Bestiárium‎ > ‎Tündérek‎ > ‎

Tündérek

Talán a leghíresebb lények a földön. Hogy tökéletesen megértsük a leírást, előre szólok, hogy a tündért nagyobb gyűjtőfogalomként értelmezzük. A kelta pigsitől kezdve az ír sidhéken és hawaii menehunéken át a norvég liosalfarokig mindent egy kategóriába sorolunk.

A tündér angol megfelelője a fairy vagy faery a fatare, vagyis "elbűvölni" latin igéből ered. Az a félreértés, hogy a tündérek apró színes szárnyakkal repkednek ide-oda és esetenként varázspálcát hordanak magukkal, Viktória-korabeli találmány. Vannak hasonló tündérek - persze tüllruha és varázspálca nélkül - ám korántsem a szitakötők röpködő emberi változatai. Tolkien is leírt pár újonnan értelmezett tündét, törpét, trollt és orkot. Noha az író zseniális, és a meglévő legendákat vette alapul, a legtöbbnek nem sok köze van a hagyományos tündéreknek.

Azok, akik általában érdeklődnének a tündértan után, hamar zsákutcába jutnak, s Tolkien illetve az irodalom képzelőerejének birodalmában rekednek. Általában teljesen téves elgondolásaik vannak arról, milyenek a tündérek, hogyan viselkednek, hogyan viszonyulnak az emberek világához.

Változó alakok, azonos mesék

Néha lehetetlen megkülönböztetni a tündéreket más lényektől, elsősorban az istenektől, a démonoktól, az állatszellemektől és a halottak lelkétől. Az az álláspont, hogy a tündérek egyik előbbi kategóriába sem sorolhatók, meglehetősen új, és ma sem kimondottan elterjedt.

Három példát hoz fel ennek az alátámasztására Greer. "Északnyugat-Európa kelta eredetű területein rengeteg tündérlegendát ismernek. Bretagne-ban, Nyugat-Franciaország kelta részén, ahol az emberek a walesihez nagyon hasonló nyelvet beszélnek, ugyanazoknak a meséknek a helyi változatát ismerik. Igaz, a tündérek szerepét szellemek alakítják, és az ír tündérfejedelmek helyett Ankou, a halottak királya uralkodik. A breton halottaknak és az ír tündéreknek ugyanazok a jellemzőik, ugyanazokat cselekszik, ugyanazokban a történetekben szerepelnek. Az egyetlen különbség, hogy a kelta hagyomány egyik ága nem emberi lénynek tekinti őket, a másik viszont emberek szellemeinek.

A világ másik felén, Japánban is majdnem ugyanezeket a történeteket ismerik, bár a szereplők se nem szellemek, se nem tündérek, hanem rókák. Több száz évvel ezelőtt a japán folklór átvett számos kínai legendát a mágikus, alakváltó, fehér rókáról, amely ugyanazt a szerepet tölti be a népmesékben és a legendákban, mint az ír manó vagy a breton szellem.

Velük ellentétben, a klasszikus, európai tündér semmi esetre sem tekinthető csak egy adott kultúrára jellemző lénynek.

Leszármazottjai a világ számos országának néphagyományában megtalálhatók, még a tündérhit észak-európai szülőföldjétől igen távol eső helyeken is. Nálunk, Washington államban például, a part mentén élő, indián törzs tagjai a "kicsi földek" nevű lényekről mesélnek, akik az erdőben, kis földhalmokban élnek. A "kicsi földek" akkorák, mint egy gyerek, és mágikus hatalmuk van: segítenek az embereknek, elsősorban a sámánoknak abban, hogy túlvilági útjukról vissza tudják hozni az elveszett lelkeket. Viszont ha megsértik őket, veszélyesek is lehetnek. Nehéz olyan történetet találni, amely ennél jobban hasonlít az európai tündérmesékhez, annak ellenére, hogy a "kicsi földek" már jóval az első fehér kereskedő partraszállása előtt szerves részei voltak az indián hagyományoknak.

