Démonok és a védelem

Írta: Salem

"Mit Bűnnek szoktatok nevezni,

Romlásnak, Rossznak röviden,

az hát sajátos elemem."

Goethe: Faust

A démonok létezéséről mindenkiben más él. Sokan hisznek bennük, még ha más mágikus lények létezését tagadják is. A modern tudomány természetesen elveti őket. Egyesek szerint a démonok léte csupán keresztény babona. Megint mások szerint a gonosz csak a materiális szintet befolyásolja, ha elhagyjuk az anyagi világot, akkor onnantól kezdve minden szeretet, fény és szivárványos pónilovak. Ám a tapasztalat és a történelem egészen mást mutat.

 

A démonokkal már jóval a kereszténység előtt foglalkoztak, s majdnem a világ összes vallásos/mágikus hagyományában fontos szerepet játszik. A démon szó, vagyis az ógörög "daimon" eredetileg nem jelentette a mai gonosz, rosszindulatú teremtmények tömegét, hanem szellemet, jót és rosszat egyaránt okozható test nélküli létezőt jelentett, de elfogadottá vált használata (Ekképpen tehát nem szeretnék megint leveleket kapni az ügyben).

A történelemben minden nép rájött arra, hogy egyes szellemek nem feltétlenül viseltetnek szeretettel irántunk, sőt. A legtöbb kultúra megvizsgálta a démonok kérdését, leírta természetüket, hatalmukat, jellemüket és néha-néha gyenge pontjaikat. A démonok igen változatos lények, így ne is csodálkozzon senki, hogy mennyire eltérnek. Nem írnám le az összes démontanulmányt, hisz a babilóniai hagyományoktól kezdve a japánig bezárólag rengeteg létezik. Itt csupán egy összefogottabb áttekintést adok, hogy mindenki tisztában legyen, hogy nagyjából mivel is állunk szemben.

A démonok története

Az ősi civilizációkban rengeteg utalást találunk rájuk, s fejlett tudományágnak számított akkoriban. Mezopotámiában az agyagtáblák számos rítust és varázsigét őriznek, amelyek a démonokat voltak hivatva távol tartani. Egyiptom és a többi, ókori, keleti birodalom hasonlóan gazdag démontannal rendelkezett. A Római Birodalomnak is megvoltak a saját démonikus hagyományai, ahol csak úgy hemzsegtek a gonosz lények.

A kereszténység aztán számos vonulatot átvett, rendkívül nagy részük a klasszikus korokból származik. A démonokkal a boszorkányüldözések, vallásháborúk idején jobban foglalkoztak. A démonokat okolták, s használták fel, hogy az ellenséget besározzák. A tudományos forradalommal aztán hátat fordítottak a spiritualizmusnak, mert elegük lett a boszorkányüldözések és vallásos háborúk vérontásaiból. Ekkor jött el a materializmus korszaka, azt hitték ezzel mindenki megelégszik, s olyan keretet ad, amelyet mindenki el tud fogadni. Persze aztán rájött az emberiség a XX. század rémségei után, hogy ez így nem mehet tovább.

A középkor, a reneszánsz és az újkor kezdete során a Nyugati világ titkos őrei egy másfajta démonológiát gyakoroltak és tanítottak. Ezt démoni megközelítésnek, vagy - hogy pontosan fogalmazzunk - goetiának nevezték. Ahogy a legtöbb nyugati mágikus hagyomány, úgy a goetia is klasszikus világból származik. A szó maga az ógörögből ered, és egy ősi szellemidéző iskolát jelölt, amely a halottak szellemének megidézésével foglalkozott. A középkorra ez a tradíció már az erősebb szellemekre összpontosított, s önálló mágikus rendszerré fejlődött a démonok és más, spirituális lények megidézése alapján. A középkor végére grimoire-ok, varázskönyvek tucatjai jelentek meg, és néhány közülük boszorkánytanoncokat oktatott arra, hogy miképp idézzenek démonokat a legkülönfélébb célokra.

