Növényi összetevők

Növényi felhasználás

Használhatod a növényeket és a fűszereket, hogy jelentést adj a varázsmunkádnak. Beledobhatod az üstbe és elégetheted valamivel Behintheted a tárgyakat, valamiféle jelentést adva hozzá. Gyertyát forgathatsz bele. A legtöbbet (KIVÉVE persze a mérgezőket) beleteheted italodba vagy ételedbe. Amulettek és talizmánok mellett használhatod. Kis zsákba rakhatod, majd felfüggesztve megáldhatod vele a ház bizonyos területét Összekeverheted füstölőként. Elhintheted a kiválasztott szélben és kívánhatsz Kombinálhatod más növényekkel vagy más szimbólumokkal. 

Növény bűbáj

Mikor növényt használsz a mágiában, el kell bájolnod mielőtt használod. Párosítsd a növényt a szükségeddel és érintsd meg, futtasd végig vagy keresztül a növényen az ujjaid, ekkor gondolj a szükségedre és akár kántálhatsz is. Küldd az energiát az erőkezedből (amelyikkel írsz) a növénybe. Ha érzed hogy a növény feltöltődött, a növényed készen áll.

Zsákok

Használhatod a növényt zsákokban, melyek egy kis ruhadarabok, szalaggal vagy fonállal átkötve. Válassz olyan növényt, mely passzol a szükségedhez vagy kívánságodhoz, tölts meg egy kis anyagot, adj hozzá tárgyakat, terméseket, talizmánokat, olajat és kösd át a megfelelő szalaggal, a megfelelő színben, miközben a bűbáj célját vizualizálod.

Babák

A baba igen hasznos ha a mágia egy bizonyos személyhez kötődik. Egyszerűen készíts emberszerű mintát egy anyagon, hajtsd össze és vágd ki két ember körvonalát. Ezután varrd össze, de hagyd a végét nyitva, hogy a növényeket beletömhesd. Használd az elbájolt növényeket, majd varrd össze a babát. Használd a rituáléd alatt az oltárodon a gyertyák között. Mikor működött, a babát vedd le onnan és égesd el a darabokat. Lehetőleg ne ártómágiát használj.

Bájitalok

Készíthetsz bájitalokat a növényekből a forró víz segítségével. Forrald fel a vizet, ezután tedd bele a növényt, engedd h teljesen beborítsa. Használj egy teáskanál növényt egy pohár vízhez. NE HASZNÁLJ fém kanalat a művelet alatt. Használd a készítményt teaként, fürdővízhez adva, vagy dörzsöld bele a bőrödbe.

Használd a képzeleted és számos hasznos utat találsz az alkalmazásukra. Kérlek emlékezz arra, hogy derítsd fel az összes növényi tulajdonságot mielőtt használod, mert néhány fa és virág mérgező jellemzőkkel is bír. Ha terhes vagy, kérlek extra figyelmet fordíts rá, mielőtt kezeled a növényeket. Minden természeti dolog tisztelettel kezelendő ereje és tulajdonságai miatt. NE NYELD LE csakúgy. A növényeket tartsd távol a gyermekektől, állatoktól és azoktól akik kevésbé felkészültek mint te.

Növények

Ctrl+F - ha keresel valamit közte.

Alma/almavirág: szerelemre. Ízletes, vonzó. Több mint egy meghívás, mint egy ajánlat. Használják még a béke és az általános megelégedettség elérése érdekében. Sikerre is jó. Add a vízhez, hogy segítsd a relaxációt. A termékenység céljából is használható.

Ámbrafa: Ismert még mint Édes gumibogyó. Bolygója a Nap, eleme a tűz. Védelmi mágia, boszorkányflaskák és visszatükrözi a varázslatot rólad.

Angyalgyökér: erősen védelmező. Uralkodója a Vénusz. Társítják a Nappal és a Szoláris Mágiával. Hasznos a levegő és tűz elemekkel végzett varázslatokban is. Szent növény Atlantisznak, Sophiának, és Vénusznak. Ha angyalgyökeret viszel magaddal az erős védelem a gonosszal, az ellened irányuló varázslatokkal és elbájolásokkal szemben.

Angyalgyökér: védelem. Viseljük amulettként. Használatos az ördögűzésben. Teává főzve és a ház sarkaiban széthintve távol tartja a gonoszt. Erősen védelmező, használható a rituálék kezdetekor és lezárásakor áldásra és száműzésre. Hívják még "Arkangyalnak".

Ánizs: emeli a rezgéseket a legfelsőbb lehetséges pszichikus szintig. Jó a változások előidézésére a hozzáállásban, asztrálutazásban, álmokban, kristálynézésben és meditációban. A tisztánlátás bármely formájára és jóslásra vagy mentális gyakorlatokra kiválóan alkalmas. Az ánizst a Jupiter uralja és eleme a levegő. Elhárítja a Gonosz Szemet, védelemre használják a rémálmok ellen, és a magokat égethetjük füstölőként, hogy mágikus segítséget kapjunk.

Anyalevél: védelmező növény, mely majdnem TÚL jól működik, olyan mint egy anya, mely megvéd téged, még olyan dolgoktól is melyet te nem akarsz, hogy megvédjen.

Apróbojtorján: úgy működik, mint egy védelmi pajzs, visszaküldi a rossz rezgéseket. Hívják még párlófűnek is.

Árvácska: Szaturnusz uralja, eleme a víz, természete feminin. Szent a Hármas Istennő számára. Szerelmet vonz, ha hordozzák. Szerelmi, jós mágiában használatos, és gyógyítja az összetört szívet.

Árvalányhaj: Feminin, bolygója a Vénusz, eleme a víz. Segít a szépség, a szerelem és a báj varázslatokban. Merítsd a növényt vízbe, tartsd az ágyad mellett, hogy megtaláld ezeket a tulajdonságokat.

Aszatgyanta: egyik a legerősebb védőnövények közül (és a legragadósabb). Égesd, hogy eltűnjön a gonosz és elpusztítsd a manifesztációt. Használható ördögűzésre és tisztításra.

Babér: erős védelmező - egészen, míg egyedül használjuk. Tehát egy erő és irányító növény. Elűzésre használjuk. Néhány tradícióban rontásra használták. A levelek a párna alatt inspirációt ad és profetikus álmokat idéz elő. A Nap és a Jupiter uralja. Tűz az eleme. Szent Apolló és Ceresz számára. Használható védelemre, tisztításra, gyógyításra, bölcsességre és tisztánlátásra.