Csak akkor érthetjük meg a sok különbségből és következetes hasonlóságból álló kavalkádot, ha nagyon odafigyelünk az apró részletekre is, és arra, hogy milyen összefüggésekben bukkannak fel. Bár vannak különbségek, mégis gyakran előfordul, hogy a különböző kultúrák pontról pontra megegyeznek abban, hogy milyen dolgokat cselekszenek a tündérek; az ellentmondások csak akkor kezdődnek, amikor arra kerül a szó, hogy mégis milyen lényekről beszélünk? Amikor ugyanazokat a tetteket tulajdonítják az ír tündéreknek, a breton szellemeknek, a japán rókaszellemeknek, az indián "kicsi földeknek" és így tovább, lehet, hogy nem egészen világos, mi is húzódik a legendák mögött. Mégis úgy tűnik, valami egészen különös áll a háttérben, valami, aminek viselkedését és szokásait minden említett néphagyomány feljegyezte.

Ezt a "valamit" az emberiség története során nagyon sokféle módon értelmezték. Régen a tündéreket egy kalap alá vették az istenségekkel, így jöttek létre azok az összetett pogány panteonok, ahol a hatalmas, kozmikus erők egymás mellett ültek olyan, kisebb hatalmakkal, akiknek varázsereje néhány négyzetméternyi területre vagy legfeljebb egy közepes méretű tóra korlátozódott. A kereszténység előtt ez volt a helyzet Európában, ahol rengeteg, pusztán egy szentéllyel, egy oltárral rendelkező, helybeli istenség uralkodott. Néhány ilyen kisebb isten felbukkan a későbbi tündérmesékben, tehát tekinthetők kiindulópontnak a tündérek eredetéről és természetéről szóló vizsgálatokhoz."

Tündérek távozóban

A kereszténység terjedésével a tündérek is kiszorultak. Ekkoriban alakult ki a tündérhit igazán, ám sok tündér démonná, lidérccé vált a keresztények szemében. Chaucer Canterbury meséiben a bathi asszony elmagyarázza, hogy valaha a tündérek elterjedtek voltak, mára a keresztények imái és áldásai elkergették őket:

"Ma kolduló s egyéb barát-hadak

Itt csak kegyes imákat donganának,

Földet-folyót ellepnek, ő de hányan

Akár porszemek a napsugárban,

Áldásuk kamrán, konyhán, csarnokon,

Ki nem marad város, kastély, torony,

Falu, istálló, csűr vagy akol-

Tündér tehát miattuk nincs sehol"

(Kormos István fordítása)

Hogy megérthessük, meg kell értenünk azt is, hogy a keresztény papok a tündéreket a Sátán kellemes öltözetű szolgáinak tekintették. Ám még ha nem is voltak azok, ha áldásba vagy imába foglalunk valakit vagy valamit, hogy kerülje el otthonunkat, nagy valószínűséggel nem is fog a közelébe menni, vagy igencsak ellene lesz.

Manapság nem szeretnek az emberek arról beszélni, ha egy tündért látnak, mert bolondnak nézik őket vagy egyszerűen kigúnyolják. A tudományt persze nem kell elvetni, de amit ma még nem bizonyíthatunk, nem jelenti azt, hogy holnap se tudjuk. Az evolúció megengedné a tündérek fejlődését is. A tündérek néha visszatérnek világunkba, s nem tűntek el végleg, ám a régiek igen nagy törést hoztak létre köztünk.

Tündérek és földönkívüliek

A mai ufósztorik nagyon emlékeztetnek a régi tündértörténetekhez. A legfontosabb tulajdonságaik megegyeznek az ufókkal. Greer így említi ezeket:

"Megjelenés

Bár mind a tündérek, mind az "idegenek" különböző méretben, formában, típusban fordulnak elő, leggyakrabban alacsonyak (körülbelül 70-140 centi magasak), ember formájúak, nagy a fejük és a szemük, testük kicsi és vékony, színük szürkés vagy barnás. Léteznek más, gyakran felbukkanó, hasonló típusok is. Ilyen például a magas, szőke, kék szemű, "norvég" tündér vagy ufó, amely sok szemtanú szerint pontos mása az ír legendákban szereplő sidhe-nek vagy a norvég sagák liosalfarjainak.

