Bestiárium‎ > ‎Kultúrák lényei‎ > ‎

Balkáni tündérek

A Balkán tündéreinek legfontosabb közös vonásai: halotti, károkozó, betegséghozó és termékenységőrző, -biztosító aspektussal egyaránt rendelkező démonikus, illetve istennőszerű lények, akik periodikusan jelennek meg az emberek közt: a tavaszi és kora nyári ünnepeken, ünnepi időszakokban, és egyúttal "tündéri" külsejű, elbűvölő szépségű, repülő, táncoló, éneklő nők alakját viselő, a természet sajátos helyein vagy viharban, forgószélben csoportosan megjelenő természeti szellemek (nimfák).

Sokféle örökséget - széttöredezett vallási rendszerek különböző mitikus lényeinek vonásait őrzik. Tulajdonképpen csak a halotti-démoni, a termékenységistennő- és természeti szellemtulajdonságok "tündéri" megjelenésbe oltott együttese az, ami sajátosan a balkáni tündéreket jelenti. Csak ilyen szempontból beszélhetünk viszonylag homogén balkáni tündérvilágról, amelynek szerteágazó gyökereit feltehetően többé-kevésbé a Balkán-félsziget egészén fennmaradt közös thrák-illír, görög-római hagyományok is egységesítették. Az alapok azonban különbözőek voltak, sok rokoni szál vezet más területek, szomszédos vagy rokon népek hiedelemrendszerei felé. Ilyenek elsősorban a nyugati és keleti szláv népek tündéreivel közös halotti és természeti szellem vonásai, amelyek közös ószláv tündérhagyományokra vallanak.

Más sajátságok a szlovén-osztrák-svájci Zalik ?ene, Bele ?ene, Seligen nevű tündérek felé vezetnek: ezek a lények "természeti szellem" mivoltukban, megjelenésükben és emberekkel való kapcsolataikban egyaránt közeli rokonai a Balkán tündéreinek; csak a "táncos nimfa"- tulajdonságok kevésbé jellemzőek rájuk. Sok rokoni szál fűzi a tündéreket az Alpok vidékén, illetve a délnémet területeken ismert Perchta, Holda, Frau Helga, Frau Saelde stb. hiedelmeihez és rítusaihoz. Ezek a kétarcú - jutalmazó és büntető - lények az emberek közt elsősorban a téli napforduló idején és az év egyéb "halotti" időpontjaiban jelennek meg: részint természeti szellemek, részint termékenység- és halotti istennő-vonásaik vannak.

Az emberi világba hegyekből, a természet "túlvilágaiból" érkeznek, máskor föld alól, az alvilágból; csoportosan vagy halottak, démonok, "kereszteletlen lelkek" viharban száguldó csapatától kísérve. A szélben vágtató lélekcsapatok ("Wütendes Heer", "Wilde Jagd", "Wildes Heer") Perchta-szerű "vezetők" nélkül is ismertek e vidékek hiedelmeiben. A "Perchták"-nak fonással kapcsolatos szerepük is van: a fonó nők munkáját - és a megjelenési idejükön érvényes fonástilalmak betartását - ellenőrzik a fonóházak éjszakai meglátogatáskor; ezek a vonások egy, női munkákat pártfogoló, sőt, a kender, len - vagy a gyapjat növelő juhok - termékenységét biztosító istenség nyomaira vallanak. A Perchták legközelebbi rokona a Balkánon a szlovén "Mittwinterfrau": Pehtra Baba, Zlata Baba, Quaternica. Mind az osztrák- német-svájci "Perchták", mind szlovén rokonaik chthoni-kus istennő-vonásai elsősorban az őt és kísérőit megörökítő, alakoskodó szokásokból nyilvánvalóak ("szép" és "csúnya", "fekete" és "fehér", ajándékozó és büntető, olykor kimondottan halottakat megjelenítő alakok).

Lényegében azonos lény a Gergely-naptár téli napfordulójához kötődő - szintén elsősorban alakoskodó rítusokban megörökített - horvát- szlovén, cseh-morva és magyar Lucia vagy Luca. Ezek az utóbbi lények azonban nem kapcsolódnak a megfelelő területek tündérvilágához rokoni szálakkal (nincs is a Balkán tündéreihez hasonló cseh-morva tündéralak), az archaikusabb szlovén-osztrák-délnémet Perchta-hagyományok viszont igen. Ezeket a kapcsolatokat hangsúlyozta Liungmann is, akinek a balkáni tündérvilág első átfogó összefoglalását köszönhetjük. A krétai és phrygiai Magna Mater-szerű istennők, a kis-ázsiai és görög Artemis és Diana, a velük összeolvadt Moirák és Nemezis/Fortuna alakjaitól a késő antik és középkori "Diana-kultusz" boszorkánysággal kapcsolatos szerepéig, illetve az Alpok Perchta-hagyományáig rajzolt egy fejlődési sori amelynek egyes közbeeső láncszemeit a Balkán tündérei képezik.