Balzsammenta: Istennő rítusokban használják. Lenyugtatja az elmét és az érzelmeket, békét hoz, megtisztít és segít a pszichikus védelemben.

Bazsalikom: pénz és siker érdekében. Áztasd 3 napig vízbe, majd az üzlet területére, helyére spricceld. Használható tisztítás és védelem céljából is és hogy az akadályokat eltüntessük a szerelemben, harmóniát hozzunk. Eloszlatja a melankóliát és vonzza a barátokat. Védelem, ördögűzés megfeleléseit hordozza magában, mindkét oldallal szemben, belső és külső erőkkel szemben és őrzi valakinek a sorsát a betegség hozó szellemektől, főleg a tündérektől. Régóta használják szerelmi varázslatokra és a harmónia előlendítése érdekében az elhidegült kapcsolatokban. Pszichikus ügyek és a tisztánlátáshoz is jó.

Bazsarózsa: Eleme a tűz, bolygója a Nap. Természete férfias. Távol tartja a gonosz szellemeket.

Benzoin: más növényekhez adva a fókuszálhatjuk annak energiáit és vezethetjük erejét. Kommunikációra és a gondolatfolyamok javítására használhatjuk. Fahéjjal kombinálhatjuk az üzleti sikerekért. Keverhetjük még a tisztítás, elűzés céljából. Füstölőhöz adva növeli hatékonyságát. Sose adjuk rontónövényekhez! A benzoint a Nap és a Mars uralja. Elemi megfelelései a levegő és a tűz. Szent Aphrodité, Árész, Freya és Vénusz számára. Benzoint használhatunk tisztításra, jólét és felszentelés céljából. Általános komponense a füstölőkészítésnek.

Bergamott: védelem és jólét. Szerencsét hoz a megérzésen keresztül. Más növényekkel használva pszichikus és profetikus álmokat hoz. Jupiter uralja és eleme a Föld. Használható pénzszerzésre, betegség elűzésére, szerelemvonzásra, gyógyításra és sikerre.

Berkenye levele: Bolygója a Föld és a Nap. Eleme a tűz. Szent Aphrodité és Brigid, a Fehér istennő, druida istennő, Thor, Donar, a sötét istennők számára. A védelem fája, megállítja a kísértést, és gyógyító tulajdonságai miatt is ismert. Megvéd a pszichikai támadások ellen. Megvéd akkor is mikor a Tündérbirodalmon kelsz át.

Betonika: elűzés és a negatív energiák éltüntetése.

Bodzavirág: Irányító növény, mely másokat finoman irányít. Erős védelmező is. A Hold és a Vénusz együttesen uralja, eleme a víz. Szent a Hármas Istennő, a Fehér Istennő számára, az Elfek rendkívül szeretik, a banya és az istenek sötét aspektusai között szintén szent. A druidák átkozásra és áldásra is használták. Bodza hölgy bölcsességet, örömet és gyönyörűséget hoz annak, aki tiszteli őt. Megajándékozhat a gyógyítás, védelem és az önismeret áldásaival.

Bogáncs: Thor és Minerva számára szent. Bolygója a Mars, eleme a tűz. Természete férfias. Azt mondják láthatatlanná tesz az ellenség előtt, erősíti a szellemeket, megújítja az életerőt, erősít, véd, megtöri az átkot, gyógyít és megtisztít. A tüskéket érdemes a boszorkányflaskában használni.

Bojtorján: A Hold és a Mars uralja. Elementáris szövetsége a földnek és a tűznek. Szent a Nagy Anyának és Pánnak. Tisztításra, anyaságra, rontás megtörésére, babamágiára és erő varázslatra használható.

Borókabogyó: egy erős növény, mely elég jól működik a szerencse és a siker területén. Legendásan kapcsolják Jupiterrel, gyakran a férfi erő segítésére használják. Afrodiziákum, erősíti a bizalmat, a szerelmet és megvéd.

Borsmenta: Használd hogy változtass és mozgásba lendítsd a dolgokat. Bolygója a Vénusz, eleme a víz. Szent Merkúr számára. Tiszta fej és megtisztulás érdekében kiváló. Add a babához, hogy szerelemre, és gyógyító varázslatra használd. Füstölőhöz adva megtisztítja a teret, használhatod pénz, jólét varázslatokra és erőt ad a gondolatnak.

Borvirág: bátorságot kölcsönöz, leleplezi a hűtlenséget és segít uralni egy helyzetet.

Bürök: A legelső az átkozó növények között. Add bármilyen olajhoz vagy füstölőhöz, hogy jelentését megváltoztasd (például szerencse olajhoz adva, az olaj attól kezdve megtagadja a szerencsét). Tehát ellenkezőjére változtatja az olaj vagy füstölő tulajdonságát.

Cédrus tüskék: Uralkodó bolygója a Nap és bolygó mestere a Merkúr. A cédrus kötődik a levegőhöz és a tűzhöz, így szent fája a mágikus tüzeknek és füstölőknek. Szent Rá, Ízisz, Jupiter, Ódin, Ozirisz, Pán és Poszeidón számára. A cédrus tüskéket boszorkányflaskákban használják egészség és az anyagi szaporodás reményében. Pszichikus és védelmező. Nyitva tartja a szellemi csatornákat, miközben megvédi a használóját.

Cickafark: Szent Akhilleusz és a Szarvas Isten számára. Bolygója a Vénusz, eleme a föld és a víz. Természete feminin. A cickafark boldog házasságot hoz és házassági ceremóniákon használják. Területe a szerelem, bátorság pszichikus erő, ördögűzés és a hosszú élet.

Cikória gyökere: Természete férfias és a Nap uralja, eleme a levegő, a cikória, azt mondják, láthatatlanságot ad és eltörli a negatív energiát.

Citrom és virága: tüzes, hirtelen és aktív. Gyakran szerencse receptekben használják katalizátorként. Használhatod vonzásként is, hogy elhozzon számodra valamit. Használják szerelmi formulákban vonzó és elutasító hatásként is. A Hold uralja, eleme a víz. Használatos holdmágiában, szerelemben, barátságban, tisztításban és a hosszú életben.

Citromfű: szellemi erők segítésére használják. Két oldalú növény: egyik kézben nyugtató, elmélyít a meditációban vagy a transzban. Tökéletes az általános Erő formulákhoz. A másik kézben néhányan átkozó növényként használják, hogy mások életét komplikáltabbá és problémákkal telivé tegyék.

Citrus: Hogy megőrizd a szeretőd hűségesnek. A férfiak használják a nők vonzására. Vonzó növény, de "megsavanyíthatja" a kapcsolatot.

