A kalmár

Írta: Salem

Tennyson: A Kraken

A dübörgő felszín alatt, a mélyben,
A feneketlen tengerben alussza
Álomtalan, ősi álmát a Kraken;
Napfénypászmák derengenek elúszva
Komor alakján, és évezredekből
Nőttek rá roppant szivacsállatok;
Messze a bágyadt fényben kavarog
- sok csodás üregből és grottamélyből -
Tömérdek irdatlan polip, karokkal
Kavarnak az álmos, vízmélyi zöldbe;
A Kraken csak alszik a századokkal,
Így táplálják a nagy tengeri férgek,
Míg a végső tűz nem éri a mélyet:
Ember s angyal látja akkor, üvöltve
Felbukkan és el is pusztul itt fönn azonnal.


Talán a legnehezebb információt szerezni a kalmárokról. Megfigyelésük nehézkes, hisz a mély sós vizekben élnek. A kalmárt nevezik még kalamárnak, kalamájónak vagy loligónak, neve az olaszok nyelvén calamaro vagy calamaio (tintahordó). Legtöbb fajuk az Atlanti-óceánban, 120 és 3200 méter között él.

A család leggyakoribb tagja a közönséges kalmár (Loligo vulgaris Lam.). Úszói a testnek körülbelül a hátulsó kétharmadát foglalják el és együtt megközelítőleg romboid alakot alkotnak. Karjai közül az első pár jelentékenyen rövidebb a többinél; fogókarjai mintegy másfélszer oly hosszúak, mint a törzse, kiszélesedett végükön négy sorban ülnek a nagyon különböző nagyságú szívókorongok. Színezetének jellemző vonása, hogy túlnyomó benne a pompás csillogású kárminpiros szín. Csak ritkán ér el jelentékenyebb nagyságot; közepes nagysága, a fogókaron kívül, 20 cm-re rúg; a nőstény valamivel nagyobb. A Földközi-tengerben és az Atlanti-óceán keleti részén nagyon közönséges, de néha eltéved az Északi-tenger déli részébe is. Az év minden szakában található, de különösen ősszel, amikor nagy csapatokban vonul. Csapatai rendesen apróbb halak rajait követik, mert azokból táplálkozik.

A közönséges loligónál jóval nagyobb termetű az északi loligó (Loligo forbesi Stp.). Gyakori az Északi-tengerben és gyakran beléje jut a halászok varsáiba. Színe még szebb, mint a megelőző fajé, pirosa kevésbé éles. Az Egyesült Államok keleti partjai mentén, szaporodás céljából, évenként április végén óriási tömegekben jelenik meg az amerikai loligó (Loligo pealii Les.), ahova egyébként egy hal (Alosa menhaden) tömegeit kíséri csak.

Az európai partok mentén honosak még apróbb, többnyire az Acrololigo Gpe. nemzetségbe tartozó fajok is. Ezeknek a törzse hátrafelé erősen megvékonyodott és gyakran hosszú hegybe van kihúzva. A Sepioteuthis Blv. nemzetségnek, amely - természetesen csak felületes megtekintésre - mintegy középső helyet látszik elfoglalni a Loligo és Sepia közt, legismertebb faja a Sepioteuthis lessoniana Fér. et Orb.; ez a faj Új-Zélandtól kezdve a szigetvilágon keresztül Japánig van elterjedve.

Kép forrása: WIkipédia - Hans Hillewaert
Akadnak köztük óriásiak, és egészen aprók is. Legnagyobb fajuk az óriáskalmár (Architeuthis dux) 14 méter hosszúra is megnőhet, a legkisebb pedig alig éri el a 2 centimétert. Nyolc egyforma hosszúságú karjuk, és két nagyobb visszahúzható végtagjuk van. Fejükhöz képest nagy szemmel, és kitűnő látással rendelkeznek.

A mai kalmároknak természetes ellenségei a barrakudák és a cápák. De legnagyobb ellenségeik mégis az emberek. Az immunrendszerük nagyon erős. Vadászat során nem csak a fény, hanem a gyorsaságuk is hasznos. A kalmárok is tudnak tintafelhőt lőni, ha megtámadják őket, majd gyorsan elúsznak.