A mágia ilyenfajta közelítése mindig csak egy kis közösség sajátja volt, és a jelentős, nyugati mágikus iskolák mindig is óvták tanulóikat az ilyen cselekedetektől, ami azonban nem gátolta meg a vallásos szószólókat, hogy a goetiát ezekhez a hagyományokhoz sorolják. A grimoire-ok népszerűsége a hozzájuk kapcsolódó, közismert történetek, mint például a Faust-legenda (Faust történetét nem Goethe találta ki, már régebb óta létezett, ám a történet nagyon hasonló, azzal a kivétellel,  hogy Faust ott a pokolra jutott) miatt a goetia hagyományai sok helyre beszivárogtak. A teológia démontanain kívül a varázsmágia is nagyban befolyásolta a mai démonimázst, amelyről a horror-történetekben olvashatunk, amelyet a vallásos konzervatívok védelmeznek, vagy amellyel az egyszerű emberek olyan nehezen néznek szembe, mert arról akarják meggyőzni magukat, hogy a természetfeletti nem létezik.

A démonok "természetrajza"

A kultúrák, vallások eltérő állásponton vannak a démonok eredetét, természetét és céljait illetőleg, ami megnehezíti a mai démonvadászok életét. Ám egyértelmű, hogy a leírtak inkább a dogmák (bizonyítás nélküli, megváltoztathatatlannak hirdetett - minden hívőre kötelező - hittételek) és nem saját tapasztalatok szerint rendszerezték. A néphagyomány általában a legmegbízhatóbb támpont, de a démonokkal kapcsolatban elég homályos. Egyes helyeken a gonoszok kísértetével azonosítják őket, máshol pedig egy kalap alá vonják a tündéreket, kísérteteket, szellemeket, isteneket és a démonokat.

A démonok természetét nehezebben értjük, mint a viselkedésüket. A démoni viselkedés három jellemzője a legvilágosabb: megjelenésük, az emberekhez való viszonyuk, és hogy mivel tudjuk elűzni vagy legyőzni őket. Utóbbira lentebb adok választ.

Amikor a démonok kapcsolatba lépnek velünk, számos változatos és különös alakot ölthetnek, viszont van egy közös tényező. A démonábrázolás minden kultúrában már csak azért is feltűnő, mert annyira hátborzongató. A démonok külleme bizonyos tekintetben emlékeztet a tündérek bűbájára. A különbség annyi, hogy míg a tündérek sosem tudnak teljesen természetes külsőt elérni, a démonok még csak meg sem közelítik azt.

A démonok viselkedése is elég állhatatos, következetes minden kultúrában, és a leghíresebb szokásuk, hogy teljesen hatalmukba kerítik az embert, már önmagában jelentős mondakörrel bír. A  démonok nem az egyetlen lények, akik képesek megszállni az embert, viszont ők a legismertebbek és legpusztítóbbak.

A teljes megszállottság a démontámadások legritkább formája. Jóval gyakoribb a démoni szenvedély, amely más mint az előbbi, s enyhébb, de gyakran minden vonatkozásában pont annyira pusztító, viszont még mindig kevésbé veszélyes jelenség, mint akár a démontámadás, akár a démonjárás.

Démontámadás: Hasonló a vámpírtámadásokhoz, ám felettébb pusztító. A démontámadás egyik példája a laoszi hegyekben élő hmongok egyik története. Csog csuam-nak hívják azt, mikor a vámpírokhoz hasonlóan éjszaka a következők történek velük mikor felébrednek: pánik, vagy erős félelem; teljes vagy részleges bénultság; mellkasi nyomás; idegen lény (ember, állat vagy szellem) észlelése; érzékelési zavar. Tehát együttesen ezeket, csog csuam-nak hívják. E jelenséget, úgy tartják, a dab csog nevű szörnyeteg okozza. De a történetet kezdjük a legelején. A hmongok Laosz hegyeiben élnek és összetett, sámánista vallást gyakoroltak, melyben számos szellem és szörny fontos szerepet játszott. Minden család ősének ajándékokat és szertartásokat ajánlottak, amelyeket a családfők mutattak be. Az ősök cserébe megvédték a családot az olyan félelmetes lényektől, mint a dab csog.