Cukorborsó: (takarékosan) használva szerencsét lehet hozni az illető életébe.

Csalán: Bolygója a Mars, eleme a tűz. Szent rá és Héliosz számára. Elűzés, izsóppal keverve ház tisztításra, démonokkal szembeni védelemre alkalmas. Megvéd a gonosz varázslatoktól, átoktörő és átokűző.

Cseresznyevirág: Vidámság, könnyű szív és jó humor. Az őszinteséggel kapcsolják össze. Jó a koncentrációra a tanulmányok alatt.

Csillagánizs: Jupiter és a Hold a bolygója, eleme a levegő. Apolló, Hermész, Merkúr és Rá szent növénye. Felszentelésre, negatív energiák elűzésére, szerencsére és pszichikus erők segítésére használjuk.

Csipkebogyó: Bolygója a Vénusz. Szent Afrodité számára. Területe a szerelem és a tündérmágia.

Csipkebokor: Bolygója a Mars, eleme a tűz. Érdemes mágikus védelemre használni. Szent Flóra istennő, a mágikus társak és a Tündérek Őrzői számára. A tüskéket boszorkányflaskába vagy a gyertyához használhatjuk, de a mágikus varráshoz is félretehetjük.

Csombormenta: Tisztít és megvéd. Harmóniát hoz és megtisztítja a nyugtalanságot. Bolygója a Vénusz és Mars egyszerre. Eleme a fold és a tűz. Szent Démétér számára. Védelemre, elűzésre, erőre és békére használatos.

Csúszós szilfa: egy erős védelmi növény, különösen hatásos a pletyka és a rágalmak irányításában.

Damiana: A Mars uralja, eleme a tűz. Pán és Oshun számára szent. Szerelem, vágy és víziókban használatos.

Dió levele: A dió levelek főleg varázslatok megtörésére használatosak.

Édesgyökér: irányító növény. Az egyiptomiak afrodiziákumként használták.

Édeskömény: irányító növény és összezavaró növény egyszerre. Jobb elűzni vele az átkokat, mint kivédeni vele. Hatása megjósolhatatlan. Férfias jellegű, a Merkúr uralja, eleme a tűz. A kömény szent az angolszászoknak, Prométheusznak és Dionüszosznak. Elűzi a gonosz szellemeket, erőt és bátorságot ad a használójának.

Édesmüge: A fák mesterének nevezik. Bolygója a Mars, eleme a tűz. A druidák szent fája. Ajándékai a győzelem, védelem, jólét, megszentelés, elengedés, megújulás és a tündér áldások.

Eper: vonzó növény, hogy barátot vagy szerelmet, hűséget vagy vonzalmat keress. Bolygója a Vénusz, eleme a víz. Szent Vénusz istennő és Freya számára. Szerelmi és vágykeltő varázslatokban használjuk.

Erdei betonika: Természete férfias. Bolygója a Jupiter, eleme a víz. Add a nyárközép tüzéhez hogy megtisztítsa otthonod az elkövetkezendő évben. A betonika elűzi a rémálmokat és a gonosz szellemeket.

Eukaliptusz: Védi az egészséget. Használják még megtisztításra. A Mars és a Hold uralja. Eleme a víz. Védelemre, sikerre, uralkodásra és gyógyításra használják.

Fagyöngy: Ámbár sok szerelmi receptben használatos, ez valójában egy irányító/kényszerítő növény. Az ősidők óta használják védelemre. Bolygója a nap, eleme a levegő. Természete férfias. Szent a druidák, Vénusz, Freya, Baldur, Tölgy király, Odin és Apolló számára. Varázslatai a védelem, termékenység, szerelem, egészség és elűzés.

Fahéj: Pénzhozásban, koncentrációban és szerelmi varázslatokban használják. Néha gyógyítás vagy tisztánlátás céljára is előveszik. A nap uralja és a tűz az eleme. Szent Afrodité, Merkúr, Héliosz, Hermész, Rá és Vénusz számára.

Fehér Üröm: Bolygója a Merkúr. Füstölésre használjuk, hogy elűzze a negatív szellemeket és gondolatokat, sakkban tartja a negatív energiát, s asztrális kivetítésre is kiváló. Összekötik Nyárközép ünnepével is. Égess fehér ürmöt ezen az éjszakán, hogy pozitív rezgéseket hozz az életedben.

Fekete áfonya: Védelmező és összekapcsolják a csalással és árulással. Nem tudja visszafordítani az árulást, csupán megvéd attól hogy elérjen téged.

Fekete dió héja: A Nap uralja és eleme a tűz. Szent Perszephoné, Hekaté, Diana, Jupiter és Artemisz számára. A fekete dió héja kiváló jólét és kreativitás varázslatokra. Lefőzve folyadékként mágikus tintája használható szakító, ihlető és jólét varázslatokra. Kívánó varázslatokra is kiváló.

Fekete üröm: tisztánlátás, szellemidézés, megtestesülés, álmok és olyan dolgok megszentelése melyek ezekben használatosak. A Vénusz bolygóval is összevonják. Bolygója a Hold és a Föld. Szent Artemisz, Diána és Ízisz számára. Jóslás, szellemi divináció, asztrális kivetítés, álmok, tisztánlátás és mágikus eszközök megtisztítása a területe.

Fenyőtű: tökéletes tisztításra, védelemre. Energizál és földel egyszerre. Bolygója a Mars, eleme a levegő. Istenei Bacchus, Artemisz, Diána, Neptun és Vénusz. A női termékenység rituáléiban használatos, kiváló termékenység, gyermekszülés és a holdmágiában. Mágikus jellemzői a jólét, tisztítás, termékenység, védelem, gyógyítás, elűzés, erő és megújulás.

Földi szeder: rontásra kiváló. Keserűséget és fanyarságot hoz. Csepegtesd szét a helyszínen, hogy rossz rezgéseket és keserűséget hozzon. A másik oldalon vetivertfűvel kombinálva levelei megvédenek a keserűséggel szemben, de ez veszélyes. Úgy mondják, hogy a munka kelletlenül is élvezetessé teszi a rontást. A bogyókat jólét varázslatokra használhatjuk. A tüskés bokrot boszorkányüvegben is felhasználhatjuk, elűzzünk minden ártóvarázslatot.

Füstikefű: Feminin jellegű. Szaturnusz uralja és eleme a fold. Füstje elűzi a gonosz szellemeket, miközben megvédi a holtak szellemeit utazásuk alatt az alvilágba. A füstike pénzt hoz az otthonba.

