A hiúz

Természetrajza 

A hiúzokat közepes nagyságú fej, szőrpamattal ékes fül, a legtöbb fajon látható erős barkó, oldalt összenyomott, s mégis izmos törzs, hosszú végtagok, valamint rövid, sőt a legtöbb fajon csonkítottnak látszó farok jellemzi. Nagyon fontos bélyegük továbbá, hogy az alsó állkapocs utolsó zápfoga nem kéthegyű, mint a macskáé, hanem háromhegyű. A felső állkapocs első előzápfoga hajlandóságot árul el a korai kiesésre. A szemcsillag merőleges vonal alakú réssé húzódik össze. Dél-Amerika és Ausztrália kivételével minden földrészen akadunk hiúzokra; Európában legalább két, jól megkülönböztethető faj él. Legszívesebben a nehezen hozzáférhető, nagy erdőségekben tanyáznak, de pusztákon és sivatagokon, sőt még művelés alatt álló vidékeken is előfordulnak. Számos különféle hiúzfaj létezik. Néhány leírása: A sivatagi hiúz (Lynx caracal Güld.) A sivatagi hiúz, vagy karakáI (Lynx caracal Güld.) nagyon csinos külsejű állat. Testének hossza 65-75 cm, farka 25 cm míg vállmagassága 40-45 cm. A többi hiúztól karcsú termete, hosszú lábai, hosszú, keskeny és kihegyezett fülei révén különbözik. A fülén nőtt szőrpamat dúsabb és hosszabb, mint bármely más hiúzon; ebben a tekintetben nemzetségének még északi fajait is túlszárnyalja. Sivatag-színű gereznája szorosan lesimuló. A karakál valóban a puszta s a sivatag gyermeke, s minden porcikája ehhez alkalmazkodott. Termete nyúlánkabb és karcsúbb, mint északi rokonaié, lábai hosszabbak, tehát kiválóan gyors futásra képesítik; fülei is aránylag nagyobbak, s így nagyobb térséget bír hatáskörében tartani. Végül színezetében is teljesen a sivatagi élet követelményeihez alkalmazkodott, amennyiben gereznájának színe világosabb vagy sötétebb fakó sárga, foltok nélkül, a torok és has tája fehéres. A karakál csak kölyök korában foltos, később azonban egyszínű; s ez a gereznaszín teljes összhangban áll a lakóhely sajátosságával; nyilvánvaló ugyanis, hogy a sötét foltok az egyszínű homokon tovasikló állatot a világos éjszakában könnyen elárulnák, míg az egyszínű könnyen olvad bele a környezetbe. A sivatagi hiúz elterjedése nagyon széleskörű. Egész Afrikában elterjedt, éppúgy Ázsiának hozzácsatlakozó déli részein, bezárólag a Transkaspi területig észak felé, kelet felé pedig Elő-India keleti határvonaláig, csaknem kizárólag sivatagokon és pusztákon. Az erdőséget állítólag egészen elkerüli. Indiában, amint BIanford közli, sehol sem gyakori, sőt a Malabar-parton, továbbá Bengáliában s a keleti Himalájában egyáltalán elő sem fordul.

A közönséges hiúz (Lynx lynx L.)

Ennek a nemzetségnek többi tagjai közül, - amelyek mindannyija erdei állat s mindeniket erős barkó és rövid, csonka farok jellemez,szépség, erő és nagyság tekintetében a közönséges hiúz (Lynx lynx L.) a legkülönb. Különösen az oszlói múzeum anyaga alkalmas annak bemutatására, mekkorára nőhet a hiúz. A németországi múzeumok példányai közepes nagyságúak. Testének hossza bőven megüti az 1 métert, de 1.3 m-t is elérhet; a farok 15-20 cm, míg a vállmagasság 75 cm. A hiúz-kandúr súlya 30 kg, sőt Norvégiában állítólag 45 kg is lehet. Az állat rendkívül erőteljes, zömök termetű, izmos lábú állat; mancsai egyenesen a tigriséire vagy párducéira emlékeztetnek s ezek már magukban is elárulják hatalmas erejét. Füle meglehetősen hosszú és hegyes, amelynek végét 4 cm hosszú, fekete, fölfelé álló szőrök alkotta, ecsetszerű pamat díszíti. Vastag felső ajkán több sorban elhelyezkedett bajuszszőrök láthatók. Testét sűrű és lágy bunda takarja; pofájáról csúcsosan kétfelé hajló barkó csüng le s a fülpamatokkal egyetemben ez adja a hiúz különleges jellegét.