A dab csog - amely rátelepszik az alvókra, és megfojtja őket - csak egy a sokféle dabszörny közül, amelyek nappal földalatti barlangokban élnek, ahonnan éjszaka merészkednek elő. Általában azonban féken tartják őket az ősök szellemei, és a hit szerint csak akkor képesek áttörni ezen a védelmen, ha az emberek az ősöknek járó áldozatokat elhanyagolják, vagy más vallási szabályt szegnek meg. Régen, ha valakit megtámadott a dab, a hmong sámánok megállapították a támadás okát, majd különleges áldozatot mutattak be a szellem haragjának csillapítására. Ha ez nem történt meg, a dab újra és újra visszatért, és előbb-utóbb magával vitte az áldozat lelkét, aki ennek következtében meghalt.

Amikor a hmongok elmenekültek szülőföldjükről, sem vallásuk hagyományos szertartásait nem tudták gyakorolni, sem áldozatokat nem tudtak bemutatni. Miután a falvak és a klánok szétszéledtek az egész kontinensen, nehéz volt vallási vezetőket találni a szertartások bemutatásához. Mivel a legtöbb hmong lakásokba költözött, ahol törvényesen nem tarthattak vagy vághattak állatot, gondot jelentett az áldozati állatok előteremtése is. Még az építészet is a hmong vallás folytonossága ellen dolgozott, mert a központi tartóoszlop, a hmong falvak építészetének jellegzetessége, az ősök szelemének otthona hiányzik az amerikai lakás- és házkultúrából. Ezért majdnem minden, Amerikába vándorolt hmongnak komoly nehézséget okozott a vallásgyakorlás.

A dab, különösen a dab csog ennek megfelelően reagált. Felmérések szerint a hmong bevándorlók megdöbbentően magas: 50-60 százaléka élt át legalább egy "klasszikus" Vén Banya élményt (a Vén Banya: a Vén Banya egy olyan szellem, amely általában éjszaka, alvás közben támad az emberekre. 1971-ben David Hufford végzet kutatómunkát róla. Az újfundlandi egyetemisták körében végett felmérései alapján a válaszadók egy negyede már átélte a Vén Banya élményt. Legtöbben közülük olyan részletekről is beszámoltak, amelyekről Hufford ugyan olvasott, viszont nem kérdezett rá a kérdőíven. S nagy részük semmit se tudott a folklórról, vagy a Vén Banyáról. A következő években a további felmérések kimutatták, hogy a jelenség egész Észak-Amerikában gyakori, a felmért csoportok 16-25 százaléka élte át személyesen.). Ez az arány pedig két-háromszorosa a teljes lakosságra jutónak. Azoknál a hmongoknál pedig, akik áttértek a kereszténységre, tehát elhagyták a legtöbb vagy majdnem legtöbb velük született spirituális élményüket, ez az arány még magasabb: 72 százalék. Felmérések szerint a keresztény hmongok szenvedték el a legtöbb ilyen élményt a világ bármelyik népcsoportja közül.

Azoknak a hmongoknak, akik még most is saját hagyományaikat követik, a dab csog nm rejtély. Mindannyian tudják, hogy a szertartásoknak az a szerepe, hogy a dabokat féken tartsák. Ezen kívül azzal is tisztában vannak, hogy mi a dab csog szerepe a hirtelen éjszakai halálesetekben. A néprajzkutatók által megkérdezett hmongok elmondták, hogy Laoszban, ahol azonnali rituális ellenlépéseket tudtak tenni, a váratlan halálesetek ismeretlenek voltak. Csak a menekülttáborokban és Amerikában nem működtek a hagyományos védelmi rendszerek, így a dab szabadon gyilkolhatott. Ám úgy tűnik happy enddel zárult a történet. Bevándorlásuk után pár évvel a sok hmong elhagyta a városi környezetet, ahol először letelepedett, és vidékre költözött, ahol a hagyományos klánok és nagycsaládok újra egyesülhettek, és folytathatták a vallásgyakorlást.

