Bestiárium‎ > ‎Szellemek‎ > ‎

Mágia a természetszellemekkel

Írta: Larry Cornett

Fordította: Salem

Bevezetés

Minden növény, állat, szikla és más entitás rendelkezik szellemmel. Ezek a szellemek képesek csatlakozni, egy kollektív elmeként, mint egy terület szelleme. A természetszellemek magukban foglalják az igazi biológiai intelligenciát, pszichikailag erősek és kevésbé elvontak és kontrollálhatóak, mint az Elementálok. Hatalmas erejű szövetségesek lehetnek. Lehetséges érzékelni a természetszellemeket, hogy eldöntsük, hogy befogadóak-e egy rituálé tervezéséhez, és részüket veszik-e a mágikus munkában.

A természetszellemekkel való munka néhány hatása

Látványos fizikai jelenések történhetnek, ha a természetszellemekkel dolgozunk a vadonban. Személyesen láttam, hogy vadtüzek gyúltak a mágikus kör korlátain belül, a helyen, amit úgy azonosíthatunk, mint egy befogadó erőpontot, amit az eltervezett rituáléhoz hangoltunk egy nappal előtte. Több területet láttam már, ami száraz és kényelmes volt, mert a felhőket egy kerek lyukban átfúrta, s körötte esett az eső és hideg volt. Madarak csatlakoznak a rituáléhoz, a kör körül repkednek, mikor az energia nő; és bogarak, állatok csatlakoznak a kántáláshoz. Emellett a szél is felel az invokációra. Általánosságban szólva, a jelenések meglepetésszerűen működnek.

A jelenésekkel együtt vagy a nélkül, a természetszellemek gyakran hatalmas erőt közvetítenek a varázslatba. Ajánlott, hogy tudatosan ne próbáld előidézni a speciális megnyilatkozásokat. Ha tisztelettel közelítesz, a természet kellemes meglepetéseket tartogat.

A látványos fizikai megnyilatkozások nem szükségszerűek a sikerhez. Ha szükséged van erre, hogy ezek megtörténjenek, és a természetszellemek tudják, megkapod. A legnagyobb siker a mágiában a belső síkon történik, s több mint csak megnyilatkozás. Ez a siker magában foglalja a jótékony változásokat a tudatosságban, és a szinkronicitás segítő láncát. Egyébként a természetszellemekkel való munka összehangoltabbá tesz a természettel, jobban odafigyelsz rá, mind érzelmileg, mind spirituálisan.

Hogy elérd a legjobb eredményeket, próbálj meg összehangolódni a természetszellemekkel néhány órától néhány napig kezdve, mielőtt véghez viszed a főrituálét. A hasonló hangolódás célja, hogy megtaláld az alkalmas erőpontot és barátságban légy a természetszellemekkel. Ez az idő segít a természetnek, hogy összeszedje gyermekeit, és felkészüljön az aktív részvételre a fő rituáléban.

Mit NE tegyél:

Ha a természetszellemeket tiszteletlenül közelíted meg, és inkább parancsolni próbálsz nekik, mint hallgatni rájuk és meginvitálni, hogy dolgozzanak veled, a természetszellemek szétszélednek, fellázadnak vagy megtámadnak. Egyszer részt vettem egy rituálén, amit néhány "pszeudo-Crowleyták" végeztek, akik megpróbálták előadni a "Barbár nevek rituáléját" egy erőponton egy erdőben és kiterjesztették néhány százyardnyira minden irányban.

Amíg az egész erdőben hangos bogár és béka hangok voltak, a területen, ahol a rituálé helyet foglalt csendes volt amint a fő ritualista megkért minden szellemet, hogy csatlakozzon hozzá. Az érzés a természettől körülbelül úgy jellemezhető: "Óh, igen, Anya?!". Az egyik résztvevő gyorsan egy dühös szellem hatalmába került és ismételte: "Megölted a gyermekeimet, a te gyerekeid sosem fognak békében élni". Mikor a papnő kilépet az eredeti kör határaiból, megtámadták a méhek; és ellepték a Törvény Könyvét. A mágusoknak okosabbaknak kell lenniük, mint próbálkozniuk olyan szellemeket irányítani, akiknek igazi nevét nem ismerik!

