Mágia‎ > ‎Mágiatípusok‎ > ‎

Vérmágiáról bővebben

Nagyon sokan akartatok többet tudni a vérmágiáról. Használatáról, történetéről és minden kis információról, amit adni tudok. Próbálok mindent összefoglalni nektek.

Tehát vérmágia. Nagyon régi típus, kezdve a véráldozatokkal a szimplább vérvarázslatokig. Mint eddig azért sejthettétek ez nem kezdőknek való rész, így bár tanuljatok, kipróbálni KIZÁRÓLAG azoknak ajánlom, akik valóban haladók már a mágiában.

A vérmágiának leszűkítve tulajdonképpen három fő ága van. Az első az áldozati ág. Nagyon hasznos, de óvatosan is kell ezzel bánni. Nem kíván halált, de valahogy mai napig (lásd előfordulnak cikkek) megjelennek az áldozati állatok, emberek. A halál teljesen más témakör, vérmágiáról van szó, sok gyakorló összeköti a kettőt. Nem kéne.

Tehát áldozati vér. Általában istenségeknek ajánljuk fel. Ha vért ajánlasz fel, ragaszkodj az istenekhez, s jól ismert istenekhez, mert egyéb entitások, pl. démonok esetében végtelen ostobaság. Főleg, ha a te véredről van szó, ugyanis a részedet esetünkben egy démonnak felajánlani, egyenlő azzal, hogy összeköt téged, s egyfajta hatalmi pozíciót adsz neki. Ha állat véréről van szó (nem vagyok prűd, mindenről beszélni fogok itt) az pedig még több erővel ruházza fel, illetve a kapcsolat, kötődés veszélye szintén meglesz. Javaslatom tehát isteneken kívül ne nagyon adakozz a véreddel (persze kivéve a véradást orvosi értelemben, mert az fontos). Ám jön a fifikásabb rész, hogy nem minden istenség szereti/kívánja a véráldozatokat. Például Nut nem szereti a véres áldozatokat, bár ez úgy egészében az áldozatokra is vonatkozik nála. Jobb, ha utána nézel az adott istenség történetének, s egyébként sem áldozunk csak úgy heccből. Az istenséggel legyen kialakított kapcsolatod.

Ismerek olyat aki Szetnek ajánlott fel vért. Erre azért térek ki, mert vannak kaotikusabb istenek, s aki véráldozatokat ad, az maga is gyakorta fordul gonosznak vélt/gonosz/kaotikusabb/stb. istenek felé. Tehát a fent említett "ismerd meg mielőtt…" teória adott. A példánk esetében Szet kaotikus, de nem gonosz. Vagy mondjuk úgy, már nem kimondottan gonosz isten. Sőt kiváló védelmező, fõleg gyermekek felé. De aki vérmágiát olyan istennel akarja folytatni (ergo nem csak szimpla véráldozásról beszélek most), aki a megtévesztés vagy a káosz istene, illetve igen változékony, az magára vessen. Az istenek jelenléte hat ránk is, s a vér (fõleg a saját vérünk) felerősíti ezt a kapcsot. Mindent összevetve, aki vért áldoz az lehetőleg csak istenségnek tegye, de nagyon jól ismert istenségnek és nagyon megfontolva. Az istenek nagyon jól fogadják a vért, természetesen ne játszunk a saját illetve más élőlények életével. Kezdők esnek ebbe a hibába, a halál mágiája egészen más tészta.

No, a második ág, a kötés. Nem játszunk ilyenekkel. Nem erkölcsi vagy morális kérdést fabrikálok drágáim, csak legyünk eszünknél. Én úgy írom ezeket a sorokat, hogy próbálok tiszta és érthető lenni, eleve feltételezem, hogy keresitek az utat, ahol járhattok, de nem én vagyok az egyetlen fény, amit követhettek, hogy megtaláljátok. De azért gondolkodjatok el e soraimon is. És ha már feltételezések, akkor feltételezem azt is, hogy gondolkodtok. Ez az egyik legfontosabb dolog az életben, a gondolkodás.

