Totemállatok és szellemi vezetők szerepe

Amikor az embernek eljön az ideje, az istenek, a Nagy Szellem megmutatja neki a totemét, mely az egész életében segít neki megtalálni a jó irányt. Hogy igaz és jó emberek legyünk, mindig és mindenhol a jelünket kell követnünk. A totemállatok olyan tulajdonságokat, gondolatokat jelképeznek, melyet az utunk vezérlő elvének kell kitűznünk. A totemek olyan lények, melyek nem kommunikálnak velünk gondolatokkal vagy beszéddel. Ők megjelennek, ha az utunk letért a helyes ösvényről, illetve ha valami rendkívül fontos dolog jön. Mindig velünk vannak.

A totemállatokat nem kaphatjuk meg születési hónapunk szerint. Ne is bízzatok az ilyenekben! Az ilyen ál "indián horoszkópok" hamisak. Az oldalon megtalálsz egy rendkívül egyszerű meditációt, mely segít megtalálni a totemed. Régen persze ez szertartásosabb volt, ám ma már nem találunk sámánasszonyt, aki felmegy a hegyre, ahol a földre ér a fény, s megkérdezi a szellemeket, nekünk melyik totem lesz a társunk. Ma nekünk kell a szellemeknél közbenjárnunk.

Ha megtaláltuk a totemállatunkat, akkor olvassunk utánuk, hogy a természetben hogyan élnek, hogyan viselkednek. Járjunk utána, hogy a régiek mit tartottak az állatról. Lehetőleg ne középkori vagy keresztény forrásból keressünk, mert sok állat rendkívül elferdült bennük. A farkas vérszomjas lett, a róka álnok, stb., csak pár példát említve...

Tegyük fel, hogy valakinek a medve a totemállata. A medve jelképezi a szeretetet, a kitartást, az erőt, a gyógyulást, gyógyítást és az elvonulás képességét. Tehát az illetőt mindig és mindenhol a szeretet vezérelje. Legyen kitartó és legyen jó támasz. Segítsen másoknak gyógyulni, miközben szánjon időt a szellemi tevékenységekre, forduljon néha el a világtól.

Ha valakinek nem tetszik a toteme, hát... sajnálom. Másnak menőbb? Ahogy Tanana mondja: Cserebere nincs! Igyekezz hozzászokni a gondolathoz, hisz a szellemek tanítani szeretnének neked valamit.

A totemállatod nem beszél hozzád, hanem utat mutat. Ennyi az egész. Ne várd, hogy egy jót csevegjetek az esős délutánokon. Megjelenik, ha fontos "közlendője" van, vagyis például letértél az útról, vagy fontos esemény vár, melynél még erősebben kell kitartanod a totemed mellett.

Megjelenése változó lehet. Megjelenhet álmodban. Vagy séta közben meglátod, hogy elszalad vagy téged figyel. Például akinek sólyom a toteme, megláthatja az égen repülni, vagy egy fán üldögélni.

A totemállat a jel, a vezérelv egészen leegyszerűsítve. Tiszteld őt, aki melléd szegődött, s ne nézd le mások totemállatát vagy másokat, mert nekik egy kis cserebogár jutott.

Beszélhetsz hozzá, s ha úgy érzi jelt adhat, hogy milyen irányba menj, de kizárólag fontos eseményeknél.

A totemállatok változhatnak az életed során. Lehet, hogy kisgyermekként egy ló volt a totemállatod, ahogy változtál és nőttél egy medve majd egy gyík lett az állatod. Az adott helyzet, életszakaszban a feladatodat jelölik ki, segítik az utad. Ne lepődj meg, ha más totem jelenik meg az életedben, egyszerűen csak másra kell koncentrálnod.

A totemállat és a szellemi vezető

A totemállat nem egy segítő, de nagy segítség. Ő egy jel, hogy merre menj. Nem segít dönteni, melyik utat válaszd, hanem a helyes irányt mutatja. Nem szól bele, hanem jelez, vezérel. Azt mutatja, mit kell tenned, hogyan kell élned az életed, mi vezéreljen, hogy jó és bölcs ember lehess. Hogy méltó légy az Őseinkhez.

A szellemi vezető ezzel szemben segít, gondolatot ébreszt, beszélhetsz vele. Ő is elmondja mi a helyes út, de ő inkább társ mint vezérelv.