A természetszellemek hívása

Hogy elkezdjük a munkát a vadonban, meg kell találnunk az erőpontot, ahol természetszellemek befogadóak az eltervezett rituáléval szemben. Kezeld a szellemeket tisztelettel, egyenlőként.

Tapasztalataim szerint, a legerősebb erőpontok a munkálatokra, az olyan vad területeken vannak, ahol különféle, aktív ökológiát találunk.

Mikor belépünk egy vad területre, hogy megtaláljuk a helyet a rituáléra, keresd azt a pontot, ahol jól érzed magad. Ezután tedd a következőt, akár egyedül, vagy ha csoportban, mint egy vezetett meditációt:

1, Relaxálj, amíg egyenesen állsz, koncentrálj a légzésedre. Lélegezz mélyeket a rekeszizmodból. Lélegezzetek együtt, ha csoportban vagytok.

- Érezd a szelet, és hagyd, hogy ellazítson és felébressze a szellemed, a lélegzés elvisz téged egy nem hagyományos valóságba.

- Képzelj el egy fényt magadban. Ahogy lélegzel, érezd, ahogy a fény növekszik, megtisztít és feltölt energiával - növekszik és megtölti az aurád.

- Érezd, ahogy világítasz, egyensúlyba jössz és megtisztulsz, feltöltődsz erővel.

- Kapcsolódj össze a belsőddel és érezd, ahogy az intuiciód működik.

2, Érezd magad, mint:

- A szél, tele élettel és intelligenciával, beszélgetve mindennel.

- A napfény, meleg, élettel, átadva az erőt, hogy beszélgessen a természettel, feltöltve mindent.

- A víz, érzelmes, intuitív, felfrissítő és összehangolt a természettel.

- A föld, érezd, ahogy a fizikai tested vándorol, miközben a Földanya része marad.

2, Koncentrálj a spirituális önmagadra, és:

- Érezd, ahogy a fény és a szeretet kiárad belőled.

- Növeld a fényt és a szeretetet a tested közvetlen aurájától a körülötted lévő területig - ahol megkeresed az erőpontot, és kapcsolatba lépsz a természetszellemekkel.

3, Telepatikusan (gondolattal, miközben a szeretet és a fény energiát folyamatosan közvetíted) küldj jelet a természet szellemeknek, hogy felbukkanjanak és figyeljenek a jelenlétedre.

- Mondd el, miért jöttél és hívd meg őket, hogy jöjjenek, osztozzanak a kölcsönös ünneplésben és a munkában, amit tervezel.

- Képzeld el a fényt és a szeretetet, amit létrehozol, hogy terjeszkedik és egyesül a távoli helyekről érkező fénnyel.

- Érezd a föld erejét, ahogy szétárad a testedben és a lábadban.

- Érezd az ég erejét, irányítsd, hogy feltöltse a fény és a szeretet jelét, hogy beszélhess a természettel.

- Képzeld el, ahogy a fény növekszik és egyesül.

- Folytasd a telepatikus jelek küldését.

4, Most menj mélyebbre:

- Csukd be a szemed, ülj le a földre és érezd a kapcsolatot, miközben küldöd a fényt és a szeretetet.

- Folytasd a fény és a szeretet küldését - hívd a szellemeket, hogy csatlakozzanak hozzád és fedjék fel magukat.

- Ha csoportban vagy, fogj egy dobot, és másodpercenként üss egyet; figyelj a dobra és engedd, hogy mélyebbre vigyen.

- Erősítsd meg, hogy természetmágus vagy, egy gyógyító személy, aki tud és beszél a természettel. Engedd, hogy ez a részed felemelkedjen, hogy teljesen tudatosuljon. Hagyd a dobot, a kapcsolat a belső éneddel felébred, hogy a részed természetesen kommunikáljon más életformákkal. Hagyd felébredni a telepatikus érzékeid.