Mentális erő

Mind a tündéreknek, mind a "földönkívülieknek" nagy hatalma van az emberi elme felett. Mindketten képesek megbénítani, összezavarni, megtéveszteni és félrevezetni minket akár puszta akaratukkal is. Emberek, akik már kerültek szoros kapcsolatba "idegenekkel", azt is elmondták, hogy egy időre elvesztették érzékelési képességüket, különösen az idő vonatkozásában, ez pedig pontosan így szerepel a néphagyományokban is.

Kapcsolat egy bizonytalan földrajzi helyzetű "másvilággal"

A középkorban sokat foglalkoztak Tündérország elhelyezkedésével, és érdemes megemlíteni, hogy földrajzilag pontosan oda gondolták, ahonnan ma az ufók érkeznek. Annak az elgondolásnak, hogy a tündérek egy másik világból érkeznek, tökéletesen megfelel a mai ufókutatás álláspontja, bár ma ezt a másik világot egy fizikai értelemben vett másik bolygónak képzelik, valahol az űrben. Hasonlóan, a modern ufókutatás föld alatti bázisai egyszerűen a Tündérország föld alatti királyságainak és kongó dombjainak továbbfejlesztett változatai. Sőt, még az ír hagyományok víz alatti birodalmának is megvannak a modern megfelelői. Egyes ufókutatók, mint például Ivan Sanderson, felfigyeltek azokra a tanúvallomásokra, amelyek szerint a "földönkívüliek" a tengerből jönnek elő, és oda is térnek vissza, így nem kizárt, hogy ismeretlen eredetű, intelligens lények egy csoportja a tenger mélyén titkos bázist üzemeltet.

Viszony az emberi szaporodáshoz

Ebben a kérdésben találhatjuk a legmeglepőbb azonosságokat. Abból, hogy az ufók hány embert raboltak el az elmúlt két évtizedben, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy szinte megszállottan kutatják az emberi szaporodást. Feltételezhetjük, hogy fajuk tökéletesítése érdekében egy olyan programon dolgoznak, amely lehetővé teszi az "idegenek" és az emberek kereszteződését. Ez pedig pontos megfelelője a tündérvilág váltott gyermekeinek. A világ sok helyén visszatérő népmeséi motívum, hogy a tündérek embergyermekeket rabolnak el vérfrissítés céljából. A tündérhit ismer elrabolt felnőttekről szóló történeteket és olyan felnőtteket is, akiket a tündérek az éj leple alatt felkerestek, méghozzá párosodás céljából.

A repülő csészealjak és a fények

Számos ország tündérmeséi tesznek említést valamilyen repülő eszközről, amellyel a tündérek egyik helyről a másikra utaznak. Írország legfontosabb tündérei, a Tuatha De Danann lakói, repülő hajókon érkeztek, hasonlóan Magonia lakóihoz, akiket kora középkori, francia források említenek. Más történetekben maguk a tündérek repülnek. Sőt, olyan tündérek is ismertek, akik világító, repülő gömbökre emlékeztetnek.

Az emberi kultúra mintái

Sok mindenből kifolyólag ez a legfurcsább hasonlóság a tündérek és az "idegenek" között, amely számos vitát és néhány bonyolult teóriát eredményezett. A szóban forgó lények mindkét csoportjának viselkedésében nagymértékben felismerhetők a velük kapcsolatos emberi elképzelések és kulturális irányzatok. Ahogyan azt már láttuk, a tündérek mindig a helyi kulturális elvárásoknak megfelelően viselkednek, tehát Írországban mint sidhe-k, Bretagne-ban mint kísértetek, Japánban mint fehér rókák jelennek meg és így tovább. Azt is már többen észrevették, akik a rejtélyt az idegenek oldaláról vizsgálják, hogy a repülő csészealj először egy sci-fi magazin borítóján jelent meg az 1930-as évek közepén. Tehát nagyjából egy évtizeddel azelőtt, hogy Kenneth Arnold elindított egy új korszakot, amikor elsőként látott ufót 1947-ben. Továbbá, akármikor látogassanak is "földönkívüli" vendégek hozzánk, felszerelésük mindig pontosan megfelel a legkorszerűbb technológia emberi elgondolásainak.