Fűzfa barka és levél: Szent Hekaté, Ceres, Perszephoné, a Hármas múzsa, Merkúr, Minerva, Artemisz, Hold istennők, Hélikész számára. Bolygója a Hold, eleme a víz. Holdmágiára, szerelmi varázslatokra, gyászra, erkölcsre, termékenységre, megtisztításra és tündérmágiára használhatod. A fűzfa levél teaként megtisztítja a mágikus teret.

Galagonya bogyói: A Mars és a Hold uralja. Eleme a tűz. Szent a tündérek, Flóra, a Fehér Istennő és a kelták számára. A bogyókat tündér körtének vagy kakukk bogyónak nevezik. A tündérmágiában használják, kívánságban, az istennő szűz aspektusához, tisztulásban és siker az üzleti ügyekben segítő növény. Védelem és elűzés ügyében fontos. Néhányan a "remény fájának" nevezik, a rómaiak a házassággal kötik össze.

Galagonya tüskéi: A tüskéket Boszorkányflaskához használhatjuk védelemhez és minden gonosz elűzéséhez. A gyertyamágia rituáléiban ezek a tüskék használatosak a gyertyákra karcolásra, mielőtt azokat felkenjük olajjal. Rakhatjuk mágikus szütyőkbe, zacskókba, hogy elősegítse az energiát. Sikert hoz minden ügyben.

Galangagyökér: Sokoldalú növény, de kevésbé erősebb, mint Jalapa gyökér. Hatása soha sem működik egyenes úton, kiszámíthatatlan csavarokat és fordulókat tehet. Erőteljes ha változás vagy legális nehézségek esetén használják.

Geránium: felemeli a szellemeket és elűzi a negativitást. Védelem, szerelem, gyógyítás és termékenység a területei ennek a növénynek.

Gesztenyehéj: Jupiter uralja és a Tűz az eleme. A gesztenye héja szerelemre, védelemre, boszorkányflaskákban, gyógyításra, holdmágiában és jólétre használatos.

Gileád balzsama: nagyon jó védelmi növény, főleg szerelmi ügyekben. Feltölt és alapoz egyszerre. A növény Vénusz és Jupiter uralma alatt áll és a víz és a tűz az eleme. Hasznos az új szerelmek előidézésében, gyógyítani az összetört szíveket, erő, inspiráció, tudás, megidézés szolgálatában használatos. Komfort azoknak, akik elveszítették szerelmüket, felerősíti az elhidegült szerelmeseket.

Gólyahír: Feminin tulajdonsággal rendelkezik, Vénusz uralja és eleme a víz. Szent Freya számára. Az északi mitológiában egyenesen Freyának szentelték. Kellemes kapcsolatban áll a Tündérekkel. A gólyahírt a tündérmágiában használják, mert úgy tartják hogy nagy segítség a tündérkincsek keresésében. Illatuk -azt mondják- gyógyító hatású. Beltane-nel áll kapcsolatban, azért égetik majális napján, hogy elűzze a szeszélyes tündéreket.

Gólyaorr: A Vénusz uralja. Szent a tündéreknek, részben Robin Pajtásnak (más néven Puck) és az Istennőnek. Tündér varázslatok egyik alapanyaga. Azt mondják elűzi a kígyókat.

Görögszéna: a Nap magja, mindenfajta szerencsére és sikerre használatos. Apolló és a hármas istennő számára szent. Segít a növekedésben, a fiatalságban és lágy vágykeltő.

Gránátalma: Szent Adonisz, Perszephoné és Ceresz számára. Jóslás, szerencse, kívánságok, egészség és termékenységi varázslatokra alkalmas.

Gyömbér: alapvetően tüzes katalizátor, de használatos a szenvedélyek felkeltésére is. A romantikus szerelem formuláihoz kiváló katalizátor. A Mars uralja, eleme a tűz. Szent Mars isten számára. Szerelemre, mágikus sikerre, jómódra, inspirációra, sárkány vonzásra és vágyra használhatjuk.

Gyöngyvessző: Új alkalmakat teremt. Szerelemre és tiszteletre használatos.

Gyöngyvirág: nyugtatás és áldás.

Hangafű: megvéd és közelebb hozza a tündéreket.

Hibiszkusz szirom: Vénusz uralja és eleme a víz. Szent Vénusz istennő számára. Szerelem, vágy, jóslás, akadályok éltüntetése, célok megvalósítása, gyümölcsöző mantrák készítése esetén kiváló, segít a meditációk során, és tökéletes az asztrális kapcsolat vagy utazás esetén.

Holdviola: A Hold uralja, eleme a fold. Holdmágiában, pénzvarázslatokban és szörnyek elűzésére használják.

Ibolya: igazságra. Megvéd a megtévesztéstől és megalkotja az igazság és őszinteség atmoszféráját. Természete feminin. Bolygója a Vénusz, eleme a víz. Szent Vénusz istennő számára. Szerelmi varázsigéknél, alvás, béke, átalakulás, őszinteség, gyógyítás és álommunka területén használjuk.

Illatos barátcserje bogyói: Hold mágiában használatos. Rítusok alatt.

Irlandi moszat: (karragén) egy siker növény hosszú távú ügyekre. Lassabb hatású, de jó alapos és állandó növekedésre.

Izsóp: felkenés, áldás, megszentelés védelem és megtisztítás. Jupiter uralja, a tűz eleme. Csalánnal és betonikával keverve csodálatos ház tisztító füstölő vagy a bejárati ajtó fölé akasztva megerősíti a többi ház tisztító rituálét.

Jácint: a szellemi szinteken hoz örömöt és játékosságot. Gyakran használják a negatív rezgések eltüntetésére. Szerelmet, szerencsét vonz és békét hoz az elmének, s nyugodt álmot.

Jázmin: alapvetően csábító növény. Inkább szexuális, mint romantikus. Az éjszaka misztériumait szimbolizálja. Néha meditációra, relaxációra, és álmokra használják, esetleg a szülés segítségére. A szerelmi receptekben óvatosan kombináld másokkal, kivéve akkor ha szexuális affért kívánsz. A jázmint a Hold uralja, eleme a víz.

Kakukkfű: a szellemek kedvence, felerősíti a pozitív rezgéseket és cselekedeteket. Védelemre (főleg a negatív energiák ellen), bátorságra és tisztításra használjuk. Bolygója a Vénusz, eleme a víz. Feminin a természete. Bátorságra, megtisztításra, tündérmágiában használatos, és elűzi a rémálmokat.