Ez - majdnem - röviden egy démontámadás leírása. Ennél borzadalmasabb sztorik is vannak, de csak felvázolni kell, nem elrettenteni. Míg sok más lény is lehet támadó fél, bizonyos jellegzetes vonások - nevezetesen a természetfeletti gonosz érzete, amelyről az áldozatok beszámoltak - egyértelműen démon jelenlétére utalnak.

Démonjárás: A démonjárás nagyon emlékeztet a kísértetjárásra, viszont sokkal egyedibb és helyhez kötöttebb esemény. A démonjárás olyan helyen történik, ahol rendszeresen fekete mágikus szertartásokat végeznek. A véráldozat például ugyanannyira vonzza a démonokat, ahogy a döglött bárány a legyeket. Ha már egy hely energiáit beszennyezték az efféle áldozatok, csak nagyon kemény munkával lehet újra megtisztítani. Amíg a kapcsolat nem szakad meg, a démonok bármikor megjelenhetnek a környéken (tehát elé ha a közelünkben ilyen van...), és a sebezhető emberek, ha legkevesebb időt töltik is ott, veszélyben lesznek.

Démoni szenvedély: Az áldozaton elhatalmasodik egy vagy több, legtöbbször önpusztító, különös rögeszme. Más vonatkozásokban bármilyen racionális is legyen, a megszállott a rögeszméjéhez nem tud értelmesen viszonyulni, és kitartóan véghezviszi azt akkor is, ha az eredmény egyértelműen tragikus vagy halálos. A mai világban ez egy pszichés betegségnek a leírása is lehetne. Kétségtelen, hogy léteznek mentális betegségek, ám nem mindegyik "természetes" eredetű. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy ha felmerül a gyanú egy démoni szenvedély (vagy akár démoni megszállottság esetén) iránt, akkor is a mágikus módszereket kizárólag megfelelő orvosi eljárás MELLETT és NEM HELYETT kell alkalmaznunk. Ne essünk a vak ördögűző vagy santeriánus papok csapdájába.

Azt se felejtsük el, hogy a tradíció szerint nem a démonok az egyetlen lények, akik birtokukba vehetik az embert. A tündérek, a kísértetek, az elementálok hasonló végeredménnyel költözhetnek bele az emberekbe, sőt (egészen különleges körülmények között) hús-vér emberek is. A legfeltűnőbb különbség a démonok vagy más lények okozta szenvedély között, hogy az utóbbiaknak legtöbbször van értelmük. Akiket egy elementál száll meg, annak rögeszméje lesz az egyik a négy elem közül (pl. piromániához hasonlóan), ha valakit kísértet, az azt jelenti, hogy egy halott érdeke hirtelen mindennél fontosabb lesz az élőnek. Azt a szenvedélyt, amelyet a tündérek okoznak, nehezebb megmagyarázni, és gyakran valami ördögi humorra enged következtetni, de még így is van benne egyfajta logika vagy rendszer.

A démoni szenvedély viszont teljesen más. Ebben az esetben a rögeszmés gondolkodás (és következményei) bizarr, értelmetlen és végkifejlete inkább ijesztő. Semmiféle emberi gondolkozás szerint nincs értelme, és ez a teljes értelmetlenség a diagnózis megállapításának legfontosabb támpontja.

