A macska

Kép forrása: sxc.hu - beermug
Természetrajz és történetük

A ragadozók egyetlen más családjában sem találunk oly bámulatos egyensúlyt a végtagok és törzs között, oly arányosságot és harmóniát a test alkatában, mint éppen a macskáknál. Minden részük arányos és tetszetős, és éppen ezért szépérzékünket is a legmagasabb fokban kielégíti.

A házi macskákat az Egyiptomiak magas kultúrájának köszönhetjük és pedig fejlett és virágzó istentiszteletüknek. Az egyiptomi macska ugyanis szent állata volt Baszt istennőnek. Eredetileg az oroszlánt szentelték az istennőnek, de körülbelül 3000 évvel időszámításunk előtt a macskával helyettesítették az oroszlánt. A szent templomi macskákat még haláluk után is tisztelték és múmiaként megőrizték. Ennek köszönhetjük, hogy a legősibb házi macskák megmaradtak. Körülbelül 1000 esztendőn keresztül az istennő számára mindenkor új vad egyiptomi macskákat fogtak vagy hoztak Núbiából, s a legrégibb macskamúmiák még tiszta egyiptomi macskák.

Később, tehát a második évezredben i.e. mindenféle korú és változatos rajzú állatokat találunk. Ezeknek a pofája rövidebb s más változásokat is tapasztalhatunk rajtuk, melyek azt bizonyítják, hogy ekkor már folyamatban volt a tenyésztésük. A papok áttértek erre a kényelmesebb eljárási módra és bizonyos változatokat tenyésztettek ki, hogy lehetőleg nemes állatokat áldozhassanak az istennőnek, éppen úgy, mint Indiában szent templomi tyúkokat és galambokat neveltek. A macskák tenyésztése később a nép között is elterjedt, mint az istennőnek tetsző és egyúttal hasznos ténykedés, mert a földműveléssel foglalkozó egyiptomi bizonyára hamarosan ráeszmélt arra, hogy milyen haszna származik a macskák tenyésztéséből.

„Hosszú ideig legszentebb volt ama szent állatok között – írja Ebers – melyeket az egyiptomiak tiszteltek. Míg más állatokat csak föltételesen helyenként imádtak, a macskát szentnek tartotta a fáraó valamennyi alattvalója. Hérodotosz beszéli, hogy az egyiptomiak, ha házuk kigyulladt, addig nem is fogtak hozzá az oltáshoz, míg macskájukat meg nem mentették, és ha kedvencük kiszenvedett, gyászuk jeléül lenyírták a hajukat. Aki megölte a macskát, menthetetlenül halál fia volt, akár készakarva, akár véletlenül tette. Diodorusz szemtanúja volt, mikor az egyiptomiak római polgárt végeztek ki ezért, pedig a hatóság a rómaiaktól való félelmében mindent elkövetett, hogy a népet lecsillapítsa.”

„A macskahullát művésziesen bebalzsamozták s a sok bebalzsamozott állat között legtöbb a macska, mind múmiamódra vászonszalagba göngyölve. A macskafejű Baszt istennőnek Bubasztiszban, a keleti deltában volt legnevezetesebb székhelye. Rendesen odavitték a macskamúmiákat, noha egyebütt is találhatók, így gyakran szerapajon mellett. Bizánci Stefanosz szerint egyiptomi neve bubasztosz volt, de közönségesen maumie. Baszt istennő, úgy látszik, Asztarté, Vénusz szerepét játszotta náluk is a gyermekáldás védasszonyául is tisztelték.”

Egyiptomból a szomszédos országokon át terjedt tovább északra, de Európába későn jutott el. A görögök és a rómaiak csak időszámításunk után az első században ismerték meg a házi macskát. Németországban még VIII. században sem ismerték, legalább a törvények ekkor még nem említik, csak a XIV. században szerepel amaz állatok felsorolásában, melyeket az örökség kapcsán át kell szolgáltatni az örökösnek. Helyette korábban a menyétet tartották egérfogásra, csak későn nyert polgárjogot a macska és csak nagyon lassan terjedt el.