- Folytasd a telepatikus jelek küldését a természetnek.

- Ha készen állsz, és belső késztetést érzel a kezdésre, nyisd ki a szemed egy kicsit és nézz körül, miközben mindig küldöd a szeretet, a fényt és telepatikusan hívod a visszajelzést.

- Látni fogod, ahogy a fény egy bizonyos területről jön, hogy befogadd. Más jeleket is fogsz kapni, mint például a szeretet vissza érkezését egy bizonyos irányból. Talán a válasz típusa ennek a munkának meglepetésszerű; kövesd a megérzéseid, hogy értelmezhesd.

- Tesztelheted a kapcsolatod kommunikációval (mentálisan), meghagyva a jeleknek az igen/nem válaszokat (mint a fény fényesebb lesz az igennél és sötétebb a nemnél) és mentálisan kérdezhetsz, figyeld a válaszokat.

5, Ha megtaláltad a helyet, ami készségesnek és befogadónak látszik, menj arra a helyre, miközben sugárzod a szeretet energiát. Növeld meg az aurádat arra a területre és érezd az energiát.

Belépés az erőpontba:

1, Mielőtt belépsz az energiapontba, kérdezd meg, hogy beléphetsz-e. Ha a válasz jó, lépj be; ha nem, keress egy másik helyet, ami befogadóbb.

2, Mikor belépsz egy erőpontba, nézz körül. Talán a válaszoló energia egy szokatlan dolog körül összpontosul (egy bokor, egy fa, egy ág, egy mohalepte szikla vagy más entitás, ami kimagaslik). Talán az energia sokkal általánosabb. Használd a megérzésed és kérd a szellemeket, hogy vezessék a tetteid.

3, Ha jónak érzed, küld a jelet, hogy meg akarod érinteni a dolgot (vagy a talajt) a jobb kommunikáció érdekében. Ha a válasz jó, közeledj szeretetteljesen, és érintsd meg, vagy öleld meg a dolgot (vagy a földet).

4, Bánj a szellemekkel, ahogy más pogányokkal bánsz, mikor először találkoztok - légy befogadó, nyitott és figyelj.

Elmélyíteni a kommunikációt a természetszellemekkel:

1, Most kapcsolatba léptél velük és befogadónak tűnnek, mélyítsd a kommunikációt:

- Lélegezz mélyeket a rekeszizmodból, és minden egyes lélegzettel érezd magad felfrissültnek.

- Képzeld el, hogy a gerinced egy fa törzse; és az alapjai, a gyökerek mélyen a földbe kapcsolódnak. Mélyedj le a gazdag, nedves földbe.

- Minden lélegzeteddel érezd, ahogy a gyökerek mélyebbre hatolnak.

- Érezd a Föld mélyén és a Föld vizeiben lévő energiát. Érezd a gyökereid, hogy felszívja a táplálékot a Földből és a vizeiből.

- Érezd a nedves, meleg energiát növekedni.

- Érezd, ahogy a Földből felfelé tör és szétárad a gerincedben, mint ahogy a nedv szétárad a fában.

- Érezd az energiát szétáradni a korona csakrádban (a fejed tetején).

- Most képzeld el, hogy vannak ágaid, és lehajlanak a Földhöz, mint a fűzfa végtagjai.

- Érezd, hogy az ágak növekednek és összefonódik a környezeteddel.

- Érezd a meleg, nedves energiát a földből, ahogy szétárad az ágaidban. Ahogy terjed, érezd, ahogy megtisztulsz és összekapcsolódsz a földdel.

- Érezd, ahogy a föld energiája szétárad ágaidban, majd visszatér a földbe, mint egy szökőkút.

- Figyeld, hogyan nyelik el ágaid a levegőből érkező energiát. Tehát, érezd, ahogy befogadják a fényt (tüzet) az égből.

