Levél az elhunythoz

Hozzávalók:

Gyakran, sőt szinte sosem tudjuk igazán feldolgozni egy szerettünk elvesztését. Ez a varázslat, vagy rítus a te érzelmeiden is segít, illetve a szerettedhez is eljuttathatod azokat a szavakat, melyeket még szerettél volna elmondani.

A lúdtoll lehet más toll is, amit magad vágsz, hogy írhass vele. Mindenképpen friss legyen. A bort és a szenet keverd össze, hogy egy megfelelő tintát kapj. Az arányokat látni fogod, széntől függ. Használhatsz aktív szenet, amit patikában kaphatsz, de bármilyen megfelel, csak törd össze.

A papírt tedd a két gyertya közé. Írd a következőt.

Gyászolok, szomorúságom felől nincs kétségem. Leírom, mi szívemben rejlik, melyet csak én látok; azokat a szavakat, azt a csendet, melyeket elfelejtettünk mondani, mikor tehettük volna. Fogadd ezt a papírt, mint ígéretet, hogy nem felejtelek, nem szűnlek gyászolni, míg életem utolsó lángja fénylik.

Ezután írd le mi bánt, gyászod lényegét, hogy miért is nehéz elengedni. Írd le, amit még szerettél volna elmondani.

Ha kész vagy, hajtsd össze a papírt háromszor és pecsételd le a gyertyával, majd levendulával együtt tedd egy dobozba. A dobozt ásd el vagy égesd el.