Míg a macskát a régi egyiptomiak szent állatként tisztelték, addig a germánok a vadmacskát (és a hiúzt) Freya istennő állatának tartották, mely az istennő kocsiját húzza a felhőkön. A későbbi időben azonban a kereszténység terjesztői a pogányok legendáit és istenmondáit gonoszsággá bélyegezték, s így került a macska is az égből a pokolba, valósággal kísértetté lett s még manapság is így él a nép babonáiban. Wuttle szer igazmondó jós és varázsereje van. A háromszínű macska megvédi a házat a tűztől és más szerencsétlenségtől, az embereket a láztól, sőt el is oltja a tüzet, ha beledobjuk. Aki vízbe fojtja, azt elhagyja a szerencséje, vagy legalább is hét esztendeig szerencsétlen lesz, s aki agyonveri, annak sem lesz többé szerencséje, de ha már valaki mindenáron el akarja verni, akkor csak hátulról üsse. Átveszi a betegségeket, de ha a tetemét a küszöb alá ássák, szerencsétlenséget hoz a házra.

Húsa orvosszer a sorvadás ellen, aki azonban szőrét nyeli szárazbetegségbe esik, ha pedig ez gyermekkel esik meg, nem nő nagyobbra. A fekete macska elárulja a rejtett kincset és láthatatlanná teszi az embert, megvédi a földeket és kertet, gyógyítja a nyavalyatörést és a torokgyíkot, a fekete kandúr pedig titkos varázslathoz szolgál. Hét vagy kilencéves korában boszorkánnyá változik és Walpurgisz éjszakáján (május 1-én) részt vesz a boszorkányok gyűlésén, vagy földalatti kincsekre vigyáz. Ha mosakszik vagy púposan ül, vendéget jelez. Ha talpával vakarja fülét, akkor előkelő látogató érkezik, ha pedig elnyújtja hátsó lábát, akkor bottal érkezik valaki és akire mosdás közben tekint, az még aznap verésre számíthat. Ha a ház előtt nyivákol, hamarosan veszekedés, betegség vagy halál köszönt a házra, ha pénteken társaival civakodik, hamarosan a házban is kitör a háború, ha pedig az esküvő előtt macska ül az oltárra, akkor a házasság boldogtalan lesz. A fehérszínű szellem macska, amely kint az ablak alatt dorombol, két órán belül elkövetkezendő halált jelez.

Egyes helyeken azonban megmarad a pogánykori jó híre, illetve a vadmacskáról reá szállott, így Dél-Németországban és a Rajna mentén az a babona él, hogy annak a leánynak, aki jól akar férjhez menni, Freya kedves állatát jól kell tartania. Hogy a házi macska a forró dél szülöttje, még ma is meglátszik természetén, nagyon szereti a meleget és télen alig lehet elcsalni a tűzhely mellől. Annak, hogy olyan könnyen szokott hozzá a házhoz és udvarhoz, az az oka, hogy itt ugyanolyan viszonyokat talált, mint szülőföldjén: különféle rejtekhelyeket, ugyanazon zsákmányt, mindenekelőtt pedig akadálytalan járás-kelési lehetőséget. Ettől nem engedi magát megfosztani.

Nem lehet láncra fűzni vagy ólba zárni, mint a többi háziállatot. Hogy minden rabszolgaság alól kivonja magát, abban a macskatermészet nemességét kell látnunk, melyet teljes mértékben megőrzött. Rablótermészetét nem vesztette el házi életmódja mellett sem, macskavadsága nagy mértékben megmaradt a háziállatban is, sőt akár azt is bátran állíthatjuk, hogy sok tekintetben magasabb fejlettséget ért el, mint a vadon élő állatban.

Nagyon tanulékony s minthogy az ember védelme és gondozása alatt áll és nélkülözésnek nincs kitéve, a benne rejlő tehetségek teljesen kibontakoztak. Ez még testalkata kifejlődésére is vonatkozik. A macskafélék sajátos testalkati tulajdonságai, a fej gömbölyűsége, állkapcsai megrövidülése, orrának kicsiny volta, szemeinek közeledése egymáshoz mind benne nyilatkozik legteljesebben, nem azért mintha a célszerűség kívánta volna, hanem azért mer az alap a macskaféle őstermészetében adva volt és náluk a természetes törekvés érvényesülését semmi sem gátolta.