A hiúzt a régiek is ismerték, de pl. Rómában mégis sokszorta ritkábban mutogatták, mint az oroszlánt vagy párducot. A szabadban folytatott életmódjáról semmit sem tudtak s így nagy keletje volt a vele kapcsolatos minden fajta babonás hiedelemnek. "Nincs állat - írja a régiek mende-mondáit fenntartó öreg Gesner, - amelynek oly éles lenne a látása, mint a hiúznak, mert szemeivel a költők állítása szerint máskülönben teljesen átlátszatlan tárgyakon, így falon, fán, kövön s más effélén is keresztüllát. Ha ellenben átlátszó tárgyakat tartanak elébe, ezeket annyira gyűlöli, hogy belépusztul". A régi germánok mitológiájában körülbelül ugyanazt a szerepet játszotta, mint a macska; mert valószínűleg nem ez, hanem a hiúz volt Freya istenasszony állata s szekerét is ez utóbbi húzta.

A párduchiúz (Lynx pardellus Mill.)

A spanyol párduchiúz külsejét a következőleg jellemezhetjük. Az alapszín meglehetősen élénk vörhenyes fakóbarna; mustrázata fekete sávokból és foltsorokból áll. Egyes szőrszálai tövükön szürkék, közepükön rozsdabarnásak, hegyükön pedig halvány fakósárgák; a fekete foltok és sávok szőrei tövükön sötétszürkék, hegyükön pedig fénytelen feketék. A pofák alsó része, az áll s torok szennyesfehér, az orrhát s az ajkak széle világosszürke; az orr és szemek közti két sáv világosbarna; a szem előtt és fölött egy-egy sárgásfehér folt áll, a homlok és a járomcsonttájék fakószürke. Az erősen fejlett barkó szőrei fölül barnásszürkék, középen feketék, tövükön szürkésfehérek; a fül tövén és hegyén fekete, közepén fehéresszürke; a hosszú fülpamatok mély feketék. Szeme fölött egy-egy keskeny, sötét csík ered, amely a homlok tetején elágazik, s a fül hátulsó széléig ér. A két szemcsík között négy, hosszában futó sáv fekszik, mely párvonalosan lehúzódik a tarkóra; ezek közül kettő a vállon is túlterjed, a másik kettő foltsorokra bomlik föl. A nyak oldalán még egy-egy új sáv csatlakozik az előbbiekhez, úgyhogy a nyak felső része hét, tisztán kivehető sávot visel. A test oldalát és hátulját foltok tarkázzák; ezek közül a hát hosszában menők megnyúlnak és részben sávokká olvadnak össze, míg az oldalt levők kerekdedek. Ez utóbbiak közül azok, amelyek a combon, vállon és a lábszárakon láthatók, kicsinyek, tökéletesen kerekek, a karokon pedig pettyekké zsugorodnak. A végtagok lábfején, illetőleg az ujjakon nincsenek foltok; a lábak belső oldala keresztben sávozott; a mell elején elmosódnak a pántok, a test alsó oldalán pedig elmosódott foltok láthatók. A fark felső oldalának tövén apró pettyek vannak, végső kétharmadában pedig 3-4, a fark hegyéhez hasonlóan feketeszínű félgyűrű tűnik föl, míg a farok alsó oldala egyszínű, közepén sárgásfehér, oldalt fakósárga. A párduchiúz egész színezetében és mustrázatában inkább a szerválhoz hasonlít, mint a mi hiúzunkhoz. Egy, Brehm Reinholdtól elejtett kandúr a 15 cm hosszú farok beszámításával bőven megütötte az 1 m-t.