Ám a totemállatod alakját felveheti a szellemi vezetőd is. Így fordul elő, hogy a szellemi vezetőd és a totemállatod mondhatni ugyanaz. Nekem a totemállatom a róka. A szellemi vezetőm is. Nem egy beszélő rókával vagyok megáldva természetesen. Ő gondolatot ébreszt, gondolattal kommunikál, ha vizuálisan is megjelenik. Az állat alakú szellemi vezetők általában így teszik.

A szellemi vezetők sokaknak ember alakúak, nincs is semmi baj ezzel. Ám egyesek szellemi vezetője az egyik Őse, aki egy állat alakját vette fel. A mai keresztény médiumok legtöbbje emberi vezetővel rendelkezik. A szellemi vezető, még ha ismerős lény is, olyan alakot vesz fel, amely megnyugtató. Kultúránként változik, a kereszténységben az állatok, ha szerepet kaptak is, az nem volt pozitív "hős".

A szellemi vezető segít a kísértetekkel való kommunikációban. Segít a mágikus lényekkel kapcsolatban, s mindenféle mágikus tevékenységben. Rendkívül jó társak és barátok egyben. Jól kijönnek a mágikus társakkal, ám sokszor a szellemi vezető egy mágikus lény. Ismerek olyat, kinek egy sárkány a szellemi vezetője.

A totem az útmutató, a világítótorony. Ha bajban vagy, ő ott lesz és segít kijutni. A szellemi vezetőd is hasonlóan segít, ám másképp. Elmondani, leírni nehéz. A segítségük különbözőségét csak tapasztalat útján lehet igazán megérteni. Tiszteld a totemállatodat. Ő a fény az éjszakádban.

Problémák a totemállat és szellemi vezető megtalálásával

1. probléma: Nem jelenik meg a totemállatod. Nem jelenik meg a szellemi vezetőd.

Gondold végig: Felkészültél a találkozásra? Úgy érzed itt az ideje, hogy a komolyabb ösvényre lépj? Érett vagy a találkozásra? Komolyan gondolod, hogy itt az ideje ennek az útnak? Gondold át, hogy vajon a totemállatod/szellemi vezetőd "tesztel-e"? Tanítani akar valamit ezzel? Volt valami gondolat, szándék ami meggátolja, hogy nem jelent meg? Nincs-e más nagyobb akadály, amit először meg kell oldanod, át kell ugornod mielőtt vele felveszed a kapcsolatot?

Tedd fel ezeket a kérdéseket.

2. probléma: Nem jelenik meg, s különös érzelmi reakciót vált ki ez az esemény (sírás, féktelen nevetés, harag, düh, stb.).

Elfojtasz valamit? Lehet, hogy egy elfojtott érzelem gátolja a kettőtök kapcsolatát. A totemállat és a szellemi vezető, ahogy a legtöbb mágikus társ, feltétlen őszinteséget és bizalmat kíván. Ha van olyan téma amiről "nem szívesen beszélsz", mert általában a szőnyeg alá sepred, akkor akadályozhatja a fejlődésedet, s társalgásaitokat. Jobb minden piszkot kipucolni! Beszélj végre régi haragosoddal, békülj ki vele, mondd el a volt szerelmednek hogy még mindig szereted, beszéljétek meg a családoddal a régi sérelmeket. Tedd ki a szekrényből a csontvázat. A titkok, melyek negatív gátat, elfojtott érzelmeket szülnek, nem jó kiinduló pont egy harmonikus együttműködéshez. Titkaid lehetnek persze, de ha az többet árt mint használ...

Volt valami félelem, bizalmatlanság, mikor neki kezdtél? Lazulj el! Nem fog harapni, s nem bánt. Nyílj meg teljesen. Érdemes a lehető legnagyobb nyitottsággal hozzáállni. Bármi történhet!

Ha úgy érzed ez inkább mágikus eredetű a problémád, pl. valami gátolja a kapcsolat felvételt a szellemi vezetőddel, akár láttad már őt akár nem, vagyis átok, mágikus lény, stb. a gátló tényező, akkor írj egy e-mailt. Szívesen segítek, ha net közelében vagyok.

Kép forrása: sxc.hu - Eugene Lubomir