Borostyán
A közönséges borostyán (Hedera Helix) szent növénye a pogányságnak, régi tisztelete az ősidőktől fogva olyan, mint régen. Kapcsolatban áll a Magyallal, "a magyal és a borostyán" az egész világon Yule dekorációként szolgál. Számos változata létezik a borostyánnak, de az angol közönséges borostyán (Hedera Helix) a legtermékenyebb (nem összetévesztendő a Mérges szömörcével - Rhus Radicans).
A borostyán őshonos Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában, de ma már elég elterjedt más tájakon is. Egyéb ismert variációi (Hedera Helix Hibernica) az Ír borostyán gyakori Amerikában, és a (Hedera Canariensis Variegata) Kalifornia egyik közismert faja. A borostyán egy vad örökzöld kúszószőlő, ami a fák kérgéhez, téglákhoz vagy más felszínekhez kapcsolja magát. Ezek a szálak, amik kapaszkodnak, a szár minden részéből kinőnek. Ezek a szálak hasonlítanak a gyökerekre és kis korongok találhatok a végén amelyek a durva felületre kapaszkodnak. A földdel vagy mély hasadékkal találkozva ezek a szálak igazi gyökérré válnak táplálva a szárat. A borostyán ezért hajlamos, hogy bántsa a fát, körbe fonja és elszívja a fák életerejét, hogy táplálja a sajátját.
A borostyán levelei számos formában és méretben alakulnak ki, az elterjedtebb forma a 3 tagú levél egy szív alakú alappal. A felnőtt növény levelei gyakran tagolatlan, ovális és ék formájú alappal rendelkezik. A levelek egyenesen a száron helyezkednek el, sötét zöldek, fényesek és bőrszerű tapintásúak. Ha a növény fiatal akkor mászik és növekszik és végignövi tartóját, majd bokorrá növi ki magát. Alapvetően a levelek örökzöldek, gyakran védnek madarakat a téltől, kiváló fészkelőhely.
A borostyánok akkor teremnek virágokat, ha az ágak elérték a támasztékot. A virágzó ágak bokrosak és minden ág végén kitűnik a virág. A virágok általánosan ősszel jönnek, ha elég napfény éri a növényt, és kis ernyőként zöldes fehér vagy sárga. Gyakran virágoznak egészen decemberig, egészen halvány vagy egyáltalán nincs illatuk, a bő nektárból profitálnak, amit a méhek késő ősszel nem hagyhatnak ki. A borostyán gyümölcse vagy bogyói nem érnek be egészen következő tavaszig, de ennek ellenére értékes élelemforrás sok madárnak a zord telek során. Éretten a bogyók borsó méretűek, feketék vagy sötét lilák, és 2-4 magot tartalmaz. Ízük keserű, émelyítő, és megdörzsölve aromás, kissé gyantás illatot árasztanak.
Régen a borostyán leveleket állati takarmánynak ajánlották, és bár a tehenek nem szeretik, a birkák és szarvasok néha megeszik őket télen. Dél-Európában az esztergályosok használták a borostyánt, miután megfelelő méretet ért el, de mivel nagyon puha ritkán használták Angliában, kivéve a bőrcserzők késeinek élezésére. A fa nagyon porózus, és a régen a bor víztelenítésére használták, de abbahagyták ilyen alkalmazását, mivel a bor elvesztette színének és ízének egy részét. A kontinensen vékony szeleteit szűrőként használták.
A borostyánok kiváló díszítői a csúnya épületeknek és úgy mondják az egyetlen növény mely nem tesz kárt a falakban. A levelek ellenállnak az esőnek és a nyirkosságnak. A borostyán igen kemény növény, és túlél számos telet és hideget; a növény persze kissé szenved a füsttől és a szmogtól. A borostyán igen hosszú életet is megélhet és hatalmas méreteket is ölthet. A borostyánok zavartalanul nőnek és sziklákon, romokon is végigmásznak.
Van sötét oldala is a borostyánnak, ha ellenőrizetlenül nőni hagyjuk, agresszív megszálló is lehet, elérheti az erdő lombkoronáit is. Az erős növekedés és a bőséges levélzet elveszik a napfényt más növényektől. Hasonlóan a szőlőhöz felkúszik a fán és a vendéglátó fától veszi el a napfényt. A fa néhány évvel később elpusztul. A súlya szintén nehézséget okoz a fának vihar idején. A borostyán táptalajt nyújt bakteriális levél perzselődésnek (Xylella fastidiosa), az őshonos fáknak, mint például a szilfáknak, tölgyeknek, juharfáknak, komoly gondot okoz.
