Az egér

A házi egér már valószínűleg a legrégibb idők óta leghívebb társa az embernek. A nyelvtudós Hehn Viktor kutatásai szerint „valamikor Ázsiából kellett Európába jutnia, s idejutása esetleg az indoeurópaiak bevándorlásával esett össze... Az egereket, mint házitolvajt ismeri már ezek európai koránál régibb nyelve; mert neve, amelyre egyaránt rábukkanunk Görögországban és Itáliában, az Elbénél csak úgy, mint az Indusnál, „lopni” jelentésű igetőből származik. A házi egérről már Arisztotelész és Plinius megemlékezik, Albertus Magnus is igen jól ismeri. Napjainkban az egész Földön el van terjedve. Alkalmasint csak nagyon kevés ponton hiányzik, s nyilván csak látszatra, mert még nem figyelték meg. A Szund-szigeteken például, állítólag nem fordul elő. Az emberi lakásnak nincs olyan helye, amelytől idegenkednék. 

Ideiglenesen megél a szabadban is, nevezetesen kertekben vagy a házhoz közeleső szántóföldeken és ligetekben. A városokban csak a lakóházakban és azok melléképületeiben található meg. Itt minden hasadék, minden rés és üreg, szóval minden zug, ahol el tud rejtőzni, kielégítő szállást nyújt neki; innen intézi rendesen éjjeli kirándulásait, miközben szürkésbarna „egérszíne” kétségkívül jó védelmet nyújt a számára. Alakja tekintetében némileg még emlékeztet a házi patkányra, azonban sokkal gyengédebb és szabályosabb alkotású, s jóval kisebb is. 

Teljes hosszúsága mintegy 18 cm, amiből 9 cm esik a fejére és törzsére együttvéve. Farkán 180 pajzsgyűrű van. Bundája egyszínű: a törzs és farok felső oldalának sárgás-szürke fekete színe egészen fokozatosan megy át a hasoldal valamivel világosabb színébe; lábai és ujjai sárgás-szürkék. Piros szemű fehér és fekete szemű tarka egyedei (teljes és félalbinók) is vannak, s gyakran tisztán tenyésztik őket, mint élő játékszereket gyermekek számára, de különösen tudományos célokra, kísérleti és egyéb (oltási) célokra. Azonban közönséges szürkésbarna színe is sokféleképpen módosulhat, s Fatió úgy véli, hogy a különböző színezet egyenes folyománya az eltérő életmódnak.