Az elefánt

Az elefántokat (Elephas L. és Loxodonta F. Cuv. nemek), amelyek egyetlen, korunkban is élő képviselői a hasonnevű családnak (Elephantidae), hosszú, mozgékony ormányuk és sajátos fogaik jellemzik, különösen a felső metszőfogak, melyek néha óriási méreteket elérő agyarakká alakulnak át. Az elefántnak legfontosabb szerve az ormánya. Ez lényegileg nem más, mint orrának és felső ajkának egyesített meghosszabbodása. Nagyfokú mozgékonyság és érzékenység jellemzi, de még inkább a végén lévő ujjalakú nyúlvány. Egyben szagló, tapintó és fogó szerv. Az ormány ez üregét a homlok felé magas, haránt irányú csontlemez zárja el, s az elefánt magasra tolódott tulajdonképpeni szaglóorra csak e lemez mögött kezdődik. Egyébként az orr e részének is igen fontos szerepe van az elefánt életében, mert különösen az afrikai elefánt, ormányát kérdőjel alakban feltartva, ezzel szimatol oly páratlanul élesen. Az elefánt két agyara, a valódi elefántcsont, képviseli az állat felső metszőfogait, és pedig a második párnak felel meg. Lényegesen másként viszonylanak az állat fejéhez és ormányához, mintha szemfogak volnának – mint például a vaddisznó esetében. Ezt a körülményt elefántalakok rajzánál igen sokszor nem veszik figyelembe. Az agyaraknak nincsen gyökere. Alsó részük nyitott, a növekedésben nincsenek korlátozva, akár a rágcsálók metszőfogai. Ez nagyfokú elhasználásra mutat. Az állat életmódjának alapos megfigyelése azt tanúsítja, hogy az agyarak nem kizárólagosan fegyverek, mint első pillanatban gondolná az ember, hanem úgynevezett másodrendű nemi bélyegek is – a modern élettudományi nézetek értelmében – azért, mert egyedül a hímnél – vagy nála különösen erősen – szoktak kifejlődve lenni. Az első – felületes – tekintetre az elefánt úgy fest, mintha szőrzete csak a farkán volna. Ennek kissé ellapított végét hatalmas – rendesen iszapos, sáros – bojt díszíti. Nézzük meg közelebbről. A szőrök kétsorosan vannak elrendezve, hihetetlenül erősek, szinte drótszerűek. A szemeit szempillák árnyékolják be. Ha most az óriási testet alaposabb vizsgálatnak vetjük alá, hamar meggyőződhetünk arról, hogy bizony az elefántot is szőrruha fedi. Csakhogy ez a szőrözet rendkívül gyér és legtöbbször le van horzsolva. A forró égöv alatt az ilyen óriási állatnak – mely különben is kevés meleget veszít – nincs is szőrzetre szüksége. Mindazonáltal vannak elefántok, pl. a szumátraiak, amelyeknek erősebb a szőrzetük. Ezek újszülötteinek testét majdnem mindenütt sűrűn szőrzet borítja. Hogy a mamutnak, a föld nem rég múlt korszakából való északi elefántnak sűrű szőrzete volt, azt igazolják ásatag maradványai.

A gyenge szőrzetnek megfelelően hiányzanak az elefánt bőréből a mirigyek is, amelyek az emlősök bőrét annyira jellemzik. Csak a szemhéjjakban vannak faggyúmirigyek, melyek a hosszú szempillák gyökerébe torkolnak. Tejmirigye csak kettő van. Ezek egészen elől, a mellen vannak elhelyezve és a két emlő az elülső lábak között látható. A hím elefántnak egészen különleges pofamirigye van. Ez az üzekedési időben nagy mennyiségű váladékot választ el.

Az elefánt érzékei hatalmasan fejlettek. Különösen a hallás, a szaglás és a tapintás érzéke. Utóbbi az úgynevezett „ormányujj” révén. Az elefánt életében a látás látszólag kis szerepet játszik. Nem is nagy gonddal formálta meg a természet. Ezt igazolják a feltűnő kicsiny, semmitmondó szemek, melyek az óriási fejen szinte elvesznek. Különös, de tény, hogy a szemek átmérője és kerülete kisebb, mint akár a lónál. A mély szemgödör – Virchow szerint – a szemgolyóhoz viszonyítva fölösleges mód nagyméretű. Ez a körülmény összhangban van az elefánt koponyájának az agyarak által megszabott alakjával és éppen ez okból mind a szemidegek, mind a szemizmok igen hosszúak. Különben ez a nagy szemüreg ki van töltve egy alig rétegezett, puha, rugalmas kötőszövettel, melyben számtalan mirigy sorakozik. Hogy ennek mi a rendeltetése, az nehezen érthető. A duzzadt szemhéjjak vastag bőrlemezek. A rajtuk levő sörtéket nem lehet szempilláknak nevezni, mert nem a szemhéj élén sorakoznak, hanem egy nagyobb tömegben – pamacsszerűen – a szemzug közelében vannak elhelyezve.