Az ehhez hasonló, nyilvánvaló azonosságok miatt egyes ufókutatók, mint például John Keel és Jacques Vallee arra a következtetésre jutottak, hogy a középkori tündér és a modern "földönkívüli" ugyanannak a jelenségnek két, különböző megnyilvánulása. Keel, Vallee és más kutatók azt is megállapították, hogy ez a jelenség az idők kezdete óta megtalálható a Földön, és nagyon kevés bizonyíték támasztja alá azt az elgondolást, hogy egy másik bolygóról származik. Így az a valószínűbb, hogy ugyanaz a lény, amely Európában elfként, Japánban mágikus fehér rókaként, Washington államban "kicsi földekként" jelent meg, most, a modern ipari világ elvárásainak megfelelően újabb alakot öltött."

Tündérek jellemzése

Mivel a tündérek alapvető tulajdonsága a bűbáj, tökéletes leírást nem lehet adni. Soha semmi sem az, aminek látszik. Az az egyetlen alappont, hogy bármennyire is tökéletesnek tűnjön a varázs, egy kis bibi mindig van, s ha ezt megtaláljuk, a bűbáj szertefoszlik.

A tündérvilágot mindig tabuk, furcsa szertartások, megmagyarázhatatlan követelmények és tilalmak övezték. Mind arra utalt, hogy valójában nem emberi lényekről van szó, hanem olyanokról, akik nem az emberi logika szerint cselekszenek vagy reagálnak.

Annak ellenére, hogy korlátoz minket a bűbáj és az érthetetlenség, néhány dolgot azért ismerünk. Egyértelmű, hogy különböző tündértípusok léteznek.

Főtündérek

A főtündérek, például az ír daoine sidhe, az iráni peri, a magas szőke vagy hasonló szépségű tündéreket Tündérország nemeseinek szokták tekinteni, akik társaikon uralkodnak. Európában úgy hiszik, hogy ők hegyekben vagy dombokban laknak. A helyi néphagyomány pedig számon tartja kikről van szó és mettől meddig uralkodnak. Írországban például Knockma-hegy tündérét Fionn Bhearát még ma is az ír tündérek fejének tartják. A tündérnemesek egy összetett társadalom részei, s megvannak a maguk szokásai és tanai. Sokan írnak és olvasnak. A kelta főtündérek lovakat, marhákat és vadászkutyákat tenyésztenek, s általában magas, jóképű, elegáns, ragyogó lényként írják le. A főtündérek ma már csak néhol aktívak.

Köztündérek

A köztündérek elég elterjedtek, s ott is előfordulnak, ahol főtündérek elő se fordulnak. Hasonló a viszonyuk, mint a közembereknek az uralkodó osztállyal. Kisebb hegyekben, dombokban élnek. A köztündérek kerülnek leggyakrabban kapcsolatba velünk. Ők a felelősek a mocsárba tévedőkért, a gyerekcserékért, illetve tündéráldás és -átkokért. A köztündérek megjelenését mindenki ismeri. Kisebbek és törékenyebbek, mint az emberek, fejük viszonylag nagy és többnyire kopasz, bőrük szürkés vagy barnás, szemük nagy.

Házi tündérek

A házi tündérek jobban alkalmazkodtak hozzánk. A házi tündérek az otthonunkban élhetnek, vagy napközben a közeli erdőben alhatnak. Osztozik valamilyen fokig az anyagi javakban, és szállásért, ellátásért gyakran kisegíti a családot valamivel. A legtöbb tündérhez hasonlóan, a házi tündér sem tolerálja a lustaságot, becstelenséget. Ha megharagszik, éjszaka zajokat csap, feldúlja a házat, és megcsipkedi a kellemetlen alakot. Viszont ha tiszteli, akkor nemcsak a házi munkát végzi el, hanem más jótéteménnyel is szolgál.