Szerinte a thrák-görög-római hagyaték illírek közvetítésével jutott a Délkeleti-Alpok vidékére, ahol a Perchták sajátos rítus- és hiedelemrendszere alakult ki, germán hagyományokkal ötvöződve. E "fejlődési sor" önmagában termesztésen nem elég a Közép- és Délkelet-Európa közti összes rokon vonás magyarázatára. A szláv és közép-európai germán hagyományok közös indoeurópai hagyatéknak minősíthető elemeit is lehetne hangsúlyozni. Ha a skót-ír tündérhiedelmek feltűnő egyezéseire, vagy a gall Matrae- vagy Matronae-kultuszra visszavezetett Bonnes Dames vagy Abundia, Abundantia és Satia "termékenység-istennők" tündéri vonásaira gondolunk, a kelta "maradványok" kérdése is felmerülhet. A balkáni tündérek e különböző rokonainak mindegyikét nem tudjuk részletesen bemutatni; esetenként rámutatunk néhány fontos egyezésre, párhuzamra.

A Balkán különböző népeinek tündérei részint közös, részint egyéni - népenként, területenként változó - neveket viselnek. A szerb-horvát (és részben a szlovén) tündérek neve - a nyugati szlávoknál és néhány évszázada még a keleti szlávoknál is elterjedt - vila (tb. sz. vile, nyugati szláv wily, villi), amely a szláv kutatók egyöntetű véleménye szerint a 'szél', 'forgószél' jelentésű indoeurópai szóból ered,így jelentése a balkáni tündérek egyik fontos vonására: a viharban, forgószélben való megjelenésre utal. A bolgár néphitben szamodiva és szamovila a tündérek legelterjedtebb neve. A szamovila a szamo ('maga') + vila összetétele; ezt a nevet a XVI. századtól használják a vila helyett.

Kelet-Szerbiában, Romániában és Bulgáriában az oroszok, ukránok által használt általános tündérelnevezéssel ruszalkának hívják a pünkösd hetében - a Ruszália-héten - az emberek közé érkező tündéreket. A román zina, az albán zána, zéra, ziná terminus - mint említettük - Dianára utal, de ismert a középkori boszorkányvádakban Dianához hasonló szerepet kapott Herodias neve is, erre vezethetők vissza a román Irodia, Irodita, Irodiada, valamint a horvát Irudica, Rudica tündérnevek. Mindezek mellett még a görög nereidák (neraides) viselnek a klasszikus ókorba visszanyúló nevet, amelynek jelentése az eredeti 'tengeri sellő'-ről az újgörögök mindenfajta tündérére kiterjedt.

Mindemellett a tündéreknek sok tabunevük is ismert; a Balkán keleti részén általánosabb ezek használata valódi nevük helyett, amit veszélyes kimondani. Különösen a románok ismernek rendkívül sokfélét; legáltalánosabb náluk a iele ('ők') és dînsele (kb. 'ők maguk'). Ezen kívül hosszú sorozata lenne idézhető a területenként változó, hízelgő tartalmú tabuneveknek: doamnele ('a kisasszonyok'), dulcile ('az édesek'), frumoasele ('a szépek'); továbbá: "büszkék", "erősek", "könyörületesek", "szentek", "szüzek", "istennők", "sólymocskák", "fehérek", "szépasszonyok", "éjszakai lányok"; stb.

A vilákat, különösen a szerbeknél, divna ('fenséges') névvel is illetik; a nereidákat pedig "a hölgyek", "a boldogok", "a kisasszonyok" "a kintiek" tabunevekkel. Az albánok "fehérek", "boldogok", "éjszakai boldogok" megnevezéseket használnak. A románok női neveken is hívták a tündéreket; különösen Erdélyben és a Bánátban egy-egy kilencfős tündércsapat mindegyik tagjának egyéni személyneve van.

Forrás:
Pócs Éva - Tündérek, démonok, boszorkányok. Budapest, 1989. Akadémiai Kiadó.