Démoni megszállottság: Az efféle megszállottságnak megvan a saját tünetegyüttese. Felicitas Goodman démonokról szóló tanulmányában ez a lista szerepel:

Bizonyos értelemben a megszállottság a tudathasadáshoz kapcsolódik, és más, hasonló pszichés betegségekhez. Mintha a megszállott egy teljesen más személyiséget öltene, hasonlóan a tudathasadásos beteghez, bár úgy tűnik, hogy az a beteg akit démon szállt meg, sokkal kellemetlenebb páciens, mint a tudathasadtak "alteregói". A démoni "személyiség" meghatározó tényezői a kegyetlenség és a gonoszság, néha azonban valami furcsa önsajnálatnak is a tanúi lehetünk. Ahogy a rögeszme esetében, a megszállottság is lehet kísértetek, tündérek vagy különféle szellemek műve, nemcsak démoné, viszont az előbbiek nem annyira súlyosak és pusztítók, mint a démoni megszállottság már ismertetett, teljes szindrómája.

Másféle támadások is léteznek. Az egyik közös jellemző, hogy a támadások főleg az elme és az érzelmek ellen irányulnak, nem pedig a testre. Bár a démoni támadások az áldozatot általában inkább csak rémületbe ejtik, nem bántja fizikailag, de ez nem minden esetben igaz. A démonok bizonyos értelemben korlátolt lények és gyakran úgy tűnik, hogy csak annyira bánthatnak minket, amennyire ezt engedjük.

A démonok "megfejtése"

Mint említettem, számos hagyománynak megvannak a saját eredet- és természetképe a démonokról. A kabbala szerint a démoni erők olyan lények, akik egy olyan világegyetem túlélői, amely a miénk előtt létezett. Erről keveset tudunk, de állításuk szerint egy kiegyensúlyozatlan erő birodalma volt, amely viszonylag rövid idő alatt elpusztította önmagát.

A kabbala a jelenlegi démoni erőket Qlippoth-nak nevezi, ami héberül "kagylót, burkot" jelent. Ezek a régi világegyetem töredékes és kiegyensúlyozatlan erői, amelyek a mi univerzumunk anyagának részévé vált, ahogy Greer írja: "egy ősi, romos épület téglái beépülnek az új szerkezetébe". Jelenlétük nem véletlen és energiájuk fontos a kozmosz számára, de végül ők is a végső szintézisbe kerülnek. Ez azonban hosszú idő, kozmikus időben mérve - majdnem - felfoghatatlan hosszú. Ez idő alatt, bár a Qlippothnak megvan a maga helye és célja a világegyetemben, rendkívül pusztító az emberre nézve.

Ez az egyik elmélet, mely értelmet adhat annak a bizarrságnak, amely jellemzi a démonokat.

Más mágikus tanítások szerint a démonok birodalma az egyetlen terület, ahol a lét síkjainak hagyományos rendszere nem érvényes. Ennek érdekes oka van. A démonokról úgy gondolják, hogy a lét olyan szintjén élnek, amely az általunk érzékelt anyag alatt helyezkedik el (az "alatt" persze metaforikusan értendő). A fizikai anyag úgy viszonyul a démoni szint szubsztanciájához, ahogyan az éteri szubsztancia az anyaghoz. Fizikai testünket a démonok állítólag fantomoknak látják, az ő testük pedig olyan síkon van, amelyet mi egyáltalán nem érzékelünk. A kapcsolat a démonok és az emberek között az asztrális szinten jön létre (a mágikus elmélet szerint ez a mi evolúciónk során bekövetkezett hibák miatt történhet), és ezért elsősorban fantáziánk, gondolataink és érzéseink a fő támadási pontok, amikor a démonok bántalmazni akarnak minket.

A tanok szerint a démoni szenvedély és a megszállottság önkéntes állapot. Ahhoz, hogy áldozatai legyünk, először ki kell alakulni egy kapcsolatnak az emberi tudat és démoni sík között, és ezt az embernek kell kezdeményeznie. A démonok hívatlanul nem juthatnak az emberi testbe vagy elmébe, mert minden hatalmuk és rémisztő formájuk ellenére erősebbek vagyunk náluk, elméletileg. A démonok csak a mi engedélyünkkel közeledhetnek hozzánk, amit pedig csábítással, hízelgéssel, rászedéssel, rábeszéléssel vagy megfélemlítéssel tudnak kicsikarni.

