Panteon‎ > ‎Kelta panteon‎ > ‎

Julius Caesar: Druidák és a vallás

Iulius Caesar feljegyzései - A gall háborúról - A polgárháborúról. Fordította: Szepessy Tibor. A druidák a vallási ügyekkel foglalkoznak, ők mutatják be a közösség és az egyének áldozatait, ők adnak felvilágosítást vallási kérdésekben; de a tanulni vágyó fiatalok is seregestül özönlenek hozzájuk, és általában nagy a becsületük a nép előtt. Innen van, hogy ők bíráskodnak csaknem minden vitás kérdésben, ami törzsek vagy magánemberek között felmerült; ha valami gaztettet követtek el, ha gyilkosság történt, ha hagyatéki vagy határsértési perre kerül sor, ugyancsak ők határoznak, ők szabják meg a kártérítés és a büntetés összegét, és annak a peres félnek vagy közösségnek, mely határozatukat nem fogadja el, megtiltják az áldozatokon való részvételt. Ez a gallok szemében a legsúlyosabb büntetés.

Akit ilyen tilalommal sújtanak, azt istentől-embertől elrugaszkodott bűnösnek tekintik: mindenki kitér az útjából, senki sem közeledik hozzá, senki sem áll szóba vele, hogy az érintkezés kárhozatos hatása alól ment maradjon; panaszait nem orvosolják, ha mégoly jogosak is, és semmiféle hivatalt nem ruháznak rá. A druidák testületét egy ember vezeti: tekintélyének mindannyian alávetik magukat. Halála után a többiek közül az foglalja el a helyét, akit különösképpen tisztelnek; ha többnek van egyenlő esélye, a druidák szavazata dönt, de sokszor fegyverrel küzdenek meg az elsőségért. Az év meghatározott időszakában, szent helyen gyűlést tartanak; ez a hely a carnusok földjén van, mert gall felfogás szerint a carnus föld egész Gallia közepe. Ide sereglenek össze mindenünnen a pereskedők, és zokszó nélkül alávetik magukat a druidák ítéletének vagy döntésének. Tanításuk és életmódjuk állítólag Britanniában alakult ki, onnét került át Galliába; akik közelebbről meg akarják ismerni, javarészt manapság is oda utaznak, hogy tanulmányozzák.

A druidák általában nem mennek háborúba, és nem fizetnek adót; honfitársaiktól eltérően, fel vannak mentve a katonáskodás és egyéb kötelezettségek alól. A nagy kiváltságok csábítására sokan önként szegődnek el a druidákhoz tanítványnak, másokat szüleik és rokonaik küldenek hozzájuk. Állítólag tekintélyes számú verset kell megtanulniuk kívülről, s ezért jó néhányan húsz éven keresztül folytatják tanulmányaikat. A tananyag írásba foglalását bűnnek tekintik, míg minden más dologban, például a magán- és közszámadásoknál a görög nyelvet alkalmazzák. Ezt a szokást szerintem két okból honosították meg: nem akarták, hogy tanításuk a nép között is elterjedjen, s hogy a tanulók írott szövegek birtokában elhanyagolják emlékezőtehetségüket; mert csaknem általános jelenség, hogy az írásra hagyatkozásnak tanulásnál az emlékezet és a szorgalom látja kárát. Tanításuk fő tétele az, hogy a lélek nem pusztul el, hanem a halál után egyik emberből a másikba költözik, s ez a tanítás - hittel vallják - a bátorság leghatásosabb serkentője: megszünteti a halálfélelmet. Számos elméletük van még a csillagokról, azok mozgásáról, a világ és a föld nagyságáról, a természetről, a halhatatlan istenek hatalmáról és sajátos képességeiről; ezeket mind továbbadják az ifjúságnak.

(...)

Gallia összes törzse szinte babonásan vallásos. Aki például súlyosan beteg, vagy csatában és más veszélyes körülmények között életét kockáztatja, az emberáldozatot mutat be, illetve emberáldozat bemutatására tesz fogadalmat (melyet aztán a druidákkal végeztet el): azt hiszik, hogy a halhatatlan isteneket csak úgy lehet kiengesztelni, ha emberéletért emberéletet adnak cserébe. Hasonló jellegű áldozatokat mutatnak be nagyobb közösségek is. Mások óriási méretű bábukat készítenek rőzsefonadékból, a belsejét telezsúfolják élő emberekkel, utána az egész alkotmányt meggyújtják, s a benne levők a lobogó lángok martalékává válnak. Azt tartják, kedvesebb isteneik előtt, ha bűnöst, tolvajláson, rabláson vagy egyéb gaztetten rajtakapott embert áldoznak fel nekik: ha azonban ilyen nem akad, attól sem riadnak vissza, hogy ártatlanokat áldozzanak fel.

Az istenek közül elsősorban Mercuriust tisztelik, neki állítják a legtöbb szobrot is. Őt tekintik minden mesterség feltalálójának, az utasok és vándorok vezérének; felfogásuk szerint ő az, aki a leghathatósabban támogatja a pénzszerzést és a kereskedelmet. Apollo, Mars, Iuppiter és Minerva náluk csak Mercurius után következnek. Róluk körülbelül ugyanolyan elképzeléseik vannak, mint a többi népnek: hogy Apollo elűzi a betegségeket, Minerva tanítja meg a kézművesség és a művészet elemeit, Iuppiter uralkodik az istenek felett, Mars pedig a háborúk ügyeit intézi. Csaták előtt általában neki ajánlják fel a várható hadizsákmányt; ha aztán győznek, a kezükre került állatokat feláldozzák, és minden mást egy helyre hordanak össze. Nem egy törzs földjén, szent helyeken látni is lehet efféle zsákmányból emelt dombokat. Nagyon ritka eset, hogy egy-egy ember dacolni mer a vallás parancsaival, és magánál rejtegeti a zsákmányt, vagy az összehordottból elemel valamit: ezt a bűnt a legszörnyűbb kínhalállal büntetik.

A gallok mind azt állítják, hogy Dis Patertól erednek, ami - mint mondják - druida hagyomány. Ez az oka annak, hogy az idő múlását nem a napok, hanem az éjszakák számával mérik, s ha a születési évfordulókat, a hónapok és évek kezdetét adják meg, mindig az éjszaka a kiindulópont, a nappal csak utána következik. Életük egyéb megnyilvánulásaiban főként egy ponton különböznek a többi néptől: mindaddig nem engedik fiaikat a nyilvánosság elé, míg olyan életkorba nem jutnak, mikor már alkalmasak a fegyverforgatásra; szégyenletes dolognak tartják, ha egy gyerek atyja jelenlétében nyilvános helyen mutatkozik.