Szóval rátérve a második ágra. A kötés ez esetben azt jelenti, hogy két egyént összekötni. Ezt házasságok esetén használják például. De mint tudjátok, van olyan, mikor két embert szerelmi kötésnél próbálnak összehozni. Számtalanszor elmondtam, hogy az nem szerelem csak erős kötődés, nevében is benne van, nem is fárasztanám ujjaimat most ezen. Mindenki tudja, hogy mennyi a válás, hány barátság szakad meg, et cetera. Ezen logikus okból a pillanat vagy időszak hevében ne is próbálj meg két embert vérrel összekötni. A szerelem se legyen ok. Te szereted, ő nem szeret. Na puff, van ilyen. Ha dolgotok lesz még egymással, úgyis összejön az. Ezen ágban, ha a vérrel kötjük magunkat össze a másikkal (legyen az barátság miatt vagy hasonlók), akkor erősebb lesz az esély arra, hogy együtt reinkarnálódtok. Például tényleges testvérként. De a reinkarnáció érdekes dolog, egyébként is meg fog történni, ha annak úgy kell lennie. Ez csak növeli az esélyt. Nem akarok hipokrita lenni, jómagam is használtam vért hasonló kötésnél, bár igencsak újonc voltam még ezekben a dolgokban. Jól ismert "legyünk vértestvérek" címszóval történt. Nem is bánom, mert az élet mindig úgy alakul, hogy összefutunk, s ugyanúgy rendkívüli barátom az illető, sosem veszítünk a szeretetből. De túl könnyelmű voltam így is. Gondoljátok tehát át.

A végső, harmadik ág a vérvarázslatok, mikor a vérmágia hatalmas erőt kölcsönöz a rituálénak, melyet egyébként nagyon nehéz lenne feltölteni. Felhívom a figyelmet, hogy saját rítusokhoz saját vért használunk. Mert magadnak varázsolsz, más energiák instabillá teszik az adott rítust és nagyon rosszul hathat. A te erődet adod hozzá, rád kell hatni. Ha például védelmi varázslatot szeretnél valakire, kérj az illetőtől egy pici vért. Egy tűszúrás és persze egészségi szempontok mindig legyenek szem előtt (AIDS és hasonlók). De egy védelmi varázslatra ezer mód van, a vér legyen a legutolsó, amit próbálsz. Túl macerás és hát az illető sem fog furán nézni rád, hogy vajon minek kell a vére. A vérvarázslatoknál kitérnék a mágikus körök festésére is. Nem kell az egész festéknek vérből lennie. Szamárság. Egy pici vér a festékbe és kész is vagy.

A vérmágia trükkös dolog. Nagyon precízen működik. Olvastam esetet, mikor valaki a postaládáját védte volna meg, mert folyamatosan megrongálták. Vért tett a postaládára, de magát a tartóját már kihagyta. Mondanom se kell, hogy a tartó összetört, a láda épen maradt.

Haladók használják ezt a mágia típust, de lehet akár a fent említett kis dologban is, mint postaláda. Azért tabu, mert nagyon erős. Az erő pedig lemondásokkal is megfelelő képességekkel jár. Képesnek kell lenned irányítani ezt az erőt, tudnod kell, hogy hogyan tedd. Kezdők pedig nem képesek erre, bármennyire is sikerült nekik egy-egy varázslat, vagy hiszik magukról, hogy nagy mágusok ezért vagy azért.

Példát is írhatnék vérvarázslatra, de annyira egyszerű, hogy inkább használjátok a fantáziátokat. Egy csepp vért hozzáadni a varázslatok fonalához könnyű. Tegyétek az olajba, gyertyára, vagy bármi is kell a varázslathoz. Talizmánra cseppenteni, földre cseppenteni felajánlásként, stb. De ha használjátok, akkor mindig az legyen az eszetekben, hogy bárkinek is adjátok, bárkihez is használjátok, kötni fog hozzá. Ezért se pazaroljátok a szerelmi varázslatokra. Tényleg piszkos dolog és végtelenül egészségtelen egy ilyen kapcsolatból kilépni. Spóroljátok meg az energiát.

És végül, a vért nem mindegy honnan szerzed. Mint említettem mindenre kitérek, de nem azt jelenti, hogy javaslom is. Az állatok vére olyan tulajdonsággal és megfeleléssel fog bírni, mint maga a varázslat. De legyen eszed és szíved. Ne használd más élőlény vérét. A sajátodat elég, ha kis tűszúrással szerzed meg. Ha lány vagy, menstruációs véredet is használhatod, de ezt leginkább újhold idején illetve inkább nőkhöz kapcsolódó varázslatoknál.