A totemállat

Számos kultúrában megtalálható a hiúz alakja. Ahogy fent is látható, Freya szekerét valószínűleg hiúzok és nem macskák húzták. A kelták úgy hitték a hiúz az éleslátás, éberség erejét birtokolják, mely segít megérteni a titkokat és mélyebb misztériumokat. A hiúz a jóstehetség és a szellemi képességek fejlesztésének szimbóluma is.

A középkorban elterjedt volt az ásványok erejébe vetett hit. Sokáig nagy jelentősége volt az olyan köveknek is, melyek állítólag állatokból kerültek elő. A hiúz vizeletéből keletkező drágakőhöz, a Liguriushoz igen nehéz volt hozzájutni, mivel az „irigy” hiúz mindig elássa a vizeletét. Állítólag a kő javítja a látást és megvéd a rontástól. A babonák szerint átláthatunk a falon a segítségével és megpillanthatjuk a föld mélyében rejtőző kincseket.

Az indiánok a hiúzt a titkok tudójának nevezik. Ismeri a titkokat, de nem őrzői azoknak.

Ha valaki egyszerűen csak segítségül hívja (s nem totemállata), segíthet a tisztánlátásban, hogy álmok, látomásokon keresztül megtudjuk azokat a titkokat, melyeket mások titkolnak, akár maguk előtt is.

Totemállatként a hiúz a türelem jele. A hiúzok zseniális vadászok, taktikusan és csendesen várnak a prédára. Segíti az embert a megérzések terén, a tisztánlátásban. A hiúz embereknek nem kell megérteniük, hogy an is működik képességük, egyszerűen csak „bekapcsol” bennük. Ráérezhetnek mit akarnak mások vagy mit nem akarnak látni vagy hallani. Már korán megtanulhatják, hogy ez a képességük bajt is hozhat a fejükre.

A hiúz emberek látják, mi rejtőzik a dolgok mögött. Gyakrabban figyelik inkább a személyt, minthogy arra figyelnének mit is mond. Ha kíváncsi vagy kiben bízhatsz, csak kérdezz meg egy hiúz embert, hogy ő kit javasol. Ha jól ismernek téged, akkor megadhatják a választ.

A hiúz emberek olyasfélék, mint Vigyori Úr, Alice Csodaországából. Gyakran eltűnnek, majd akkor tűnnek fel mikor senki nem is várná őket. A hiúzok önálló lények. Elég tér és idő kell önmagukra, hogy ne töltődjenek túl mások érzelmeivel és gondolataival. Néha egy kis magányos lét segíthet nekik.

Néha a hiúz embereket megdöbbenti, hogy mások miért nem látják a problémáikat olyan tisztán mint ők. Számos hiúz ember nem fogja fel, hogy ők koruk ellenére bölcsebben jöttek világra, mint mások természetes módon elérhetnék. Gyakori, hogy ha szólnak, megszidják őket, ha pedig pont hogy nem szólnak, akkor azért hibáztatják őket. Ezért inkább titkolóznak.

Ha a hiúz jelenik meg neked, mint totemállat, akkor igyekezned kell türelemmel lenni az emberek iránt. Még jobban figyelned kell rájuk, mert nem minden az, aminek látszik. Mélyre kell ásnod. Önmagaddal is harmóniában kell lenned, s az életedben figyelned kell a megérzéseidre. Tudnod kell tervezni, alkalmazkodni és türelemmel lenni a jövőd iránt.

Mindig legyél nyitott, ám érzékkel kezeld az embereket, figyelj adott hangulataikra. Mivel a hiúz független és magányos állat, láthatod, hogy totemként is hasonlóan kell cselekedned. Legyen időd magadra. Lépj pár lépést hátra az emberektől. A hiúz totem arra próbál rábírni minket, hogy adjunk időt magunknak. Pihenjünk, kapcsolódjunk ki. Gondolkodjunk el céljainkon, tartsunk egy kis önismereti órát. Szerezzük vissza az energiánkat.

A hiúz totem arra is utal, hogy legyünk játékosabbak az életünkben és rugalmasabbak is. Törjünk ki a korlátainkból és a megszokott rutinból!