Oltárak, szentélyek és munkafelületek

A pogány szférában legtöbbször használatos szó az oltár a rítusok, istentisztelet, s egyéb varázsmunka helyének leírására. Ám régen, s most is szélesebb körben dolgoznak a régi utak követői. Tehát az alábbiakban e három helyet foglalom össze. Akad több is talán, ösvénytől függően, de ezek a legalapvetőbbek és legfontosabbak az utunk során.

Oltár

Az a megszentelt terület, ahol általában a rituálé helyet foglal. Néhányan csak a rítus alatt állítják fel, s addig az eszközöket és tárgyakat elzárva tartják. Sok hagyomány leírja, hogy mely irányba vagy hova kell tenned az oltárat. Általában kelet vagy észak, vagy éppen a kör közepe, ezeknek az égtájaknak az egyike felé nézve. De az irány nem csupán a hagyománytól, hanem a varázslat céljától is függ. Néhány kultúra például nyugatot tartja a halál birodalmának, s például ha szellemekkel (vagy kísértetekkel /mert a kettő különbözik ugye/) dolgozol, vagy túlvilági lényekkel, érdemes erre fordulnod. Ha dél felé fordulsz, a megértés, az új képességek, s a változás irányát választhatod, de az égtájak és tulajdonságaik szintén hagyományonként változnak. Például a kelta hagyományok több irányt ismernek, mint a szokásos négy, így azokat kell figyelembe venni.

Néhány tradíció szabályt is alkotott, hogy miből is kell készülnie az oltárnak, de ezeket nem lehet mindig tartani (pl. csak természetes anyagok, vagy semmi fém, stb.). Az oltáron foglalnak helyet az eszközeid, gyertyák, elemek megjelenítése, de rajtad múlik, mit teszel rá. Függ az évszaktól, ünneptől, rítus kellékeitől, céloktól, tradícióktól, s főleg tőled. Az oltár egy olyan hely, mely idővel változik, s tárgyak száma csökken vagy nő. Rítusról rítusra mást tehetsz rá. Helyet is változtathatsz. Akárhány oltárad lehet, de nem szükséges soknak lennie, nem is praktikus.

Kint a szabadban is létrehozhatsz egyet, de ez általában ideiglenes, hisz ki van téve a természeti elemeknek és nem lehet folyamatosan fenntartott mágikus munkát folytatni.
Totemállat szentélye.

Szentély

A szentély az a hely, ahol kizárólag egy vagy több lénynek szenteled a helyet. Itt kap helyet az áldozás, az imádat, követés. Ha nincs lehetőséged szentély kialakítására, természetesen az oltáradnál is áldozhatsz. A szentélyedet kialakíthatod egy istennek, vagy istenek csoportjának, őseidnek, szellemeknek, akikkel dolgozol, elemeknek, tündéreknek, házi szellemeknek, vagy bárki/bármi másnak, akiknek áldozni szeretnél.

A szentély ugye az áldozat helye, de maga a szentély is egy felajánlás önmagában. Számos szentélyt tarthatsz az otthonodban, ha szeretnél. A szentély a szabadban is helyet foglalhat.

Munkafelület

Szó szerint az a hely, ahol munka folyik. Nem kell felszentelni vagy megtisztítani. Nem is fontos, hogy ugyanazon a helyen dolgozz. Ezen a helyen végzed például az apróbb varázslatokat, amihez nem kell rítus, vagy nem igényel nagyobb folyamatokat. Például a védelmi zsákok készítése is ilyen helyen történik. Ez legtöbbünknél a konyha, konyhaasztal, de akár az íróasztalodnál is.

Ha tűzzel dolgozol, ügyelj arra, hogy tűzálló legyen.

Kialakítása elég egyszerű. Legyen elég helyed, elérhető legyen minden eszköz és alapanyag. Minden szempontból praktikusnak kell lennie. Tárold az alapanyagokat a közelében, de lehet szállítható dobozban is az alapeszközök, mint a kés, olló, szalagok, fonál, kisebb zacskók, stb.

Oltárak felállítása

Mivel az oltár elég személyes dolog, így egységesen nem lehet igazán megmondani mit is tegyél rá. Talán néhány irányvonallal segíthetek csak.

Lehet nagy és látványos, de lehet kicsi és szerény is. Egyik se jobb vagy rosszabb, hisz ez személyes preferenciáktól függ. Az oltár és eszközök cikkben nagyjából leírtam mi is tartozik az oltárra, de most átfutunk rajta.

Oltárasztal, vagy szék, vagy bármilyen felület, amin az oltárad helyet foglal. Könyvespolc, doboz, éjjeliszekrény, ablakpárkány, íróasztalod egy része… Tehát nagyon sok variáció van.

Oltárterítő, nem túl lényeges, de a színét, mintáját összekötheted az ünneppel, évszakkal, rítussal, stb.

Képek, amik jelképezik az istenséget, szellemet, vagy a célt amivel dolgozol. Szobrokat is használhatsz. Fordíthatod a szobrot vagy a jelképet az égtáj felé, amelyhez kötődik (emlékezz a Túlvilág irányára). Mint említettem szobrot használhatsz vagy képet, de ezek inkább a szentélyhez tartoznak. Az oltáron többnyire jelképek kapnak helyet, pl. csontok, koponyák, ha a halált vagy elmúlást jelképezed. De ha istenséget hívsz a rítusodhoz, akkor segítségedre lehet egy szobor vagy egyéb ábrázolás róla.