Kálmosgyökér: növeli az érzékenységet, éberséget, harmóniát és a vágyakat. Irányító növény, elég erőteljes hogy egyedül használjuk vagy kombinációban más növényekkel. Személy vagy helyzet uralására használható.

Kámfor: a teljes tisztításhoz és elűzéshez. A nemkívánatos fejleményeket tüntetik el vele. A kámfor felébreszti az elmúlt életek emlékeit, stimulálja a pszichikai éberséget, egészségre és jóslásra használható.

Kamilla: kiváló szerencsére, jólétre, pénzre, szerencsejátékra. (Mosd meg a kezed a teájában mielőtt kártyázni kezdesz.) Lenyugtatja az idegeket, energiát ad a szerencsétlenségben. Gyakran keresztezetlen formulákban használják.

Kamilla virága: A Nap és a Merkúr uralja. Természetileg férfias. Eleme a víz. Szent Merkúr, Rá és a Napistenek számára. A tündérmágiában is használják. Használj kamillát az álommunkádban, jóléti varázslatokban, mágikus tisztításban, szerencsében, meditáció alatt és a szerelemben.

Kankalin: Bolygója a Vénusz eleme a levegő és a föld. Szent a druidák, az Istennő, Freya és a Múzsák számára. A kankalin láthatóvá teszi a láthatatlant. Szétszórva az ajtónál barikádot képez és nem lehet átlépni.

Kapor: szerelemre és védelemre. Gyakran használják hogy lenyugtassák a gyermekeket. Merkúr bolygó uralma alatt áll, eleme a tűz. Szent Bridget, Thot és Merkúr számára. Megvédi a gyermekeket. Használják még szerelemre és vágy varázslatokra, és azokra melyek jómódot hoznak.

Kardámom: egy szerelmi növény, románcra használják. Van valamelyes vezető és kényszerítő tulajdonsága a szerelem területén. Katalizátorként is használják más növényekkel. A kardámom elősegíti a vágyakat, szerelmet, megújulást és az örömöt. Stimulálja a szívet és az elmét.

Keserűfű: siker az anyagiakban. Termékenységre használják. De használható pénzszerzésre, ha borókával és apróbojtorjánnal keverjük. Használható jóslásra is.

Koriander: szerelemre használják, védelmező ezekben az ügyekben. Jó azoknak, akik akarnak valakit, de még nem tudják hogy ki az. A tökéletes társ receptekhez adják. Lassú és hosszú kapcsolatokhoz hasznos.

Kömény: békét és egyensúlyt vonz, ha az ajtókhoz szórjuk vasárnap délben. A hűtlenség irányítására is használják, ebben az esetben egy könnyed megkötésként. Hűség, védelem és elűző varázslatokra alkalmas.

Köménymag: védelmező, főleg az egészség területén. Szerelemben - azt mondják- vonzza a szeretőt (fizikailag) és gyógyítja a bizonytalanságot. Használják a memória javítására is.

Kőrisfa kérge: Erős védelem, tisztító, fókuszáló. A Nap uralja, a szoláris munkákkal társítják. Eleme a tűz. A kőrisfa szent Ódin és az Istennő számára. Ajánlatos a sérthetetlenség elérésében azok felett, akik bántani akarnak téged. A negatív tündérmágia ellen és az ők elbájoló varázslatai ellen kiváló. A Poszeidónnak szent tengerrel, óceánnal vagy nagyobb víztömegekkel (melyek az óceánba folynak) kapcsolatos rituálékban ajánlott.

Körömvirágszirom: A Nap uralja, és eleme a tűz. Használható a tündérmágiában. Segít a pszichikus éberséged növelésében és párnád alá helyezve profetikus álmokat hoz. A körömvirág védelemre is kiváló. Álmokat és pénzt hoz. Gyengéd módon működik. Add a fürdővizedhez, hogy megnyerd mások tiszteletét.

Kurkuma: Szent az Isteni anya számára. Jólétet hoz és energiát ad.

Kutyabenge: két úton halad, eltünteti a megtévesztéseket vagy létrehozhatjuk vele azokat, attól függ milyen növénnyel kombinálod.

Lestány: vonzó növény. Üzletben vonzza az vásárlókat/üzletfeleket vagy általános vonzásban is használatos. A gyökér kiváló katalizátor, míg emellett stabilizáló hatása is van. Kiváló szerelmi növény. A levél nagyon jó tisztító.

Levendula: tisztít, megvéd és pajzsot emel a negativitás és a rossz rezgések ellen. Szerelemre is használják, részben hatásos házasság és kapcsolati problémák esetén. Lenyugtatja a problémákat a szülők és a gyerekek közt, és babák, gyermekek kiváló védelmezője. Bolygója a Merkúr, eleme a levegő. Szent az Elfek, Hekaté, Szaturnusz és a kígyóval kapcsolatban álló istennők és Aradia számára. Ültess levendulát a házad köré hogy békés atmoszférát alakíts ki, örömöt hoz, eltöröld a depressziót és a bánatot. Használd tisztánlátás és álommunka esetén, s hogy emeld az energia szinted.

Lobélia: Mint a legtöbb méreg, ezt a gyűlölet határozza meg, míg más átkozó növényeket a düh, a megvetés vagy az ellenszenv határoz meg. Az eredmények ezzel a növénnyel mindig piszkosak, de sosem megjósolhatóak.

Lóhere: a lóhere férfias, bolygója a Merkúr, eleme a levegő. Szent Artemisz, Rowan, Diana és a Hármas istennő számára. A Hármas istennő uralma alatt különlegesen jó a védelem, elűzés, a tündérmágia és a rontások megtörésére. Szerencse és jósmágiában is használják.

Lonc: Vonzza a barátokat, üzletet és elmélyíti a bizalmat. Pénz, jómód és tisztánlátás elősegítésére használják. Hagyományosan a szerelem kötelékét jelképezi és tökéletes ha a hűtlenség problémáján dolgozik valaki. Egy erős és trükkös irányító olaj - a vasököl a selyem kesztyűben. Eleme a föld és bolygója a Jupiter. Természete férfias. A virágokat gyakran használják tündér bájitalokban. Áldásai a hűség, a tisztánlátás és a ragaszkodás.

Lótusz: egy általános összetevő a pszichikus füstölőkhöz. Azt mondják segít elérni a belső látás magasabb birodalmát. Az egyiptomi mágiával kapcsolják össze. A lótusz feminin, bolygója a Hold. Eleme a víz. Szent az egyiptomi istenek és istennők számára, különösképpen Ízisznek. A női tisztaság szimbóluma. A gyökér és a szív csakrákhoz tartozik.