A baj általában úgy kezdődik, hogy valakin úrrá lesznek a gyilkos gondolatok: düh, harag, féltékenység, az önző kapzsiság, s a többi. Majd az áldozat állandóan didereg és álmos, ami azt jelzi, hogy a démon beleköltözött. E ponton egy látó gyakran energiaváltozást észlel a fej és a nyak hátsó részén, ahol a gerinc csatlakozik a koponyaalaphoz, azok pedig, akik tisztán érzékelik saját energiájuk mozgását, ezen a részen valami zavart éreznek. Ez a támadás fő pontja. A természeti mágia vagy az ide összpontosított energiagyógyítás nagy segítség lehet, de még ennél is sokkal fontosabb, hogy kényszerítsük magunkat, hogy ne töprengjünk azokon a pusztító gondolatokon, amelyek bevonzották a démont.

Bátorság és a kitartás a démon legjobb ellenszere, s ha hatékony mágikus vagy vallási rítussal ötvözzük, könnyen visszaküldhetjük oda, ahonnan jött. Aki pedig passzív áldozat lesz, azon még a legjobb mágus is aligha segíthet. Az emberi hajlandóság a legfontosabb tényező.

Hogyan bánjunk velük

A varázshasználók közössége vegyes. A megbízható, szakértő mágusok mellett ott vannak az önjelölt szakértők, csalók, dilettánsok és szélhámosok. S vannak még a jó szándékú, becsületes emberek is, akik egyszerűen csak a képzettség és tapasztalat hiánya miatt buknak el.

Az ördögűzés nem kezdőknek való munka, mert nehéz és veszélyes. Hogy valaki végre tudja hajtani a szertartást, rendíthetetlennek kell lennie, önuralmat kell gyakorolnia, tökéletesen ismernie kell a rituálét, el kell fogadnia a gyengeségeit és korlátait, valamint kapcsolatban kell állnia a spirituális energia forrásaival. Ezt a kapcsolatot kizárólag rendszeres mágikus és spirituális gyakorlattal lehet elérni, valamint az istenek (vagy amiben hiszel) iránti teljes elkötelezettséggel. Ezek híján a démonvadász kiszolgáltatottá válik, s a megszállott sokkal rosszabb állapotba kerülhet.

Nagyon sok múlik a fertőzött személy hozzáállásán, mert csak akkor jók a kilátások, ha hajlandó a küzdelemre. Ha mi képtelenek vagyunk segíteni, keressünk egy tényleg megbízható személyt, legyen az keresztény, wicca, buddhista, hindu, ásatrúar vagy bármilyen más vallású. Egyes pszichiáterek vallásos vagy sámánista módszereket is alkalmaznak a terápia során. De kovenek, körök, ligetek és más közösségek segítségét is kérhetjük, akik közös imákat és áldásokat mondanak. Ismételni pedig minimum egy héten egyszer, ha lehet. Az összpontosított akarat rendkívül sokra képes. Az áldozat az ima vagy áldás alatt ne legyen jelen, mert ellentétes energiát hozna magával, és megpróbálhatja a szertartást félbeszakítani.

Ha valaki magán érzi a jelenlétet, akkor több előnyünk van, mivel nem passzív szemlélőként ücsörgünk. Próbáljunk mindig pozitívan gondolkodni, a negatív gondolatokat kergessük el. Mindig legyünk társaságban. Energiagyógyászat, áldás, gyógyítás vallásos és/vagy spirituális keretek között figyelembe vehető lehetőségek. A pszichológiai segítség pedig kötelező, hogy kapcsolatban maradjunk a mindennapi élettel.

