Druidizmus története

A Nyugat-Európa őskori lakóinak a vallásos tevékenységére utaló bizonyítékok jelentősek: a Gower-félszigeten, Swansea közelében Walesben, a Paviland barlangokban megtalálták az egyik legkorábbi mágikus-vallásos oldalt a világon, ahol kb. 26 ezer évvel ezelőtt egy csoport ember figyelmesen eltemetett egy csontvázat, a testet vörös ruhába öltöztették vagy tekerték és mamutcsont rudakkal temették el, ami valószínűleg a legkorábbi varázspálca amit találták. 17 ezer évvel ezelőtt a Lascaux barlangokban, Franciaországban állatok festményei vannak, amelyek a mai napig láthatóak. A barlangokat majdnem bizonyos, hogy rituálisan használták. Pár ezer évvel később egy ókori író azt írta, hogy a druidák barlangokban találkoztak, és a ma is a barlangok és állatok szimbolizmusa inspirálóan hat a modern druida mozgalmakra, ami nagyra becsüli az anyatermészetet és a barlangok a méhet szimbolizálják, az újjászületés feltétele.

A történelem ezen időszaka alatt, a druidizmus fejlődése előtt, törzsek vándoroltak keresztül Nyugat-Európán. Néhányan olyan helyekről jöttek, mint a Kaukázus, Törökország, vagy akár India. Akárhonnan is jöttek, elhozták vallásos szokásaikat és tudásukat, és ez minden jel szerint animista és sámánista volt.

Elő-druidák az elő-kelták között

Körülbelül 6500 évvel ezelőtt az emberek kőépítményeket kezdtek építeni Nyugat-Európában - főképp Írországban, a Brit-szigeteken, és Britanniában, noha hasonló állókövek és köröket megtalálunk Peruban és Madagaszkáron is.

Noha a druidák a népszerű fantáziákban mindig kapcsolatban álltak a kőkörökkel, mint például a Stonehenge-dzsel, az akadémikusok eddig elutasították ezt az ötletet. A történészek azt mondják, a druidák nem használták a Stonehenge-et, s más kőköröket Britanniában, mert a druidák a kelták papjai voltak, és a kelták i.e. 500 körül érkeztek Britanniába. S mert egy kőemléket sem építettek i.e. 1400 után, a 900 éves hézagra mutogatnak, az utolsó kőkör készítése s a druidák megérkezése között. Ám a hatvanas években számos történész álláspontot változtatott. Rájöttek, hogy a kelta törzsek eredete sokkal összetettebb, mint annak előtte gondolták, és felvetették, hogy az elő-kelták már akkor megjelentek Britanniában, mikor a nagy kőemlékek még építés alatt voltak, s részt vehettek az építkezésen vagy a használatukban.

Negyven évvel később az akadémikusok még mindig kettéosztottak. Néhány kutató hangsúlyozza a folytonosság hiányát a vallásos építmények és gyakorlatok között időszámításunk előtt a második és első évezred között. De mások a folytonosság új formájára mutatnak a britek genetikájában és kultúrájában, s elutasítják a kelta "invázió" ötletét. Ez a második felfogás már lehetségessé teszi, hogy a druidákat úgy lássuk, mint a kőkörök papjait és papnőit, a rituális asztronómia ezeknek a kőemlékek építésénél fontos volt, s lassan növekszik ennek a felismerése. Ha ezt a nézetet tekintjük, egyetérthetünk John Michell-el, aki ahogy az A Little History of Astro-Archaeology-ben írja: "a tudomány visszahelyezte a druidákat a régi templomába, Stonehenge-be, bölcsebb és tiszteletreméltóbb, mint annak előtte".

Az ókori druidák

Amikor az ókori írók a druidákról beszéltek nekünk, nem hallottunk semmit a kőkörökről. Inkább arról hallottunk, hogy a druidák szent ligetekben, barlangokban vagy zárt völgyekben gyülekeztek.

Julius Caesar és Diodorus Siculus írt az időszámításunk előtti negyedik és ötödik században a druidákról, mint tudósok és vallásos vezetőkről, akik hasonló funkciót töltenek be, mint a papok kasztja a hindu vallásban, a Bráhminok: az áldozatoknál ténykednek, filozófiát és csillagtörténetet tanítanak, és átruházzák a szájhagyományt, amiket a tanulóknak meg kell tanulniuk, hogy fejből tudják a számos versszakot. A "legnagyobb leckéjük" emlékeztet minket az újjászületés hindu doktrínájára: Siculus meséli nekünk, hogy a druidák hittek abban, hogy a lélek halhatatlan és újraéled, hogy egy meghatározott ideig más testben éljen.