A borostyán egy igen népszerű növény. Széles körben elterjedt a háztulajdonosok, kerttervezők és parkok körében. Ha egyszer megtelepedett képes a szomszéd területekre, parkokba és földekre is átterjedni. A borostyán tőről is gyökereztethető, de mag is a rendelkezésünkre áll, amelyet a madarak, különösen a verebek, seregélyek és vörösbegyek is kedvelnek.
Mitológia és folklór:
A borostyánt az ősök nagyra becsülték és a leveleiből a költők koronáját fonták. A borostyán a római isten, Bacchus szent növénye (vagy Dionüszosz), a részegség istene, kit gyakran borostyán és szőlőkoszorúval ábrázolnak. A leírások szerint gyakran vissz kupát és thyrsust (egy pálca) mely repkénnyel és szőlőlevelekkel van körülfonva. Úgy gondolják a borostyán megakadályozza a részegséget és ellensúlyozza a bort. A régi írok szerint az összezúzott borostyán a borban, meghiúsítja a mámort. Az angol kocsmákban egy köteg borostyánt ábrázoló cégért, tesznek ki, jelölve, hogy kiváló italokat ihatunk bent. Ettől kezdve alakult ki az a régi mondás, hogy "A jó bornak nem kell cégér."
A bor és a természettel való kapcsolatán túl, a borostyánt az egyik legnépszerűbb ősi egyiptomi istennel Ozirisszel, a Nap, a mezőgazdaság és az egészség istenével is összekapcsolják. Királynője, Ízisz, aki felesége és testvére is volt egyben. Ahogy Ozirisz a Napot, Ízisz a holdat uralta és úgy hitték ő tanította az egyiptomiakat a mezőgazdaság és gyógyítás tudományára. Vele kapcsolják össze a házasság bevezetését is.
A legendákban Ozirisznek volt egy gonosz testvére, Seth, a Sivatag istene. Seth, aki a sivatag meddő területeit uralta, irigy volt bátyjára, aki a természet termékeny földjeit uralta. Rábírta Oziriszt hogy be feküdjön egy nagyobb ládába vagy szarkofágba, amelyet bezárva a Nílusba dobott. A koporsó végigúszott a Níluson egészen a Földközi-tengerig, ahol az áramlat egészen Babilon kikötőéig vitte. Itt felesége és testvére, Ízisz, helyreállította testét. Ízisz igen boldog volt, mert az általános hit szerint nincs élet a halál után a fizikai test nélkül.
A boldogsága okozta gyűlöletére Seth visszaszerezte a koporsót és tizennégy darabra vágta a testet, és szétszórta Egyiptom tengerein és földjein. Ízisz még egyszer helyreállította férje testét és Nut, az anyja segítségével újraélesztette testét, kivéve a nemi szerveit, amelyet a halak elpusztítottak. Újjászületett istenként, Ozirisz nem tudott visszatérni a földre, de ott maradt a terméketlen földeken, és az Alvilág istene lett. Egy másik verzióban, Ízisz testének minden darabját elégette ahol találta, és szétszórta természetének erejét. Ebből a történetből látjuk, hogy miként formálódik a borostyán az élet, halál és a megújulás növényévé, egyenlő lesz a termékenységgel.
Éveken keresztül a borostyán a hűség és a régiek emblémája volt, a görög papok egy köteg borostyánt adtak a friss házasoknak. A borostyánt manapság is a házassággal kötik össze, és a menyasszonyok viszik magukkal. A házak és templomok karácsony idején való borostyán díszítését a keresztény egyház megtiltotta pogány kötődései miatt.
Mágikus használat:
Régen a nők borostyán hordtak magukkal hogy segítség a szerencsét és a termékenységet. A hűség megtartása miatt is gyakran vitték, így alakult ki a menyasszonyok szokása is. A borostyán bárhol nő vagy burjánzik, megóv a negatív dolgoktól és a katasztrófáktól. A pálcák melyek borostyánnal vannak körbefuttatva, a Bacchus imádásban használatosak, és természet, termékenység rítusokban alkalmazzák. Rituálisan és mágikusan a magyalfával és szőlővel lehet használni.
Gyógyításra:
A borostyán rendszerint mérgező, de Robinson elmondja hogy a virágok szirma borba áztatva féken tartja a vérhast, és a sárga bogyók jók azoknak akik vért köhögnek, sárgaságban szenvedőknek. A napégést is gyógyítja, ha egy két csomó borostyán vajba teszünk majd azt magunkra kenjük. Culpepper szerint a borostyán: "Ellensége az idegességnek és izmoknak belsőleg, de a legkiválóbb külsőleg".
A borostyán ismert még mint repkény, Bacchus levele, pókcsalogató. Feminin. A Szaturnusz uralja. Eleme a víz. Istenségei: Ozirisz, Dionüszosz, Bacchus és Perszephoné. Javasolt varázslatok: termékenység, hűség, élet, halál és újjászületés, és a természettel és a vízzel is összekapcsolják.