Az erényeink, a türelem, kitartás, szeretet és bátorság segíthet a démon legyőzésében. Noha nem ilyen virágos a helyzet, mert tényleg komoly dolog a démonokkal felvenni a harcot, mégis legyünk tudatában, hogy erősebbek vagyunk náluk. Nincs felettünk hatalmuk, hacsak mi nem adunk nekik.

Védelem röviden (nem csak démonok esetén)

Szentelt víz (víz és benne feloldott, felszentelt só) felszívja az éteri energiákat. Spray formában rendkívül hatékony, de kézzel is hagyományosan hinthetjük. Pontos elkészítése: Tálba kis vizet, adjunk hozzá egy csipet sót és hamut (porfüstölőt). Tartsuk mindkét kezünket a víz fölé, és mondjuk el felette a magunk áldását, miközben a szándékainkra összpontosítunk. A szenteltvízzel meghinthetjük egy kör vonalát, hogy megtisztítsuk a nemkívánatos energiáktól. Ha a rítus után is marad még, öntsük ki a földre.

A savak párologtatása kevésbé hatékony de szintén feloldják az éteri energiákat. Ecetet kis tálkában a szobában hagyhatjuk és fokozatosan párolog. Ez biztonságosabb, ám ha erősebb savat használunk, a biztonság kedvéért hígítsuk egy kis vízzel.

Hasznos mindenféle éteri lény esetében a naponta minél hidegebb vízben való mosakodás. Tetőtől talpig! Ecetet hozzákeverve még jobb. Egészséges a fizikai és az éteri testünknek is, mert meg akadályozzák a lárvák és más lények élősködését.

Tömjén használata. Tisztít és kiegyensúlyoz, bármilyen helyzetben használható, ahol gyógyításra, áldásra vagy védelemre van szükség.

Ördöggyökér. Szaturnusz bolygó kellemetlen szagú növénye. A leghatékonyabb eszköz a gonosz erők ellen. Füstölőként használva eloszlatja az éteri energiákat bármiből, amit a füstje érint, s ha már más módszerek csődöt mondtak, ez akkor is elkergeti a szellemeket. Bölcs dolog vákuumzáras edényben tartani magunknál, ha gyakori szörnyvadászaton vagyunk. Nagyon rossz a szaga, csak vész esetén használjuk. Tényleg...

Vas. Az éteri testek gyilkosa. Kés, szög, kard vagy bármilyen éles vastárgy szétoszlatja az étert, megsemmisít bármiféle formát.

Ezüst. Kevésbé hatásos, ám az olyan sűrűbb éterszintű lények mint a farkasember ellen hatásos. Jó vezető, különleges éteri rezgése van, így a sűrű éteri rácson is hatékonyan át tud hatolni.

Talizmánok, amulettek: Nagyon sokféle változat van, egy kis gyógynövénytől vagy a temetőben gyűjtött portól kezdve, a kartonkorongokig melyen védő jelek, héber betűk vannak. Selyemben vagy vászonban védjük őket, hogy ne veszítsen erejéből.

Például: 5-7 cm átmérőjű piros flanelkorongot varrjuk körbe piros cérnával, de a tetején hagyunk részt mindkét végén a cérnának, hogy össze tudjuk majd húzni. Középre helyezzünk egy kis sót, egy szöget melyet fogóval derékszögben meghajlítottunk. Húzzuk meg a cérna két végét úgy hogy egy kis zacskót kapjunk, kössük meg szorosan, tekerjük körbe a zacskó nyílását a cérnával újra, majd ismét kössük meg. Nagyon jól működik, ha egy piros szalagon a nyakunkban hordjuk úgy, hogy a szívünk közelében legyen.

A második amulett: Fogjunk megint egy piros flanelkorongot, s öltsük szintén körbe, de ezúttal orbáncfű, verbéna és angyalgyökér keverékét tegyük bele. Ha van a közelünkben berkenye- vagy galagonyabokor, egy szárított bogyónak jó hatása lehet.

Ezentúl még vannak a szertartásmágia védelmi eszközei, ami minden hagyományban jól leírnak. Itt most nem is részletezném, de később lehet helyet kap a honlapon.