A házi tündért ritkán lehet látni, inkább csak hallani és csak dobogás, kopogás, léptek zaja kíséri. Ezért kell mindig ellenőrizni a boszorkánynak, mágusnak, hogy vajon nem tündérrel van-e dolga, mikor szelleműzésben segít. Esetleg felbosszanthatja a tündért, s ezzel jobb vigyázni.

Azok, akik láttak már házi tündért, alacsony, barna töpörödött alaknak írják le. Néha nagy fej és vékony test róluk a leírás, de néha gyakran egészen emberiek. Néha meztelenek, néha egyszerű ruhát viselnek. A mezteleneket sosem szabad felruházni, mert akkor örökre távoznak, viszont ha egy bögre tejet hagyunk a tűzhelyen, azzal elnyerhetjük jóindulatukat.

Hozzájuk hasonló tündérek máshol is előfordulhatnak. A hajókról is érkezett leírás, abból a korból, mikor még azok fából készültek. Egy időben a repülőgépek tündéreiről is beszéltek, ám érdekes mód mikor fémből kezdték el építeni a hajókat, repülőket, eltűntek onnan.

A régi feljegyzések szerint a házi tündérek igen elterjedtek voltak. A legtöbb háztartásban élt egy, de ahogy modernizálódott az otthon, úgy tűntek el.

Magányos tündérek

Ezek a tündérek emlékeztetnek a házi tündérekre, ám ők nem élnek emberekkel, hanem inkább egyedül a vadonban. Néhányuk pedig elég barátságtalan az emberekkel. Általában érdemes nem zavarni őket.

A régi hagyományokban a magányos tündéreket gyakran vastag szőr borítja. Nem egyenlők a sasquatchcsal vagy jetivel. Nagyláb és barátai csak bizonyos környezetben élnek, a magányos tündérek ezzel szemben sok helyen felbukkannak. Nagyláb átlagos magassága 180-210 cm, testét rövid, sötét szőr borítja, kivéve fekete arcát és tenyerét. Lába nagy és széles, de alakra és felépítésre megegyezik, mint az ember és szintén öt lábujja van. Nagylábbal ellentétben a magányos tündérek 90 centitől 4,5 méterig nőhetnek, szőre színe változó, lábujjai száma általában kettő és hat közé tehető. Agresszívek, s büdösek. A magányos tündére amilyen hirtelen megjelenik, olyan gyorsan el is tűnik. Néhányuk kicsit áttetsző, többségükön nem fog a fegyver, de még senki sem próbálkozott ezüstgolyóval.

Egzotikumok

Vannak különös alakú tündérek, melyeket sorolhatunk a tündérek közé, ám előfordulhat, hogy valami mások. Hogy példát említsek a skót Nuckelavee egy kentaurszerű lény, melynek egy szeme a homloka közepén található. Testét nem fedi bőr, izmai, erei, belső szervei tisztán láthatók.

A tündérek természete

Robert Kirk szerint például a tündérek a földünket benépesítő intelligens lények egy másik osztálya. Testük levegőből vagy finom párából áll, amelyet ha akarnak, teljesen szilárddá tudnak sűríteni, vagy tökéletesen megfoghatatlanná változtatni. A föld alatt élnek, képesek áthatolni a szilárd anyagon, s különböző politikai és kulturális csoportokat alkotnak.

Ám néhány elmélet szerint emberi törzseket is azonosítottak a tündérekkel, ahogyan például a pikteket is. Afrikában a pigmeusokat is egy időben tündérekhez hasonló alakoknak tartották. Nem teljesen elvetendő, ám ennél összetettebb a dolog.

Az ember-tündér viszony igen különös, de a világ minden hagyományában találunk összekötő szálakat.

Az első a jó szomszédi viszony. A skót legendák szerint olyan szoros kapcsolatban éltek, hogy egymástól kölcsönöztek eszközöket. A tündérek emberbábát hívtak a szülésekhez, a parasztok pedig tündéreket fogadtak fel aratáskor.