Lucerna: siker a pénzügyekben. A szegénység és a pénz érdekében nagyon jó. Hagyományos szerencsenövény, csatold más szerencse és pénzhozó növényekhez.

Macskagyökér: Bolygója a Vénusz, a Plútó és a Merkúr. Eleme a víz és a föld. Területei a szerelem, a zavar kezelése, alvás, védelmi fürdők, álommágia, kívánságok, védelem a gonosztól és az érzéki tündérek.

Macskamenta: A Vénusz bolygó uralja, eleme a víz. Egyiptom két macskaistennőjének is szent, Básztetnek és Sekhmetnek. Macskamágiára, egészségre, szépségre, boldogságra,, jó szellemek vonzására, ünneplésre, szerelemre és szerencsére használják.

Magyal levele: A Mars bolygó uralja, eleme a tűz. Szent a druidák számára, erőteljes védelem a villámlás, a mérgek, a gonosz szellemek, a dühös elementálok és a gonosz mágikus munkások ellen, segít az álommunkában, védelemben és a kívánságokban Yule idején, az athame megszentelésekor jó szolgálatot tesz.

Majoránna: védelmező - főleg szerelemben. Gyakran használják szerelem vagy barátság talizmánként vagy a házak védelmezőjeként. Merkúr uralja, eleme a levegő, szent Afrodité és Vénusz számára. Szerelemre és boldogságra használatos.

Mák: álmok, víziók, tisztánlátás és az újhold aktivitásokra való. Termékenységre és jólétre is használják. Bolygója a Hold. Eleme a víz. Szent Vénusz istennő számára. Szerelem, vágy és tündérmágiára használhatod.

Makk: szent a druidáknak, Dianának, Pán számára, a keltáknak, Artemisznek és Zeusznak. A makkokat használják arra hogy megvédjenek az istenek, szerencsére, potenciára, erőre, és hosszú életre. A makk a férfi termékenység és erő érdekében is használják.

Mályva: (ziliz vagy ejbis) gyengéd és udvarias irányítás. Inkább egy "rábeszélő" növény. Más növényekkel égetve, például rózsa vagy almafavirággal egy erős szerelmi füstölő. Azt mondják különös kedvence a "kedves" szellemeknek.

Mályvarózsa virága: A Nap és a Vénusz uralja, eleme a víz. Szent Althea istennő számára. Gyakran használják tündér bájitalokhoz, hogy meglássuk a tündéreket. Használj szárított virágokat Lammas/Lughnassadh idején a füstölőhöz.

Mandragóragyökér: Merkúr és a Szaturnusz uralja. Eleme a tűz. Szent Aphrodité, Kirké, Hekaté és Vénusz szexuális aspektusa számára. Használhatod a jómód, boldogság, szerelem, elűzés, utazás és védelemre.

Menta: általános szerelemi füstölő alap, noha nem tudom miért hisz megtisztítja az elmét, nem ködösíti. A szellemek szeretik a menta illatát. Jómód és pénz formulákban használatos. Tökéletes szellemi ügyek és tanulás szempontjából.

Meténg: Boszorkányok növényeként ismert. Bolygója a Vénusz, eleme a víz. Szerelem, vágy, védelem, pénz és mágikus gondolatok erejére használhatjuk.

Méz: megköt és vonz, elcsábít. Vonzza a tündéreket és felajánlásként is működik náluk.

Mimóza: irányító növény, mely inspirálja mások figyelmességét is. Lila gyertyák felkenéséhez is használhatod. Jós álmok és gyógyítás céljára.

Mirha: Bolygója a Hold, eleme a víz. Szent Démétér, Hekaté, Juno, Szaturnusz, Ízisz és Mária számára. A mirha köteget égetve emelhetjük valaki energiáját, megtisztításra, transzformációra és szentelésre használhatjuk (helyek és eszközök esetében is).

Mirtusz: szerelem, termékenység, védelem és gyógyítás.

Mogyoró: Szent fája a kelta ligeteknek. A békét és a szeretőket, bölcsességet, inspirációt, a divinációt és a csillagmágiát képviseli. A termést a női termékenység elősegítésében használják. Két ág piros és arany fonallal összekötve egy napkereszt formába összekötve (egyenlő szárú kereszt) jó szerencsét vonz. Rajzol mogyorófával kört magad köré, ha védelemre van szükséged. Termékenység és bölcsességre használják és jósló botnak, ha meg akarunk találni valamit.

Muskátli: Erőteljes védelmező és alattomos irányító. Megfordítja a balszerencsét, és megáldhatja az új otthont.

Napraforgó: Újabb Nap növény. Szerencsét hoz. Vonzza a jólétet és megóv a fizikai sérüléstől. Gyógyításban, tisztánlátásban és elveszett tárgyakban megkeresésében használják.

Narancs vagy virága: vonzás minden esetben. Jobban működik mint a citrom vagy a lime. A virágok különösen a szerelem vonzására alkalmas. Bolygója a Nap, eleme a tűz. Alkalmas szerelem, jóslás, melegség, harmónia, öröm, jólét és szépséggel kapcsolatos varázslatokra.

Nőszirom gyökere: koncentráló növény, ha más növénnyel kombinálod az erejét fókuszálja. Szerelmi növényként is használják. Bolygója a Vénusz, eleme a víz. Szent Írisz, Ozirisz, Aphrodité, Juno és a Hármas istennő számára. A pora szerelmi varázslatokra és vonzásra használatos két ember között.

Nyírfakéreg: Amellett hogy megújít, új kezdeteket és ötleteket hoz, használható védelemre, megtisztításra és nyugodt alvásra. A nyírfa kéregre mágikus varázsigét is írhatunk. A kéreg használható papíron is hogy felerősítse mágikus tulajdonságait.

Orchidea: Bolygója a Vénusz, eleme a víz. Természete androgén (férfi és női egyszerre) energiákkal teli. Szerelmi illetve vágy varázslatokra alkalmas. Segít a pszichikus erőben is.

Orgona: a "távoli memória" erősítésére használják és az előző életek előhívására. Az általános tisztánlátáshoz jó. Békét és harmóniát hoz. A pozitív aspektusokat hozza elő, ha más növényekkel kombinálod.

Ökörfarkkóró: vezeti a bátorságot a nehéz helyzetekben. A sötétebb oldal felé tendál, gyakran helyettesítője a temetői földnek, akkor használatos, ha valaminek "békében kell nyugodnia". Szaturnusz uralja, eleme a tűz. Szent Jupiter isten számára. Megvéd a boszorkányságtól.