A druidák fel voltak mentve a katonai szolgálat alól, s az adókat megemelték, hogy ezért fizessenek. A törzsfőnököknek adtak tanácsot és hatásuk volt a hadseregre is.

Az ókori írók leírták a druidizmus sötét oldalát is, melyben a druidák megjelentek a bűnözők és néha ártatlan emberek feláldozásánál is, ahol élve elégették vesszőből font ketrecekben, vagy megölték őket, hogy megjósolhassák a jövőt a haláltusájukból.

Nem lehetünk biztosak abban, hogy bármelyik ókori író az igazságot mondta volna el, de a leírások, amik hátrahagytak az avatott bölcsekről, akik hadviselő törzseket nyugtattak le és erdei ligetekben tanítottak, arra hogy átgondoljuk az emberi áldozatok gondolatát. Ezzel szemben álla a középkori ír irodalom, melyben nem említik meg az emberáldozatokat, és úgy írják le az írországi druidákat, mint koruk legbölcsebb és legtanultabb embereit, akik helyi politikai vezetők tanácsadóiként játszottak szerepet és varázslókként, mágusokként működtek.

A keresztény periódus

A druidizmus kora, amelyet az ír és az ókori írók leírnak nagyjából i.e. 400-tól i.u. 600-ig tartott. De a hatodik századtól egész Európa keresztény lett, s a nyílt pogány gyakorlat megszűnt létezni. Noha a kereszténység ellenséges volt minden más hittel szemben, ennek ellenére számos pogány elemre épült: az ostya és a bor szintén rituális lakoma volt az Eleusziszi misztériumok alatt, és elolvashatjuk a pápai bullát is arról, hogyan változott Krisztus születése a tavaszi időpontról a téli napforduló időpontjára. Hasonlóan a keresztény szentek, mint például Szent Brighid és Szent Dionüszosz (!), a pogány istenek és istennők történeteire és hírnevére épültek. És a szent területeket az új hitbe bevonták, s templomok épültek az olyan isteneknek szánt kegyhelyeken, mint Apollóé, vagy éppen a szent ligetekben. Ez azt jelentette, hogy a pogány kultuszok, mint a druidizmus, ahelyett hogy eltörölték volna, inkább bevonták a kereszténységbe, egy komplex összevonást teremtve, mely bátorította az újjászületett druidákat a 17-18. században, hogy megpróbálják elválasztani a druidizmust a kereszténységtől.

Továbbá a keresztény lelkészek lejegyezték a hagyomány elemeit, melyek a megérkezésükig szájról-szájra terjedtek, és így megvannak Írország ősi törvényei, amiket talán a druidák írtak meg, mivel a bírák szerepét is betöltötték, és megvannak Írország és Wales történetei és mitológiai legendái, melyet a modern druidák úgy hisznek, hogy számos druida bölcsességet és leckét tartalmaznak.

Az újraéledés

A tizenhetedik században néhány tudós nagyobb érdeklődést mutatott a titokzatos emlékművek iránt, a mesterséges földhalmok, kőkörök, dolmenek és álló kövek iránt, melyek körbevették őket a vidéken. Elolvasták az ókori forrásokat, melyek a druidákról szóltak és úgy gondolták, ezeket az emlékműveket ők építették. Míg ez zajlott, megindult egy új korszak, melyet úgy hívunk "A druida újjászületés/újraéledés". A tudósok egyikét, William Stukeley-t, úgy is ismerjük, mint a "régészet alapító apját". Ezek a korai próbálkozások a régészetben, felkeltették az érdeklődését más tudósnak is, akik druidizmus nyomait kezdték el keresni a kereszténységen belül. A gondolat, hogy az ők kereszténység előtti őseik nem voltak kegyetlenek és tudatlanok, hanem bölcs filozófusok, inspirálta a tudósokat, s inspirálják a mai druidákat is.

Az újraéledt druidizmus rengeteg írást hozott világra, néhány sötét és bizarr írást, de néhány nagyon lelkesítő és provokatív írást is. A szabadkőműveseket elkezdték érdekelni ezek, és az újraéledt druidizmus bekapcsolódott a kőművesség világába, olyan szervezetek által, mint például a Druidák Ősi & Régészeti Rendje, amelyhez később Winston Churchill is csatlakozott.

A közelmúlt

A druida újraéledés a tudósok érdeklődésével kezdődött, és druidizmus két különböző alakjának fejlődését eredményezte: egy kulturális druidizmus formálódott, hogy elősegítse a walesi, corni és breton nyelveket az Eisteddfodau-n keresztül, és egy druida testvériség, mely akár a szabadkőművesség, azért alakult, hogy támogassa a tagokat és a jótékonysági ügyeket.