A tündérek lehetnek nagyvonalúak is, és segítnek a bajba jutott embereknek. Bármilyen eltérő is a gondolkodásmódunk, van némi igazságérzetük és ha lehetőségük van rá ennek megfelelően cselekszenek. Erkölcseik ezzel szemben nem korlátozzák őket abban, hogy durván vicceljenek az emberekkel.

A szexuális kapcsolat is előfordul a hagyomány szerint, s esetenként gyermek is születhet belőle. Ám bizonyos körülmények között azonban veszélyes lehet tündérrel hálni, mert előbújik belőle a szexuális vámpír és számos történet szerint sokan sorvadtak el, majd haltak meg ilyen kapcsolat következtében.

Az emberrablások is előfordulnak, s állandó motívuma ez a legendáknak. Többnyire férfiak, kiket tündér csábított el, mentek el Tündérországba. Másokat trükkel, bűbájjal vagy erővel vittek. Tündérországból általában lehetetlen elmenni. A beszámolók szerint csak akkor tudott eljönni, ha egy bizonyos szertartást hajtott végre. Ám ha elrontotta a rítust, nem jöhetett el. Más leírások szerint a tündérek saját döntése volt, hogy valakit visszaengedtek. Akik visszatértek, azok általában az időt elég furcsán érzékelték. Pár napnak érezte távollétét miközben éveket volt el, vagy fordítva.

A csecsemőrablások is gyakoriak a legendákban. A gyermek helyén néha egy kis tündér vagy egy marék fa maradt, a bűbáj miatt azonban nem lehetett észrevenni a cserét. A hasonmás talán egy idő után meghalt, vagy az elcserélt gyerek ott maradt a családban.

Az emberek persze tehetnek a tündérek ellen. A legjobb fegyver ellenük a vas, amely elriasztja őket, vagy meg is ölheti, ha hirtelen kapcsolatba kerül a testükkel.

A tündérek éteri lények, s nem tudnak ők sem (akár a vámpírok) átkelni a folyóvizeken, és Nappal kapcsolatban álló növényekkel távol lehet tartani őket. A napfény is árthat, mert vagy megöli, vagy kővé változtatja. Egy kifordított ruha, ágy alól kikandikáló cipőorr, vagy egy keskeny öv egy ruhán is hasznos lehet.

Az éteri sík

Greer könyvéből:

"Az éteri lények egy csoportja, akiket mi tündéreknek hívunk, nagyjából ugyanazt a helyzetet képviselik a saját világukban, mint az emberek a fizikai valóságban. Hozzánk hasonlóan ők is kommunikálnak, eszközt használnak, képesek az absztrakt gondolkodásra, viselkedésüket pedig a tanult kulturális elgondolások irányítják, nem pusztán az örökölt ösztönök. Másfelől, ezeket a lényeket sokkal inkább az éteri sík formálja, mint a fizikai. Az éteri eszközök teljesen mások, a kommunikáció telepatikus úton történik, tehát nem a levegőben vibráló hang vagy a papírra vetett színes jelek segítségével értik meg egymást, és az éteri energia alkotta környezet sem azonos a folyadékból, gázból, szilárd anyagból összeálló fizikaival.

A síkok közti különbségeknek néha furcsa következményük van, amely csak akkor érthető, ha nem felejtjük el a mágia alaptanításait. Mivel mi is legalább annyira jelen vagyunk az éteri síkon, mint a tündérek, ők legalább olyan jól láthatják a mi éteri testünket, ahogy mi látjuk a fizikai tárgyakat. Érzéseink és gondolataink is pontosan érzékelhetők az éteri szinten, így a tündérek előtt az emberi elme gyakorlatilag nyitott könyv. Mivel azonban ők a fizikai síkon nem léteznek, közvetlenül nem érzékelik fizikai formánkat, mi pedig egyáltalán nem látjuk őket.

