Pentagramma

Egyik leghíresebb okkult szimbólum az ötágú csillag. Más néven pentagram.Az egyik legkorábbi használata a sumer pentagram glif, az „ub” (sarok, szög, lyuk, kis szoba) szót jelölte. Számos vallás és irányzat használta és tulajdonított neki jelentéseket, mint például: az öt érzék; Krisztus öt sebe; az öt platóni elem; az öt elem a kínai hagyományokban (tűz, föld, fém, víz és fa). 

A középkorban gyakorta használták boszorkányok és démonok ellen, az építőművészetben is gyakorta megjelent. A 20. századtól kezdve kapcsolták össze a sátánizmussal, valószínűleg a ceremoniális mágia félremagyarázása miatt. A modern sátánizmus fordított pentagrammát használ. 

A wiccák is szívesen használják, az említett öt elem, pontosabban a szellem/éter/akasa győzelme az anyagi világ felett. Ritkábban megjelenik itt is a fordított szimbólum, különböző szándékot jelképezve. Egyes ösvények megkülönböztetik felrajzolásának irányát is. A bal alsó saroktól felfelé indulva elűző, míg a tetején kezdve a bal alsó sarok felé haladva idéző szimbólum. 

A pentagramma a Vénuszhoz is kapcsolódik, annak keringési útvonala miatt, lásd a képet itt. Alapvetően védelmező szimbólum, ám ilyen esetben a pentákulum ajánlottabb. A pentákulum egy körbezárt pentagram, mely véd és (meg)őriz. A pentákulum az örökkévalót és a végtelenséget is jelképezi, a kör minden elemet érint, összekapcsolva őket.