Az elefánt ízlése igen fejlett. Bizonyítja ezt a nyelve, melyen függőleges bevágások és bemélyedések találhatók, belsejükben lemezes szemölcsökkel. A nyelv szélén igen jól kifejlett tapintótestecskék sorakoznak. Az állatkertek etetői nagyon jól tudják, hogy az elefántok nagyon kényes kosztosok. És éppen olyan jól tudja az elefánt minden ápolója, hogy az ormányujj milyen végtelenül érzékeny, mert a legkisebb pénzarabot is kitapintja, és a homokból kiemeli. Az elefánt bőrének általános érzékenysége – a bőr vastagsága ellenére – egyáltalán nem csökkent. Ebben az értelemben tehát nem „vastagbőrű”. Pedig bizony bőrének vastagsága a legvékonyabb helyen, például a csecsbimbó körül mérve, is eléri az 1 cm vastagságot, de a többi helyen ennek a kétszeresét is.

Az elefánt testének belső elrendezése a maga nemében páratlan. Ez óriási testnek óriási szervei (pofamirigy 3 kg, lép 7 kg, máj 37 kg) minden eltolódástól, zúzódástól védve vannak, ami nagyon előmozdítja az állat mozgékonyságát. Igazi mellürege nincs is, hanem a tüdőket ruganyos kötőszövet kapcsolja össze a mellhártyával. Az elefánt óriási tömege ellenére azért éri el mozdulataiban azt a bámulatra méltó lágyságot és rugalmasságot, mert testében igen nagymennyiségű rugalmas anyag van felhalmozva. Ezek, mint az izmok kiegészítői, oly tömegben lépnek fel, mint egyetlen emlősállatnál sem. A legszebb példák a hatalmas tarkószalag és a lábemelők. A tarkószalag, mely a súlyos, zömök fejet magasan tartja, 8 cm vastag és csakugyan bámulatra méltó, vaskos íntömeg. A lábemelők – melyek mint széles, rugalmas szalagok futnak végig a végtagok külső oldalán a felkartól az alkarig és a combtól az alszárig – sokkal inkább magában rejtik az elefánt bámulatos könnyű járásának a titkát, mint a már említett talpvánkosok.

Totemállat 

Az elefánt igen ősi jelentéstörténettel bír. Indiában uralkodók hátasa volt. Gyakorta használták háborúkban, méretei miatt félelmetes látvány volt az ellenség számára. Nyugaton a Római Birodalom korában, Hannibál volt a leghíresebb, aki elefántokkal próbált átkelni az Alpokon és megtámadni Rómát.

Az elefánt a legnagyobb harcosok toteme, nemességet, belső erőt és uralkodói jellemet jegyez. Az álmok, melyekben elefántokat látunk átalakulás és a szellemi erő üzenetét hordozza. Az elefánt jelölheti azt, hogy fejlődnünk kell, magasabb szellemi tartományokba kell hágnunk. Tudatosabban kell élnünk, egyesülnünk kell a bennünk rejlő árnyékkal is, hogy teljesek legyünk. Az elefántok külön csoportokban élnek. Mind a nőstények, mind a hímek külön csoportokat alkotnak. A nőstények megvédik a fiatalabbakat, együtt dolgoznak, hogy megvédjék csapatukat a ragadozók ellen. Az idősebb, tapasztaltabb nőstények, a csorda nagymamáiként dolgoznak. Tapasztalatukat felhasználják, hogy segítség az anyákat borjaikkal együtt. Az elefánt nagyban hagyatkozik a szaglására. Különbséget tud tenni, hogy mi a rossz és a jó szag, vagyis a ragadozó vagy a borja szaga. Az elefánt így nagy segítség, mikor döntést kell hozni. Segít „kiszagolni” mi a jó döntés, s ha valami „bűzlik”. A hím elefántok a többi hím elefánttal vándorolnak az év nagy részében, élelmet keresve. A párzási időszakban agresszívvá válnak, s egyedül keresik a nőstény csordákat. Mikor a párzási időszak véget ért, elhagyják a nőstényeket és visszatérnek a saját csordájukhoz. A sötétben az elefánt jelképezi az agresszív, bántó, feldühödött, kontroll nélküli hímet.

Az elefánt az illúziót illetve a fantáziát is jelképezi. A képzelet ajándékát hordozza, képes a kreativitás áldását az életedbe hozni. Noha megvannak a veszélyei ennek is, az ember elveszhet az illúziókban, fantáziában. Az álmodó elszökik a valóságból a fantázia világba, szélsőséges esetekben őrületet hozhat. Az álmodónak a jelenben kell élnie, a kreativitást használnia kell, hogy álmokat a valóságban építsen fel ahelyett, hogy a fantázia birodalmaiban vándorolna.

Ez a képzelőerő segíthet, hogy problémákat oldjunk meg, kivezessen a depresszióból, meg tudjunk küzdeni az élet kihívásaival. Ha elveszítjük képességünket a játékra, túl komolyan kezeljük majd az életet, s ez elkülönüléshez, magányhoz vezet. Az elefánt megtanít minket, hogyan játszunk másokkal, hogyan hozzuk vissza a fényt és a nevetést az életbe.

Összességében az elefánt bölcsességet, s belső erőt hoz neked. Segít az élet akadályait elmozdítani, de figyelni kell az árnyékára is, mely agresszív, dühödt erőt hoz.




Források: Alfred Brehm: Az állatok világa, Kossuth Könyvkiadó, 1995.