- Érezd az energiát fentről, ahogy áthatol a testeden a földbe.

- Érezd a föld melegét.

- Érezd az energia körforgását.

2, Figyeld, meg hogyan fonódnak egybe az ágaid a téged körülvevő energia ágaival.

- Érezd, ahogy az energia táncot jár az ágaid között és körötted lévő ágak között.

- Figyeld, meg hogyan kapcsolódik a gyökered a földalatti energiacsatornákkal.

- Érezd az energiát a gyökereidben.

- Lásd, ahogyan te és az élet körülötted ugyanabba a földből gyökerezik, lélegezd ugyanazt a levegőt, fogadd be ugyanazt a tüzet, idd ugyanazt a vizet, osztozz ugyanazon az alapesszencián.

3, Telepatikusan emlékezz arra az időre mikor a természetszellemek és az emberek rendszeresen kommunikáltak és említsd, meg hogy milyen fontos ma a kommunikáció megalapozása.

4, Teszteld a kapcsolatot úgy, hogy kérdezel és figyeld a válaszokat.

Munka a természetszellemekkel:

1, Fejtsd ki a szellemeknek a jöveteled célját és a tervezett rituálé céljait.

2, Ha a szellemek befogadóak:

- Fejtsd ki a részleteket nekik és hívd meg őket.

- Figyelj, tanácsokat kaphatsz, hogy hogyan javítsd a rituálét. Néhány tanács jöhet előérzetként, néhány vízióként, néhány igen/nem válaszként a kérdésekre előre meghatározott jelekkel, vagy más módon.

- Fejtsd ki milyen típusú helyre, van szükséged a rituálé végrehajtására.

- Láthatsz fényt, vagy más fizikai jelet, ami elvezet más területekre, vagy egyikén leszel.

- Megkérdezheted, hogy melyik az a legjobb hely, ami más szemszögből megfelelő (piknikre, személyes vízió, stb.).

- Ha szükséges előkészület a területen (tüskék eltávolítása, tűz kör létrehozása, stb.) kérj engedélyt a szellemektől, mielőtt bármit teszel.

- Mielőtt elhagyod az erőpontot, mondd el a szellemeknek, ha vissza akarsz térni, hogy elvégezd a rituálét (vizualizálni a megfelelő lunáris vagy szoláris megfelelést, segíthet a kommunikációban).

- Invitáld meg, hogy csatlakozzanak a rítusban, ha visszatérsz, s hogy hozzák a barátaikat is.

- Kérdezd meg, hogy csendben jó visszajönni, dobokkal, kántálással vagy más közelítéssel.

- Megkérheted a szellemeket, hogy utat mutassanak, hogy harmóniában dolgozz és kérhetsz tanítót, hogy segítsen a további utadban.

3, Mielőtt elhagyod az erőpontot:

- Köszönd meg a szellemeknek.

- Közvetíts szeretet energiát.

- Idézd fel a tapasztalataid.

- Ha jónak érzed, hagyj egy ajándékot, dohányt, mézet vagy sört a földre öntve (vagy más alkalmas dolgot).

4, Hagyd ott békében és szeretetben.

5, Menj el azokra a helyekre is, melyeket a szellemek megjelöltek, s végezd el a hasonló meditációt ott is.

6, Ha szükséged van valamire, egy botra, egy májusfára, vagy egy pálcára, megkérdezheted, hogy merre találod és kövesd az utasításokat (nem szolgaian, úgy ahogy egy másik embertől, pogánytól kérsz útmutatást, légy tisztelettudó).

7, Mielőtt elhagyod a területet, melyen az erőpontot találtad és kapcsolatba léptél a természetszellemekkel:

- Küldj szeretet energiát a befogadó területekre, amit találtál.

- Köszönd meg a föld szellemeinek.

- Húzd vissza gyökereid és ágaid.