Cselekedetei inkább értelem, mint ösztönszerűek, helyi emlékezete kitűnő, ezt nyilván kóborló ősanyjának köszönheti. Tisztasága miatt kellemes szobatárs, állandóan takarítja és nyalja bundáját, ezért csaknem egészen szagtalan, aminek egérvadászat közben veszi a legjobb hasznát. Nem tekintjük vérengzőnek, mert olyan illedelmesen eszik, mintha nem is lenne ragadozó állat, mintha maga is sokat adna arra, hogy jó nevelésűnek tartsák. Ízlése kényesebb, mint a vadon élő fajoké, szívesen elhagyja az egérfogást, inkább madarakra és halakra vadászik, szenvedélyesen szereti a tejet és szeret torkoskodni. Magas fokon áll anyai ösztöne. Kölykeivel szinte beszélget, olyan kifejező az anya hangja.

Rendkívüli bátorsággal száll szembe a legnagyobb kutyával, még a buldoggal is, bár nagyság és erő dolgában szörnyen kedvezőtlen köztük az arány. Azt mondják, hogy hízelgő, álnok és bosszúálló, de e tekintetben sokan megrágalmazzák. Ha valaki nagyon megtetszik neki – és nagyon tud szeretni, de gyűlölni is – hozzádörgölőzik fejével és oldalával, becézgetni igyekszik, kora reggel az ágyába ugrik, melléje telepszik, hozzá simul és csókolgatja. Egyikben-másikban azonban sosem lehet teljesen megbízni. Néha váratlanul megkarmolják és megharapják az embert.

Rendesen évenként kétszer párosodik. Párosodás után 55 nappal a nőstény 5-6 –ot kölykezik. A kicsinyek vakon jönnek világra és csak kilenc nap után nyílik ki a szemük. Kicsinyei gondozásában rendkívüli, minden mozdulatából, hangjából, egész viselkedéséből bensőség, gondosság, szeretet és figyelem sugárzik. Ha gazdája barátságos érzelmeiről meg van győződve, szívesen megengedi, hogy az ember a fiatalok átrakásában segítségére legyen, aláveti magát a rendelkezéseknek, vagy pedig nyávogva-kérve halad előtte, hogy megmutassa a kívánt helyet.

Totemállat

A macska jelképezi a Másvilág, Túlvilág őrzőjét. Sztoikus, csendes és rejtélyes, a macskák tökéletesen betöltik ezt a szerepet. Rómában szentek voltak Diána számára. A muszlim világban a macskát azért is tisztelik, mert megmentette Mohammed prófétát egy kígyótámadástól. Ezért is gondolják, hogy egyes cirmos macskák fején az M mintázat Mohammedet jelöli.

Noha manapság sokan keverik a skandináv legendákban Freya szekérhúzó vadmacskáit és hiúzait a házi macskákkal, mégis azt lehet mondani, hogy annak ellenére, hogy nem ők húzzák szekerét, szentek Freya számára is.

A macska totemek a változás, rugalmasság és alkalmazkodás képességét adják meg számunkra. Gyakran, ha a macska feltűnik az életünkben, s adott helyzetben elég váratlan a jelenléte, akkor üzenet lehet, hogy töltsük fel magunkat, változtassunk az életünkön, vagy gondolkodjunk kicsit rugalmasabban.

A macska segít, hogy kicsit kívülről nézzük magunkat vagy helyzetünket. Üzenete, hogy ne essünk hamis illúziókba, ne hagyjuk magunkat átverni, de ne legyünk tudatlanok se, s próbáljunk ráhangolódni a belső hangunkra. A macska segít felfogni, hogy forduljunk vissza szívünkhöz, elménkhez és lelkünkhöz, bízzunk magunkban. Lássunk át a dolgokon, legyünk nyitottak a bölcsességre, gondoljunk át mindent, bízzunk önmagunkban és megérzéseikben.

Források:
Alfred Brehm: Az állatok világa, Kossuth Könyvkiadó, 1995.