Elemek, mivel ahány kultúra annyi elem létezik, így magadnak kell felderíteni az ösvényeden őket. Ha kelta ösvényen jársz, az elemeket nem kell megjeleníteni, de nem tiltott persze, szimplán már eleve körülötted van a három birodalom. De még ha a négy (vagy akárhány) elemmel is dolgozol, nem kötelező őket megjeleníteni.

Eszközeidet, ha nem használod érdemes eltenni, de tarthatod az oltáron is. Tőled függ.

Oltárépítés

Tehát olyan hely, ahol a rítus foglal helyet. Ez nem teljesen az istenségek helye, inkább a tiéd és a rítusaidé. Mint említettem, ha megidézed őket, akkor természetesen használhatod az ábrázolásaikat. Mire is gondolj, mikor elkészíted:

Mire szeretnéd tenni az oltáradat? Ösvényed mit mond róla? Cipelned kell néha magaddal? El kell rejtened? Mindig felállítva tartod vagy leszeded a rítus végén?

Hová szeretnéd tenni? Van megadott irány? Melyik irány felel meg a céljaidnak?

Kivel akarsz dolgozni a rítus alatt? Istenek csoportjával? Szellemekkel? Hogy szeretnéd megjeleníteni őket?

Milyen eszközökre van szükséged a rítus alatt? Mit szeretnél bevonni a rítusba az eszközeiden kívül (bor, füstölő, rituális ékszer, stb.)?

Az oltárad rólad szól, a te gondolataidról, te érzéseidről, nem arról, hogy a hagyományod milyen irányt javasol. Az a lényeg, hogy a te szükségleteid és vágyaid legyenek meg benne.
Szentély készülhet egy elemhez, birodalomhoz, cél érdekében is.

Szentély felállítása

Ez a legegyszerűbb a három hely közül, hisz nincsenek igazán szabályok, nem kell tárolnod az alapanyagokat, nem is szükséges túl nagy hely.

Azért állíts szentélyt, hogy az otthonodban helyet kapjon az istenek követése, így akár napi vagy a heti áldozást is egyszerűbbé teszi. Sokkal könnyebbé válik a kommunikáció közted és a szentély „célpontja” között. Az istenek többsége is kedveli, ha állandó odaadással figyelsz rá, s nem csak pillanatnyi idézésekkel zargatod.

Első lépésként is ajánlom, ha beszélni szeretnél egy istennel, lénnyel, őseiddel, tündérekkel, stb., hogy szentélyt állíts fel neki. Az odaadás, a követés helye. Egy egész hely, ami nekik van szentelve. Ez a célja a szentélynek.

Szentélyépítés

Nincs szabálya, hogy hogyan is csináld. Inkább a későbbi áldozatoknak vannak szabályai, hisz egyes istenek nem szeretnek bizonyos áldozatokat.

Szükséged van helyre, de nem kell annyi, mint egy oltárnak. Gondolj úgy a szentélyedre, mint egy vendégszobára, ahová néha benéz a kiválasztott lény. Az ő kívánságaikat kell figyelembe venni, nem úgy, mint az oltárnál. Itt az istenség a fontos.

A szentélyben foglalhat helyet az ábrázolás vagy szobor, jelképeik, személyes tárgyaid, amik velük kapcsolatosak (pl. a tündérektől kaptál valamit, így teheted azt is oda). Amit úgy érzel, hogy nagyon jól megjeleníti az istenséget, vagy akit tisztelsz a szentélynél, azt odateheted. Illetve tegyél ide egy áldozati tálat is, ahová a felajánlásokat teszed.

A szentélyben, mint említettem helyet kaphat az istenségek csoportja vagy egy kiválasztott isten, de akár tündéreknek is szentelhetsz egyet, vagy őseidnek, elhunytaknak. Ám ne sűríts mindet egybe. Egy panteonnak lehet egy szentélye, de ha tündéreknek is készítenél egyet, azt már külön tedd. Készíthetsz szentélyt egy elemnek is, vagy az otthont, családot jelképezve. Nagyon sok változat lehetséges, de legjobb, ha a szentély megmarad az eredeti formájában, vagyis az istenek, ősök, szellemek és más lények számára.

Ha nem is tudod, hogy hogyan fogj bele, kezdj egy gyertyával. Még egy gyertya is nagyon sokat jelenthet. Ha ősöknek készítesz szentélyt, használj családi ereklyéket, ha isteneknek, nézz körbe a mitológiába, szellemeknél is ugyanez a helyzet. Kérj visszajelzést attól, akinek/akiknek a szentélyt készítetted.

Ha kész a szentélyed, nem is kell mást tenned. Gyújts meg egy gyertyát, tegyél virágokat, ajánlj fel ajándékokat.

Mikor felajánlod a szentélyt, mondd ezt:

[Akinek felajánlasz], neked adom ezt a kis helyet az otthonomban odaadásom jeleként.
Szívesen látlak itt, míg kötelékünk jó és boldog.


Ez meghagyja a lehetőséget neked, hogy elküld, ha valami megromolna. Nagyon fontos.