- Földeld le a felesleges energiát a földbe (tedd a kezed a földre, lélegezz be minden felesleges energiát és irányítsd a föld felé a karjaidon át, miközben vizualizálod és érzed az energia távozását a földbe).

- Hagyd ott békében és szeretetben.

8, Természetesen, a területet tisztán kell ott hagynod, vagy tisztábban, mint ahogy megtaláltad.

9, Ha a Wicca vagy a Ceremoniális mágia technikáival dolgozol, megtalálod, hogyan vesd ki a kört, hívd az elemeket, az Istennőt, az Istent és a helyi természetszellemeket, miközben a befogadó helyen vagy, képes leszel nagyban megnövelni a kapcsolatot.

10, A dobon és más erőnövelő technikákon keresztül, lehetséges megnövelni a szellemek erejét. Az eredmény nagyon érdekes lehet. Ha kovennel dolgozol, az erőpontot összehangolhatod a csoporttal.

11, Ha nem érzel semmi jót a rituáléd kifejtésére adott válaszban és képtelen vagy a rítusra, és nem kapsz jó választ, ne próbáld meg kikényszeríteni a jó reakciót. Csak becsapod magad.

- Köszönd meg a szellemek figyelmét.

- Kérdezd meg hogy miért nem voltak befogadóak (ha jónak érzed és kommunikatívak).

- Emlékezz.

- Húzd vissza gyökereid és ágaid, és földelj le minden energiát.

- Ha helyénvalónak érzed, hagyj ajándékot.

- Menj egy befogadóbb területre.

12, Ha nehéz egy olyan helyet találni, ami tényleg befogadó:

- Nézd végig a behatásokat, amik értek, hogy a természetszellemek vajon miért nem befogadóak a helyen ahol vagy és gondold újra a terveid a rituáléra, ha szükséges és helyes.

- Keress másik területet, ahol alkalmasabb és befogadóbb erők vannak az eltervezett munkához.

Mit tegyél, ha visszatérsz:

Erőteljesnek kell lenni, hogy tisztíts, és az összpontosíts, hogy felhívd a hely szellemeinek figyelmét, használd a fent leírt technikákat.

Gyakran az ember kis kijelölt erőpontot talál, amire különlegesen rá van hangolva, és ahol a szellemek osztoznak; de a hely túl kicsi, túl sok a növény, vagy alkalmatlan a fő rítusra. Személyes ráhangolódás a szellemekre egy ilyen területen és meghívni őket a fő rítuson lévő részvételre igen érdemes lehet.

Ezután készítsd elő a fő területet, ahogy előzőleg le van írva. Az eligazítást már az elején el kell mondanod. Egy különlegesen erőteljes módszer magában foglalja, hogy a folyamatot a befogadó erőponton át vagy mellett kell végezni, meginvitálva a természetszellemeket, hogy csatlakozzanak hozzád, hogy lépjenek be minden erőpontba, majd menjenek a centrális erőpontba a fő rítushoz. Ha a résztvevők egyedüli erőponton állnak, csatlakozni tudnak a folyamatba, ahogy az egyik pontról a másikra jár.

Mikor kijelölsz egy helyet a vadonban, vagy felvetsz egy kört, ne úgy rajzold fel a kerületet, mint gátat a külső erőknek; jelzőtűznek kell lennie, hogy vonzza a barátságos természetszellemeket, egy konténernek, hogy benntartsa a mágikus energiát, egy akadályt azoknak a szellemeknek, amelyeknek nem kellene ott lenniük.

Egy dolog, ami vicces és megéri a fáradtságot a természetben, hogy vigyél hangszereket, például csörgő, fuvola és/vagy dob, hogy behangold a természet hangjait, és hogy zenélj a természet hangjaira. Néhány nagyon érdekes visszajelzések, válaszokat kaphatsz a teremtményektől a vadonban, és egy érdekes zenét hozhattok össze.

Ha a munka kész van, köszönd meg a szellemeknek a részvételüket. Italokat és más ajándékokat hagyj hátra a szellemeknek a rituálé alatt és/vagy után.