Örménygyökér: mindenfajta szerelmi bűbájhoz. Merkúr uralja. A tűz és a levegő eleme. Szerelmi varázslatokban használatos. Szénen égetve jóslás és spirituális küldetésekhez használatos. Bűbáj zsákban hordozva megvéd és vonzza a tündéreket.

Pacsuli: az erő és megtestesülés növénye, hogy materializáld a kívánságaid. Vágyakra használatos, inkább érzékire, mint a szerelmire. Óvatosan kombináld más növényekkel. Gyakran adják pénzformuláknál. Bolygója a Szaturnusz és a Vénusz. Eleme a föld. Szent Gaia, Szaturnusz és Pán számára. Vágy, termékenység, jólét és jóslásnál használatos. Helyettesítheti a temető földet.

Palástfű: Szent Vénusz és Mária számára. Bolygója a Vénusz. Szerelmi bájitalokra és tündérmágiára használják.

Paradicsommag: szerencsét hoz.

Pézsma: (az igazi pézsma illegális és etikátlan használni. A szintetikus kiválóan megteszi. Irányító és kényszerítő, részben szexuális területeken. Segít az önbizalomban, magabiztosságban és az erőben.

Pimpó: Régi összetevője a pénzvarázslatoknak. Tény, hogy a legtöbb pénzfüstölő nem igazán működik nélküle. Kombinálva korommal átkozásra használják. Védelemre is használatos. Gyakran fürdővízbe is teszik emiatt. Védelmezőként jobban működik, mint elűzőként. A Merkúr és a Jupiter uralma alatt áll. Eleme a tűz. Jupiter és a Nagy Anya istennő számára szent. Egészség, pénz és profetikus álmokra használják. Megvédi az álom alatt a használóját mikor a másvilági lényekkel dolgozik.

Pitypang: Jupiter és a Nap uralja, férfias jellegű. Eleme egyszerre a tűz és víz. Szent Hekaté számára. Jóslás, kívánságok és szellemek hívásában használatos. Egy pohár pitypang gyökér tea az ágyadnál előhívja a szellemeket hozzád.

Pluméria: vonzó vagy "lerajzoló" növény. Használd, hogy elhozza neked a dolgokat. Irányíthatod vele a bizalmat és megszerezheted mások bizalmát.

Rozmaring: megköti a dolgokat (vagy embereket). Párnában álmok és víziók számára használták. Tisztításra és védelemre, szellemi óvatosságra és erősebb memóriára használják. Gyakran szereplője a tengeri rituáléknak. Bolygója a Nap, eleme a tűz. Természete férfias. Szent az Elfek és a tengeri szellemek számára. A leveleket tisztításra, tiszta gondolkodásra, jó memóriára, szerelemre, vágyra, alvásra, elűzésre, barátságra, hűségre és fiatalságra használatos.

Rózsa: Szerelem. Amit hozzá keversz meghatározza a szerelem típusát. Vénusz uralja és eleme a víz. Szent Aurora, Adonisz, Aphrodité, Vénusz, Kupid, Démétér, Erósz, Ízisz és Hathor számára. Szerelem, pszichikus álmok, tündérmágia, szépség, jóslás, gyógyítás, vágyak és házassággal kapcsolatos varázslatokra alkalmas.

Ruta: erős védelmező. Megvéd a negatív energiáktól és pozitív irányba fordítja a dolgokat. Gyakran használják felszentelő rítusokban. Bolygója a Nap, eleme a tűz. Szent Aradia, Pán, Diána, Hekaté, és az Istennő számára. Segít látni a hibákat, elűzi a rossz dolgokat, megjavítja a rossz szokásokat, megfordítja a varázslatot, amelyet rád küldtek, megvéd a Gonosz szemtől, szerencsét és szabadságot hoz.

Salamon pecsétje: szerencse és bölcsesség. Megérzést és álmokat hoz. Bolygója a Szaturnusz, eleme a víz. Védelemre, elűzésre, bölcsességre, spiritualitásra, otthon védelmére, aura megtisztításra használatos.

Sárkányvér: Erő, sárkánymágia és védelem. A Mars uralja és eleme a tűz. Erőteljes erősítő és mindenfajta mágikus munkának extra erőt biztosít. Erő, szerelem, védelem és elűzésre használják. A gyantát mágikus tintákhoz is használják.

Seprűzanót: tisztítás, védelem, szelek támasztása és lenyugtatása. Dobd a levegőbe, hogy szelet támassz, égesd hogy lenyugtasd. Sós vízbe téve poltergeist és gonosz szellemek távol tartására használható.

Sóska: Bolygója a Vénusz. A tündérmágiában használják, és az Elfek meghívására.

Szagos müge: Bolygója a Mars, eleme a tűz. Szent a druidák számára. Jólét, védelem, szentelés és megújulás a területe. Elhozza a tündérek ajándékait.

Szamóca: nagyon erős a rontásban, amikor más rontónövényekkel kombináljuk. Nyomasztó depressziót hoz. Ellentétesen használható pénz és jómód érdekében - különösképpen pénz gyűjtés szempontjából. Gyakran vonzóolaj férfiak számára.

Szantálfa: a spirituális rezgések emelésére, tisztításra, gyógyításra és védelemre használjuk. Gyakran stimulálják vele a tisztánlátást. A Nap és a Hold uralja, eleme a víz. Szent Vénusz istennő számára. Tulajdonságai a spiritualitás, gyógyítás, tisztítás, intelligencia felébresztése, harmadik szem megnyitása, meditáció segítése és a szexuális energia átalakítása.

Levendulával keverve és égetve a fogyó hold alatt segít a Szellemek hívásában.

Szasszafrász: irányít és összezavar. Szabadon használhatod más rajtad lévő energiáján vagy szabályos csatákban.

Szegfű: védelem és fűszeres energia. Add egy energia füstölőhöz, vagy add valamilyen formulához, ha "fűszerezni" kívánod a dolgokat.

Szegfűbors: egy katalizátor. A jó és a rossz magasabb síkjain dolgozik. Azok az emberek elméjére hat, akik használják, például szerencse vagy siker az ötletek terén. Gyakorta használják szerencsébe, szerelemben és szellemi területeken; szintén jó pénz és általános sikerek érdekében.

Szegfűszeg bimbó: egy erős, erőteljes, lenyűgöző növény. Akkor használják, ha nagyobb erő szükséges. A Jupiter és a Nap uralja. Eleme a tűz. Szerelemre, védelemre, jómódra és negatív energiák visszaküldésére használatos.