A két sík és a kétfajta érzékelési mód közötti különbség okozza a bűbájt. Mi az elménkkel a fizikai dolgokat, nem pedig az éterit érzékeljük. Amikor a tündérek kapcsolatba akarnak lépni velünk, el kell készíteniük a fizikai forma képét, és ki kell vetíteniük a mágusok által az érzékelés szférájának nevezett "helyre". Ez nem más, mint az éteri test azon tulajdonsága, hogy képes az érzékelt dolgokat egy magasabb szintre kisugározni. Mivel keveset tudnak a fizikai világról, elképzeléseiket a legnyilvánvalóbb forrásból merítik: saját gondolatainkból és vágyainkból, amelyek mind-mind az érzékelés szférájában találhatók.

Ez az oka annak, hogy a tündérek és az ufók pont olyanok, ahogyan azt mi elképzeltük. A tündérek igaziak, de külsejüket a mi fantáziánkból alkották. Ezek a formák pusztán a kommunikációhoz használt egyszerű eszközök, semmi közük valós alakjukhoz, mert éteri valóságukban kis, csillogó gömbökhöz vagy színes tojásformához hasonlítanak.

Ha viszont fejlesztjük éteri érzékeinket, és megtanuljuk mágikus módszerekkel, jobban irányítani megfigyelőképességünket, eljuthatunk odáig, hogy a saját szintjükön találkozzunk velük, és olyan világosan észleljük őket, ahogyan ők minket. Bizonyos értelemben a bűbáj inkább az emberi gyengeségnek az eredménye, mint a tündérek erejének. Hiszen annyira könnyen zavarba jövünk a bennünket körülvevő dolgoktól, hogy a tündérek szinte élvezettel zavarnak össze minket.

A legenda szerint, az ír manót rá lehet kényszeríteni, hogy adja oda a kincseit, csak egy másodpercre sem szabad szem elől téveszteni. Ez a történet annyira emlékeztet bizonyos meditációs tapasztalatokra, hogy az amerikai zen-mesterek a meditációs gyakorlat metaforájaként használják. A tanulság a következtető: a bűbáj nemcsak a tündérek sajátja. A legtöbb ember is varázslat alatt él, olyan kincset kerget, amely - a tündérmesék aranytallérjaihoz hasonlóan - azonnal száraz falevéllé változik, ha csak egy pillanatra is elfordulunk. Nem kizárt, hogy régen azok az emberi lelkek, akik nem jutottak át a Második Halál állapotába, a tündérvilágot alkotó összetett, éteri rendszer részei lettek. Hiszen az ember éteri testének a halál folyamatában játszott szerepe sok mindent megmagyaráz a legendák emberrabló tündéreiről. A különbség azok között az áldozatok között, akik visszajöttek, és akik nem, csupán annyi, hogy az utóbbiak halottak voltak a szó emberi értelmében, tehát elváltak fizikai testüktől. (Néhány legenda szerint, a tündérek gyakran mérgező varangyürüléket kínáltak étel helyett, csak a bűbájtól nem látszott, így szerezhették meg a halottak lelkét.)

Hasonlóan, a gyermekeket nemcsak a bölcsőből lophatták ki, hanem fizikai testükből is. Tehát, míg a fizikai test normális körülmények között meghalt volna, így azt is átvehette valami más lény, talán egy tündér, talán egy másik asztrális vagy éteri létező, ami így bizonyítja az elcserélt gyermekek legendáit.

A tündérek és az emberek szexuális kapcsolatáról szóló beszámolók is teljesen érthetők éteri nézőpontból, mert ahogyan arra a mágusok már régen rámutattak, a szex sokkal inkább éteri, mint fizikai jelenség. Egy olyan lény, amely képes közvetlenül működésbe hozni az emberi testben a szexuális energia éteri csatornáit, nem pedig a súrlódás és az idegek izgatásának közvetett módszerére hagyatkozik, könnyen igazolhatja a tündérmesék szenvedélyes erotikáját. A szaporodás már összetettebb probléma, mert valószínűtlennek tűnik, hogy az ilyen kapcsolatokból valódi terhesség és valódi születés keletkezzen, de mivel többet erről nem tudunk, nem lehetünk teljesen bizonyosak ebben.

