Ouroborosz

Az ouroborosz (v. uroborosz), a farkába harapó, önmagát evő kígyó vagy sárkány szimbóluma. Az egyiptomi ikonográfiából ered, s a nyugati hagyományokba a görögök által került. A gnoszticizmus és a hermetikus hagyományok is átvették, ahogy az alkímia világa is.

A kígyó a folyamatosságot, a magunkba fordulást, az örökkévaló visszatérést és a körforgást szimbolizálja. Emellett a pusztulást, az építést, a halált és az életet, mindazonáltal a halhatatlanságot.A legelső ismert megjelenése a Tutanhamon egyiptomi fáraó sírjából származik a Királyok völgyéből. 

A szöveg Ozirisz és Rá tetteit jegyzi. Az illusztráción két kígyó, farkukba harapva fonják körbe fejét, nyakát és lábát egy hatalmas istennek, aki Rá és Ozirisz egyesült alakját jelképezi. Mindkét kígyó Mehen istent jelképezi, aki védelmező kígyó isten és védelmezte Rát utazása alatt az alvilágba. Az egész isteni figura az idő kezdetét és végét jelképezi.Más egyiptomi forrásokon is megjelenik az ouroborosz, ahol az alaktalan zűrzavart jelképezi, mely körbefonja a rendezett világot és szerepet játszik annak a világnak a periodikus megújulásában. A szimbólum az alkímiában két színnel jelenik meg. 

A kígyó egyik fele fekete, míg a másik fehér. Itt a gnosztikus kettősséget jelképezi, avagy a nyugati világ jin és jangját. A szimbólum itt minden létező egysége, a halál és születés körforgása, ahonnan az alkimista szabadulást és felszabadulást vár.

A gnoszticizmusban a farkába harapó kígyó az örökkévalóság és a világ lelkének jelképe. A gnosztikus Pistis Sophia szöveg (3. vagy 4. század) tizenkét részből álló sárkányként írja le az ouroboroszt, mely körbetekeri a világot.