Szegfűvirág: A szegfű férfias és a bátorsághoz kapcsolódik. A Nap az uralkodó bolygója. Tűz az eleme. Szent Jupiter számára. Előre lendíti a szerelmi és védelmi varázslatokat, az erőt, a szív gyógyítását és az egészséget. Önbizalom problémákra is használják.

Szemvidítófű: tisztánlátásra használják, és arra hogy lássuk a tündéreket.

Szentjánoskenyér: Baldur és az Istennő számára szent. Bolygója a Nap, eleme a tűz. Azt mondják a legerősebb növények egyike, mikor égetik, hogy elűzze a démonokat és a gonosz varázslatokat.

Szerecsendió: Jupiter és a Merkúr uralja. Eleme tűz. Használható a jólétre, segít a pszichikus víziókban, jóslásban, hűségben, tisztánlátásban, álmokban és a kívánságokban.

Szilfa levele: Feminin. Szaturnusz uralja és eleme a víz. Szent Ódin és az Elfek számára. Szerelmet vonz és megvéd a villámlás ellen. Azt mondják megállítja a rágalmakat és a pletykát.

Szulák: megkötni valakit. Elfojtja mások céljait. Használható rontásra és védelemre is.

Tarkalevél: Kívánságok és hívása az erőnek és a hét arkangyal segítsége.

Tárnicsgyökér: védelmi növény.

Tengeri só: Tisztítás, elűzés, eszközök és kristályok földelése és megtisztítása, szent hely létrehozása, átkok megtörése.

Tiszafa tüskéi: A tiszafát a Szaturnusz uralja. Eleme a víz. Szent Szaturnusz és Hekaté számára. Elbájolja a mágikus és a szellemi képességeket.

Tonkabab: katalizátor és irányító kombinációja. Gyakran használják szerelemre és jólétre. Egyszerűen szerencsére is használhatjuk. Megvéd a szegénységtől. Bolygója a Vénusz, eleme a víz. Szerencse, jólét, bátorság és a kívánságok a területei.

Tölgy gubacs: A gubacsok az ágakon nőnek, melyeket a bogarak okoznak a kéreg alatt. Mágikus tinta készítésére használják.

Tölgy levél: Bolygója a Nap, eleme a tűz. A római mítoszokban a tölgyfa Jupiter számára volt szent. A görögök Zeuszhoz társították. Az északi mitológiában Donar isten szent fája. A mágikus tulajdonságai az erő, a jólét, a bőség, a kreativitás, a bölcsesség, a tudás és az erősítés.

Tölgy moha: erő növény. Bolygói a Nap, a Hold és a Jupiter. Eleme a víz, a tűz és a fold. Szent Jupiter, az erdőistenek, Thor, Mars, Morrigan és Hármas isten számára. Használatos a tündér mágiában védelemre, baba tömésre, szerencsére, erőre és pénzvarázslatokra.

Tömjén: A férfiassággal kapcsolják össze, ahogy a mirha a nőiséggel kapcsolatos. Ezeknek a növényeknek a keveréke egyensúlyt hoz létre. Ez egy jó "fehér" mágikus alap, hogy más növényeket keverjünk hozzá. Régóta használják jóslási célokra, megtisztításra és hogy emeljék a spirituális rezgéseket. Segít meditálni és áldások, jómód céljára is hasznos. A Nap uralja és eleme a Tűz. Szent Adonisz, Apolló és Rá számára. Ősi ajándékai között a spiritualitás és az ördögűzés is szerepel. Elűzi a negatív befolyást és a gonosz tündéreket.

Tündéralma: Tündérmágiára használatos, és édes élvezet a tündérek számára különleges ünnepi időkben.

Tündérfüst: Természete férfias. Jupiter uralja, eleme a levegő. Szent a druidák és Aine, a Tündérek Királynője számára. Használatos szerelem, jósló varázslatokban. Ültesd otthonodnál, hogy békét és boldogságot teremts.

Üröm: Szent Írisz, Ízisz, Artemisz, Diána, Kheirón a kentaur és Innana számára. Bolygója a Hold és a Mars. Eleme a tűz. Területe a Pszichikus erők, védelem, varázslatok megtörése és átkok visszatükrözése, szellemek hívása, segítség az állatmágiában, szerelmi bűbájok és transzformáció.

Vanília gyökere: a legszélesebb körben használt pszichikus növény, illata, hatása és a könnyed mágiája teszi meg a dolgát. Elűzi a rossz rezgéseket. Gyakran használják a homoszexuálisok, hogy vonzzák a másikat (pézsma, cibetolaj, ámbra és kasvirággal kombinálva).

Vanília: kényszerítő növény, főleg szerelem és pénz területén. A szerelemben inkább a fizikai szinten dolgozik, csökkenti a figyelmet, álmosítja az érzékeket és alattomosan csábít.

Varádics: Bolygója a Vénusz, eleme a víz. Hosszú élet és egészség varázslatokra használjuk. Segít az elhunytnak átkelni a túlvilágra, így halál és haldokló rituálékban is hasznos.

Verbéna: hagyományos szerencse növény. Képes a balszerencsét jóvá alakítani. Pozitív, védelmező és tisztító. Erősítő növény, mely másoknak extra erőt ad. Vonzó növényként is használják. Bolygója a Vénusz és a Föld. Eleme a levegő. Aphrodité, Aradia, Artemisz, Cerridwen, Hekaté, Hermész, Innana, Ízisz, Juno, Jupiter, Káli, Mars, Thor, Vénusz és Zeusz szent növénye. Területei a szerelem, jólét, megtisztítás, védelem, rémálmok megelőzése, kreativitás, inspiráció, gyógyítás és béke. Vonzza a jól ismert tündéreket.

Vetiveria fű: Tökéletes védelemre, tisztításra és újrafókuszálni. Technikailag egy erő növény. Erősítheti az átkozó formulákat, de a legnagyobb képessége az átoktörés. Erőteljes és hatásos. Bolygója a Vénusz, elemei a föld és a levegő. Pán és Aphrodité szent növénye. Szerelem, átoktörés, szerencse, béke, ördögűzés és védelemre használjuk.

Zsálya: Bolygója a Jupiter és a Szaturnusz. Eleme egyszerre a levegő és a föld. Természete férfias. Bölcsességre, tisztításra, állati familiárisokhoz, hosszú életre, jólétre használjuk. A tündérmágiában is alkalmazzuk hogy vonzzuk és beszélhessünk a tündérekkel. Számos mágikus tradícióban a zsálya a kiválasztott füstölő és auratisztító növény, mielőtt megkezdik a spirituális munkát.