Végül, a tündérek ellen használt önvédelmi eszközöknek szintén egyértelműen éteri alapjuk van. Akik nem támaszkodnak belső érzékeikre és erejükre, nem sok esélyük van ellenük, kivéve, ha bizonyos fizikai anyagok éteri erejére hagyatkoznak. A vas, amely azonnal szétrobbant minden éteri alakzatot, vagy bizonyos párolgó növényi olajok, amelyek kiradírozzák vagy szétszórják őket, egyike a néhány lehetőségnek. Viszont akik tudják, hogyan lehet érzékelni és formázni az éteri birodalmat, közvetlenül is felléphetnek a tündérek ellen a saját területükön.

Sajnos, legalább egy dologban az emberek is befolyásolták a tündérek életét, méghozzá negatív irányban. A mezőgazdaság, az ipar és a közösségi élet modern felfogásának nagyobb hatása volt a környezetre, mint azt legtöbben képzelték. Civilizációnk tönkretette a mezőt és a vadont, nemcsak fizikai, hanem éteri szinten is. A látnokok már több mint kétszáz éve folyamatosan figyelmeztetnek, hogy a füstös, terjeszkedő, ipari városok milyen pusztítást végeznek a körülöttük lévő éteri környezetben.

így nem meglepő, hogy az ősi, majdnem barátságosnak nevezhető kapcsolat az emberek és a tündérek között régen megszűnt szerte a világon. Ha kultúránk bölcsebben viszonyulna a környezethez, még talán mindent helyreállíthatnánk, de ki tudja..."

Hogyan közelítsünk hozzájuk?

A tündérek rendkívül félénkek velünk szemben, még azok is akik kapcsolatban állnak velünk jóval körültekintőbbek. A tündéreknek semmi okuk, hogy szeressenek minket, vagy hogy a javunkat akarják, viszont több okuk van félni tőlünk, bizalmatlannak lenni és utálni minket. Tehát bármilyen kapcsolatot is létesítünk velük, az akár veszélyes is lehet. Aki agresszív és buta, az megjárhatja, de még a jó szándék sem lehet biztonságos alap. A tündérek kiszámíthatatlanok. Ha valaki kapcsolatba szeretne lépni velük, akkor lehetőleg egyedül tegye, s ne felejtse, hogy nagy ára lehet, amelyet a tündérek szabnak meg.

A közvetlen kapcsolatot sokan kerülik, de gesztusokkal megalapozhatjuk a jó szomszédi viszonyt. Egy kis tej és kenyér a házi tündérnek, a veteményeskert egy kis részének meghagyása a tündéreknek, galagonyabokor mind-mind megtehetik a hatásuk. Kérhetjük, hogy segítsenek, de ők függetlenebb lények, s nem biztos, hogy megteszik. Főleg a bizalmatlanság miatt.

A tündérek segítenek annak, aki nekik is segít, és ha őszinték vagyunk és tiszteletteljesek, nem maradnak hálátlanok. Mágikus módszerek is megvannak a jó kapcsolat fenntartására, ám ha szeretjük a természetet, és teszünk is érte, az jobb mint bármilyen varázslat.

Végül pedig fontos megjegyezni az örök hibát, hogy a szilfek nem tündérek, hanem elementálok. Nem oly okosak, sőt egyesek szerint viszonylagos az értelmük. Ábrázolásukban hasonlítanak a tündér leírásokhoz, ám sose keverjük őket össze.


Ajánlott könyvek és források

John Michael Greer: Mágikus Lények Kalauza, Édesvíz Kiadó, Budapest, 2003.

Edain McCoy: Boszorkányság mesterfokon, Édesvíz Kiadó, Budapest, 2006.

Nancy Arrowsmith - George Moorse: A Field Guide to the Little People, Hill and Wand, New York, 1977.

Geoffrey Ashe: Mithology of the British Isle. Trafalgar Squere Publishers, North Pomfret, 1990.

Janet Bord: Fairies: Real Encounters with Little People, Dell Publishing, New York, 1997.