Bármit is használjunk a szörnyek ellen, tudjuk mire és hogyan kell használni, mert másképp semmit se ér. A szenteltvízgyártást előre gyakoroljuk be, hogy nagyon gyorsan menjen akkor is, ha valami paranormális lény éppen a nyakunkban liheg.

A veszélyek

Számos könyv kapható a témáról és ennél is több weboldal ismerteti a démonok megidézését. Hozzáértő, tapasztalt és bátor mágus, boszorkány ezeket a technikákat viszonylag biztonságosan használhatja, és előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor neki tényleg közvetlen kapcsolatot kell létesítenie a Kagylók birodalmával. DE ha alkalmatlan, képzetlen vagy érzelmileg felkészületlen ember alkalmazza ezeket a módszereket, az rendkívül veszélyes lehet, mivel tényleges kapcsolatot alakítanak ki a rítus résztvevői és a megidézett démoni lények között. Igaz ugyan, hogy a legtöbb ilyen mágikus kísérlet nem vezet sehova, mert a dilettánsan kivitelezett mágia általában eredménytelen, de mindig fennáll a veszély. Méghozzá igen komoly veszély!

És az emberi "veszélyek"

A pszichés betegséget már kitárgyaltuk. De megjegyezném, hogy a rítusokat, védekező módszereket csak kiegészítőként szabad alkalmazni a pszichoterápia mellett. Sosem helyette, mert ember életek forognak kockán.

Amit most kiemelnék inkább a képzelődés és a csalás. Kicsiny fajunknak akadnak díszpintyei is, akik azt hiszik ők a következő Constantine-ok, a jó és a rossz kozmikus harcának főszereplői. Fontosságtudat vagy feltűnési viszketegség? Akik már eltöltöttek időt a mágikus közösségben találkoztak már ilyen emberekkel. Sokszor magukkal is elhitetik, hogy ez igaz. Sőt még "híveket" is szereznek, s azt mondják: "XY-ok elhitték azonnal nekem, te bezzeg nem". Ezzel azt sugallják, hogy persze Te nem vagy akkora mágus/boszorkány mint XY-ok. Ne bátortalanítson el ez a mondat. A tudás még mindig hatalom.

Figyeljünk oda minden részletre, a nyomokra, mert lehet jól képzett csaló is az illető. Ám igyekezzünk mi is tapasztalt, képzett varázshasználók módjára odafigyelni az apró dolgokra is. Mindig van olyan amin elbukik a hazug. A keresztkérdések hasznosak lehetnek. Felhasználhatjuk az olyan egyértelmű buktató kérdéseket is mint: - nagy meggyőződéssel kérdezzük: - "A varázspálcádat is akarta a démon, igaz?" - A démonnak mi a fenének kellene varázspálca? Ha a válasz igen, akkor megvan a csaló. Nem feltétlenül e kérdést kell feltenni (mert lehet olvassa az illető a cikket, ki tudja...), de mindenképpen tegyünk fel eldöntendő kérdést úgy, hogy tudjuk eleve ostoba kérdés, de mintha komolyan gondolnánk és már majdhogynem állítjuk, hogy az bizony kellett a démonnak. Ezt a módszert más témák, lények esetében is felhasználhatjuk. Érdemes kiszűrni, leleplezni a csalót, mert elkezdheti terjeszteni a butaságait (finoman szólva), s követőket talál. Innentől kezdve pedig mágikus közösségünk szenvedi el a csorbát.

 

ForrásJohn Michael Greer: Mágikus Lények Kalauza, Édesvíz Kiadó, Budapest, 2003.P. Williams és D. Hill: The Supernatural, Sigent, N. Y., 1967.Dion Fortune: The Mystical Qabbalah, Aquarian Press, 1987.Thorkild Jacobsen: The Treasures of Darkness. A History of Mesopotamiam Religion, Yale University Press. New Haven-London, 1976.