, miről beszél. Pedig hát nem. Az idő még nem jelenti azt, hogy ne tévedhetnénk. Magam is megteszem. Ám legalább megteszem azt a lépést, hogy folyamatosan frissítem tudásomat és nem kizárólag 40 éves történelemkönyvben keresem az igazságot.

Én is találkoztam olyannal, akinek lehet mondani a tudományos kutatásokat, régészeti leleteket, juszt is kitart a helytelen információnál. Ismertem olyat, aki (állítása szerint) 25 éve Ásatrúar és még egy kicsit sem volt képes elgondolkodni azon, hogy a keresztények által lejegyzett mondák vajon mennyi keresztény befolyást tartalmazhatnak. És erre akarunk mi vallást honosítani itthon?

A Loki követőket megbélyegzik, sőt egyenesen kizárják az északi vallás követői közül, mondván ők nem tartoznak ide, nincs joguk itt lenni. Vagy éppen Lokit nem is tartják istennek (azt hiszem a mondák azért rámutatnak, hogy igenis annak vehetjük), azzal az indokkal, hogy nem is tartozik a panteonhoz, vagy hogy a jötnar nemzedékből jött. De persze Skadinál vagy Gerdrnél nem vitatkoznak, pedig ők is a jötnarhoz tartoznak.

Olyanok is akadnak, akik azt mondják inkább azok sodródnak Lokihoz és véréhez, akik nem veszik komolyan a vallást, pozőrök, csak azért vannak ott, mert milyen "menő".

Valahogy ilyenkor jut eszembe az, hogy az Ásatrú követői között hányan is vannak azok, akik a kis ivókürtjükkel villognak a képeken, vesznek fel Mjöllnirt a nyakukba és élik ki magukat efféle külsőségeken, ráadásul mindenhol Asatrut írnak, holott Ásatrú lenne a legközelebbi forma és meg is vannak hozzá az ékezetes betűink (akinek nem inge…).

Hogy megértsd az északi vallást, le kell győznöd ezt a régi gonosz-jó képzetet. Nincs olyan itt, hogy valaki teljesen jó vagy teljesen gonosz. Loki sem gonosz, de nem is jó. Loki kaotikus isten. A jötnar áll legközelebb a káoszhoz, de a bölcsességhez is, mivel az első faj volt. Nehéz követni Lokit, de a hogyanról szóljon egy másik cikk inkább.

Az északi vallásnak nagyjából (vannak többféle kategorizálások, nem térnék ki rá) háromféle ága van. Első az Ásatrú, ahol az Ázokhoz (Áss) hűek (trú) a követőek, ilyen például Ódin, Thor, Tyr. Van a Vánatrú, akik a Vánokhoz hűek elsősorban, pl. Freyr, Freyja. Nem azt jelenti, hogy a többi istent elutasítják, hanem őket helyezik előtérbe. És végül van Loki és véreinek követői: Rökkatrú. Nevezik még a követőt Lokean néven is. Ide tartozik tehát Loki és családjának tisztelete.

Van egy vers a Feröer-szigetekről, a Loka Táttur, Loki dala. Nem írnám le az egészet, mert 95 szakasza van, de a lényege, hogy megláthatjuk benne, Loki nem is olyan rossz, sőt segít egy fiúnak, akit egy óriás üldöz. S ezek a versek, feliratok, amik igazán számítanak. Kevesebb behatás érte az eredeti változatokat, kiindulhatunk végre egy jó pontból.

Bár a vers nem éppen régi (középkor), de a folklór így is őriz legendákat Lokiról, amik szélesebben mutatják meg tetteit, mint ahogyan azt ma felszínesen kapargatjuk.

Sajnos azt elfelejtjük, hogy mi nem ítélhetjük meg, nem ítélkezhetünk az Isteneink döntése, cselekedetei felett, mivel ők egyértelműen felettünk állnak, amellett, hogy többet látnak és tudnak, mint mi valaha fogunk.

Lokinak megvannak és megvoltak a maga csínytevései, a tűz ilyen. Elkövette a maga hibáit, ahogy a többi isten is megtette. De felettük persze nem ítélkezünk, kiemeltek nekünk egy bűnbakot, s el is fogadtuk. Még mindig nehéz megérteni, hogy amink van már nem túl tiszta forrás és ne vegyünk mindent készpénznek. A történeteket emberek írták le, s az emberek sem tévedhetetlenek.

Mindenesetre el lehet felejteni, hogy a Rökkatrú követői nem teljes jogúak az északi vallásokban. Az Istenekről olvass, ismerd meg háttértörténetüket, de ne ítélkezz. Indítsd tiszta lappal, majd lépj vele kapcsolatba. Meg kell ismerni személyesen a másikat (akármilyen lény tekintetében), mielőtt kijelentesz bármit is róla. A legendák támpontok, de nem útmutatók.

Ez mindkét oldalra igaz. A rökkatrúnál is hajlamosak túl jókat írni, plüssé tenni, de Loki kaotikus isten és az is marad.