Az anyakalmárok mindig a mély vizekben hozzák világra utódaikat. Az utódok egy burokból jönnek a világra, amely az ellés után leválik a kifejlett példányról. Ez csak a nőstény egyedekben található meg. Ebben a burokban fejlődnek ki a kis kalmárok, amely a szüléskor szó szerint kifordul az anyából. Egy példány akár 2 000 000 utódot is a világra hozhat. A kicsik már maguktól táplálkoznak.

A kalmárok mozgásáról szólva szintén meg kell különböztetnünk annak lassú és gyors úszását. Ha lassan úszik, akkor nem tölcsérének a lökéseivel viszi magát előre, hanem úszóinak nyugodt, hullámzó mozgásaival. Ha előre akar mozogni, akkor úszóinak hullámzó mozgása elül kezdődik, ha ellenben hátrafelé óhajt haladni, akkor a hullámzó mozgások az úszók másik végén kezdődnek. Ha az állat magasabb vízrétegekbe akar emelkedni, mindig rézsútosan tartott testtel hajtja végre, és pedig rendszerint teste hátulsó részével előre emelkedik fel s csak ritkán fejjel előre, viszont lebukás alkalmával mindig a fej irányában mozog. A test hossztengelye nyugodt úszás, avagy lebegés közben mindig vízszintesen fekszik. Ellenségei elől a tölcsérből kilökött vízoszlop lökő erejének a felhasználásával menekül, teste hátulsó részével előre, úszóit a has oldalára csapva. Ezek a menekülő mozdulatok esetleg olyan hevesek lehetnek, hogy az állat kirepül a vízből és esetleg fellendül valami arra járó hajó fedélzetére.

A Kraken

A legenda valószínűleg az óriáskalmártól ered, mely képes akár 15 méterre is megnőni. Egyes feltevések szerint a polip volt a legenda alapja, persze ezt nehéz eldönteni. Még azt is, hogy vajon a lény még mindig létezik-e vagy egyáltalán létezett-e. Noha a kraken név soha nem jelenik meg az északi sagákban, vannak hasonló tengeri szörnyek, mint például a hafgufa és a lyngbakr. Mindkét lényt leírják az Örvar-Odds sagában, mint egy óriási pókszerű lényt. Máshol is megemlítik a Krakent, pl. Erik Pontoppidan, Bergen püspöke könyvében (Norvégia természettörténete) részletesen leírja. Korai források, beleértve Pontoppidan is, leírják, hogy a kraken lebegő sziget méretű, de az igazi veszély a tengerészekre nem a lény, hanem az örvény, amit létrehoz, mikor lemerül. Ám Pontoppidan leírja, hogy képes megragadni hatalmas hadihajókat is, s lehúzni az óceán fenekére.

Totemállat

Akinek a kalmár a totemállata, képes olvasni mások érzéseiben. Ismerik a testbeszédet maguk körül. Különlegesen kommunikálnak a környezetükkel, ez tükröződhet a művészetükben, de akár az öltözködésükben is. A kalmár üzenete, s segítsége, hogy merüljünk el néha a sötétben és élvezzük azt, amit az felkínál nekünk. Akinek ez a toteme általában könnyen elpirul.

A kalmárok a tengeri lényekhez hasonlóan, hatalmas tudással szolgálhatnak nekünk. Mivel ezek a lények éjszakai lények, így emberük talán éjszaka produktívabb, vagy ki kellene próbálnia az éjszakai létet is. A kalmár jelenti azt is, hogy vágyaidat tartsd rejtve, míg el nem érkezik az idő, hogy megmutathasd.

Összességében tehát, ha megjelenik az életedben: Tanulj, mert feltűnhet életedben egy lehetőség, tanító vagy tanítók. Viselkedj intelligensen és nyugodtan. Figyelj a testbeszédre, mert lehet, környezetedben valaki titkol valamit. Élvezd ki a magányt, az egyedüllétet és ne félj a legsötétebb óráidtól. Vágyad rejtsd el, mert nem jött még el az idő, hogy megmutasd. Igyekezz csendesen vágyakozni, mert az előbbre visz, minthogy mindenki tudná, hogy mit szeretnél.

Források:
Alfred Brehm: Az állatok világa, Kossuth Könyvkiadó, 1995.