Raymond Buckland

(1934 - 2017) Raymond Buckland, angol, termékenyíró és boszorkány. A legjobban talán Gerald B. Gardner ügynökeként ismert. Buckland volt az, aki bemutatta Amerikának a Gardneriánus Boszorkányságot 1964-ben. Megalapította a saját boszorkánytradícióját, A Szász-Wiccát és manapság is működik Boszorkány Múzeuma Amerikában. Vezető szónoka a Boszorkányságnak Amerikának több mint 3 évtizede. Buckland Londonban született 1931. augusztus 31-én. Apja cigány vonalról származik, ami miatt Buckland félvér cigánynak nevezte vagy "poshrat"-nak, avagy előkelő patkánynak. A nagybátyja avatta be a spiritualizmusba és az okkultizmusba. Ebben az időben kezdte meg a bevezetést a boszorkányságba és a mágiába. King's College Iskolában tanult Londonban, ezután a Brantridge Forest Egyetemre ment Sussex-be és megszerezte a doktorátust antropológiából. 1955-ben találkozott és vette el első feleségét Rosemary-t, mielőtt egy rövid időszakot a Royal Air Force-nál szolgált 1957-1959ig. 1962-ben ő és Rosemary az Egyesült Államokba emigrált. Brentwoodban, Long Islanden telepedtek le, ahol Buckland a British Airways-nek dolgozott. Buckland érdeklődése a spiritualizmus és az okkultizmus iránt folytatódott, de úgy érezte valami hiányzik. Egy rövid időszak után 2 könyv került hozzá, ami nagyban befolyásolta életét és hiedelmeit. A "The Witch-Cult in Western Europe" Margaret A. Murray tollából és a "Witchcraft Today" Gerald B. Gardner-től. Mielőtt olvasta ezeket a könyveket, Buckland sohasem tekintett úgy a boszorkányságra, mint vallásra, de realizálódott benne, hogy ez volt az, ami hiányzott. Felvette a kapcsolatot Gardnerrel és megkezdődött a hosszú távú levél és telefon barátság. Barátságuk alatt Buckland lett a szószólója Gardnernek Amerikában és akárhányszor kérdést kapott az USA-ból Buckland válaszolt rá.

1963-ban találkoztak először. Monique Wilson otthonában (Gardner Főpapnője) Perth városában Skóciában. Az ok Buckland beavatása volt, amit Monique hajtott végre. Rosemary egy kicsit később lett beavatott. Kevéssel találkozásuk után Gardner Libanonba ment vakációzni. Amíg visszafele jött a hajón 1964. február 14.-én szívrohamot kapott és Tunisz tengerpartján a rákövetkező nap eltemették.

Amerikában a boszorkányság hamar népszerűvé vált, de Buckland kovenjét lassan és óvatosan építette. Sokan voltak akik Gardneriánus Boszorkányok akartak lenni, de Buckland túl óvatos volt velük, és nem tudtak várni a beavatásra. Ők egyszerűen elmentek és saját kovent alapítottak. Buckland kitartó volt, ő csak azokat akarta, akik valódi érdeklődést mutattak a boszorkányság, mint vallás iránt. Eleinte Buckland titokzatoskodó volt, nevét és címét megőrizte az újságok elől. De végül kiderült és a figyelem rá irányult.

A Gardner-féle Boszorkányság és Mágia Múzeuma a Man-szigeten inspirálta őt, hogy elkezdje gyűjteni a hasonló dolgokat a saját múzeuma számára. Elnevezte a neve: A Boszorkányság és Mágia Első Múzeuma Amerikában. Gyűjteménye kezdetben könyvespolcon állt, majd egy saját házat bérelt neki.