A huszadik századtól kezdve egy harmadik vonala is kialakult a druidizmusnak, amely a druidizmust egyéni spirituális gyakorlatnak hirdette.

A huszadik század kezdetétől egy erőteljes és zajos egyén, George Watson MacGregor-Reid elkezdte hirdetni a druidizmust mint egyéni spirituális ösvényt, ami egyesíteni tudja a különböző hitek követőit, és a csoport, amelyet ő vezetett, az Ősi Druida Rend, vált olyan eszközzé, mely számos ötletet hordozott, amiket már más csoportok is kifejeztek, mint a Teozófiai Társaság és az Arany Hajnal Rend. Egy bonyolult szőnyeg kezdte megfonni magát, s lefestette az ősi druidákat, az újjáéledt druidák munkáját, és nyugati misztérium hagyományok állandó tanait.

Az 1940-es és 50-es években az Ősi Druida Rend odavonzott két olyan alakot is, akik katalizátorai voltak a pogányság iránti érdeklődés kirobbanásának, ezt ma is tapasztalhatjuk. Gerald Gardner és Ross Nichols, mindketten csatlakoztak a Rendhez. Gardner később főalakja lett a Wicca vallás terjesztésének, míg Nichols - Robert Graves Fehér Istennő című munkája iránt lelkesedve, mely leírta a druida fanyelv felfedezését - fejlődésnek indította a druidizmust, a kelta történetek és mesékre koncentrálva. Együtt kidolgoztak egy 8-as ciklust, ami ma is a druida és wicca gyakorlat alapjait alkotják.

A jelen

Természetes, hogy fel akarjuk fedezni az "igazi és eredeti" verzióját a vallásnak vagy spirituális hagyománynak, ha le is tudnánk hántani a rétegeket, hogy felfedezzük a tiszta forrást. Ám nem tudjuk megtenni, a hagyományok növekednek, s nem teljesen kiforrottan jönnek világra.

A kereszténység a régi forrásokból alkotta meg létezését: szimbólumok, doktrínák és ünnepeket vett el a Judaizmusból és Pogányságból. De a Buddhizmus is: a karma és újjászületés doktrínája már azelőtt létezett és népszerű volt mielőtt Buddha megkezdte volna tanításait.

A druidizmus is a törzsek különböző kultúrájából jött létre 2500 évvel ezelőtt. Noha keveset tudunk az ősi druidákról, a modern druidákat inspirálják az ókori források, a régészet és a druida emlékek szimbolizmusa. A bárdok történetei, a kelta mitológia, melyet Írországban és Walesben jegyeztek fel, szintén segítenek a modern druidizmusnak.

Az elmúlt húsz évben a tudomány és érdeklődés mennyiségéről ítélve, melyet a druidizmusban láthattunk, azt mondhatjuk, hogy beléptünk egy új korszakba, a druida reneszánsz korszakába, ami ma művészeket, írókat, költőket, mesélőket és spirituális keresőket vonz az egész világon.

Kiegészítés - Salem:

Amit az Order of Bards, Ovates and Druids (OBOD) ír le, azzal egyetérthetünk... vagy nem. A legnagyobb szervezett druida társaságtól akartam megjeleníteni egy álláspontot, de ki is egészíteném. A druidizmusnak két kategóriája van manapság. A draoi allta és a draoi rhioghail/ríogaí. Az allta "vad/vadon"-t jelent. Ez arra utal, hogy a vadon druidái nem tartoznak szervezetekhez, s egyénileg, vagy kisebb csoportokban dolgoznak. A rhiogail (vagy ríogaí), vagyis "nemesi/királyi/udvari" druidák pedig a szervezett formában működő társaink. Az OBOD tagjai például utóbbihoz tartoznak.

A szervezett druidák erősebb szabályrendszert, s kötöttebb vonalat alkotnak. Néhol nagyon erős a nyugati misztériumok, Arany Hajnal és szabadkőművesek hatása. A vadon druidái pont ezért működnek egyénileg. Közülünk nem mindenki ért egyet a szervezett druidák gondolataival, de a mi ösvényeink is változatosak. Az alapköveket ellenben mindannyian (szervezett és szervezeten kívüli) hasonlóan követjük. Akadnak e két társaság között is ellentétek, főleg hogy gyakran a szervezett tagok nem ismerik el a többieket (vagyis allta-kat) druidának. A vadon druidái pedig a szervezett druidizmus merevségét támadja. Ezek persze nem oly parázs viták, mint a pogány vs. keresztény ügyek.