Buckland megkezdte az írást a boszorkányságról 1968-ban és 1969-ben publikálta az első könyvét, az "A Pocket Guide to the Supernatural". Ezt követte 1970-ben a "Witchcraft Ancient and Modern"  és a "Practical Candle burning Rituals". Ugyan ebben az évben írta első novelláját a "My Revealed" címmel, egy Tony Earll álnév alatt, ami az angol "not really" (nem igazi/nem igazán) anagrammája. Az írás szenvedély lett számára és egyre több időt szentelt neki. 1973-tól a gyűjteménye hatalmasra nőtt és új házat kellett bérelnie. Befejezte munkáját a British Airways-nél, és a múzeumot valóban megnyitotta és irányította, de persze az írás foglalta le a legtöbb idejét.

Ugyanebben az évben felbontotta házasságot Rosemary-vel és átadta kovenje vezetését "Theos" és "Phoenix" nevű főpapnak és főpapnőnek. Buckland New Hampshire-be költözött, ahol újra megnyitotta múzeumát és később feleségül vette Joan Helen Taylor-t. Ebben az időben határozott úgy hogy elhagyja a gardneriánus hagyományokat, mert tovább már nem elégítette ki a vallási szükségleteit. Torkig volt az egoizmussal és gáncsolásokkal a boszorkányságon belül. Megalapította saját hagyományát a Szász-Wiccát. A szász örökségre alapozott, nyitottá és demokratikussá tette a hagyományokat.

A 80-as évek elején ő és Joan Virginiába ment és létrehozta a Szász-Wicca Szemináriumot. Levelező iskola, amit szerte a világon több mint 1000 diákkal rendelkezett. Tervei voltak, hogy egy campust épít érte, de a pénzhiánya miatt ezt nem tudta megvalósítani. 10 év házasság és közös munka után elvált.

Buckland következő házassága "Tara Cochan" nevű hölggyel volt. Együtt Charlottesville-be mentek Virginiába, ahol újraépítették szeminárium iskolájukat és létrehozták kiadói vállalatukat a "Taray Publications"-t. 1984 decemberében San Diego-ba költöztek. Ekkor a Szász-Wicca hagyomány már eléggé megerősödött szerte a világon.

1992-ben több mint negyed század munka és vezetés után Buckland visszavonult az aktív részvételtől. Elköltözött családjával egy kis farmra Ohioba. Már nem működött aktívan, meg volt elégedve a magányos gyakorlással. Természetesen, mint Szász-Wicca (Seax-Wica), Buckland a Pecti-Wita-t is gyakorolt (Skót tradíció, amit Aidan Breac ihletett, és amit Buckland segített terjeszteni).

Buckland igen keresett lett miután szaktekintélynek számít az okkultizmusban, a mágiában és a természetfelettiben. Termékeny és változatos író. Írt misztikumokról, fantázia regényeket, forgatókönyveket, jóslási módszereket, spiritualista és metafizikai szakkönyveket. Számos könyve van, írt magazinokba és újságokba cikkeket, televíziós forgatókönyveket számos tévésorozatnak és filmnek. Technikai tanácsadóként szolgált Orson Welles "Necromancy" című filmjéhez, és dolgozott az "Ördögűző" rendezőjével, William Friedkin-nel egy színházi darabon, a Macbethen.

Buckland támogatta a közönség előtti promóciót egész Amerikában, látni lehetett az angol BBC TV-ben, az olasz RAI TV-ben és a kanadai CBC TV-ben. Színészként is feltűnt, de csak kis szerepeket játszott az amerikai mozikban. Buckland kitüntetett tanár a szakmán belül és tanít a New York Városi Egyetemen, a Hofstra Egyetemen, a New Hampshire Technikai Főiskolán és a Hampton Virginia Városi tanácsnak is segít.

2015-ben az egészsége megromlott, tüdőgyulladást kapott és még abban az évben szívrohama is volt. 2016-ban jobban lett és életmódja is aktívabb lett.

2017. szeptember utolsó felében  légzési problémái lettek, tüdeje folyadékkal telítődött. A kezelések után szerdán még vidám volt, noha mikor az orvosok megkérték hogy kicsit sétáljon körbe, mellkasfájdalomra panaszkodott. 

Buckland szerda este távozott el szerettei körében.