Kezdő félreértések és hibák

A kezdő boszorkányok, varázslók, mágusok, pogányok átmennek a következő fázisokon, hibákon és kérdéseken, s igyekeztem összegyűjteni, melyeket levélben kaptam. A további kérdések elkerülése végett írom e sorokat. Kezdjük is azzal, hogy nem találsz máshol információt. Nos, ha interneted van, máris találsz más oldalakat is. Ha olyan városban, vagy közelében élsz, ahol van egyetemi könyvtár, nyert ügyed van. Tapasztalatom szerint mindegyik nagyobb egyetemnek van vallástudomány vagy valláskultúra részlege. Ha nem is a wiccáról, druidizmusról vagy Ásatrúról kapsz is könyvet, akkor is találsz ott olyat, ami segíthet. Ha például a samanizmusról szeretnél bővebben olvasni, Hoppál Mihály könyvei segíthetnek. A könyvtárosokat megkérdezve, vagy a könyvtár számítógépes adatbázisában keresve könnyen találsz a témádnak megfelelő kiadást. Érdemes olvasójegyet váltani, ha úgy érzed, hogy gyakori vendége leszel a könyvtárnak. Ha a könyveket nem is lehet kivinni, fénymásolás lehetősége még jobb, hisz otthon is elteheted magadnak azt, amit találtál.

A másik lehetőség, hogy tematikus fórumokon beszélgetsz. Fórumokkal óvatosabban, mert sok a kókler, illetve sokan finoman szólva is udvariatlanok az újoncokkal. Ez persze ne kedvetlenítsen el. Sajnos a híresebb boszorkányok és varázslók körében nagy divat lett az önteltség Ezért is csak ezt a pár fórumot ajánlok (lásd a Linkeket), mert itt még kedvesen fogadják az embert.

A fent említett lehetőségek pénz nélkül is működnek. Ha könyvet szeretnél venni, érdemes utána érdeklődni szakmai körökben, hogy érdemes-e megvenni az adott könyvet. Sok kiadó hajt csupán a pénzre, s mindenféle fércművet kiadnak.

Egyébiránt, ha könyvet veszel vagy kölcsönzöl, érdemes más vallások iránt is érdeklődni, vagy meditációs könyveket is keresni, mert nagyon hasznos lehet.

A kereső szavakkal pedig minden kezdő bajban van. Hogy lehet ez? Számomra felfoghatatlan. Olyan kérdésekkel bombáznak, amik egy egyszerűbb kereséssel a magyar oldalon is megtalálhatóak. Itt találsz pár példát kulcsszavakra, hogy hogyan is keress.

A következő a lusta és figyelmetlen tanulás. Szánj időt az elméletre, mert ez minden gyakorlat alapja. Ha azt mondod nincs időd tanulni, akkor a gyakorlatra mégis mikor lesz? Az emberek is szívesebben segítenek mindenféle kérdésben, ha látják, hogy némi jártasságod van a dolgokban, s van valami hajtóerőd, motivációd.

Gyakorta előfordul a "nincs eszközöm probléma, nincs rá pénzem, nem tudok venni". Nem értek egyet azokkal, akik úgy vélik nincs is szükség eszközökre, hisz minden fémnek, fának, kristálynak megvan a maga saját energiája, amit hozzáad a tiédhez a rituálé alatt. Elegendő gyakran a saját erőd is, de érdemes több katalizátort használni. Ennek ellenére, amíg nem tudsz venni, készítsd el magad, vagy pótold. A honlapomon meg is találsz ehhez cikket, hogy mit hogyan.

Hollywood és a valóság. Szeretem a Bűvöletet, s nagy Angel és Buffy rajongó is vagyok, ám hiába merítenek a valóságból (utóbbi kettőnek több köze is van gyakorta), mégiscsak illúzió, amit látunk. Nem, nem tudunk repülni, legalábbis a fizikai testünk nem tud. Hajszín és szemszín változtatás, nos hajfesték és lencse. Ha mégis próbálkozol vele, nem megy egyik napról a másikra.

És ha már Bűvölet. Nem kell kovenhez vagy csoporthoz tartoznod. A teljes körhöz se kell a négy elemhez ember. Ketten vagy egyedül is nagyon jól elvagy(tok). A csoportok egyébként is egy részeg búgócsigához hasonlítanak munka szempontjából. Nagyon jó bennük dolgozni, de nem vagyunk egyformák így a harmónia nem garantált. Bárhogy működhet a varázslat. Merlin egyedül dolgozott, Shakespeare Macbethjében három boszorkány van. Óh igen, és nincs olyan isten, hogy "Manon".

Előre kitalált varázslatok. Működnek igen. De nincs is hatásosabb annál, mikor te magad írsz egyet. Próbáld meg az egyszerűbb versikéket. Gyakorlat teszi a mestert.

Varázslatok általában. A természetvallások kicsiny részét képezik a varázslatok. A vallás egy életmód, s nem csak abból áll, hogy minden problémánál elővesszük a varázskönyvet és "megoldjuk". Úgysem fog sikerülni. A tapasztaltabb mágusok és boszorkányok sem kedvelik az olyan újoncot, aki kizárólag ezért jött a vallásba. Gondolkodj és fejlődj, ne csak a varázslatok iránt érdeklődj. A mágiát ne használd mankóként. A varázslatokat csak jól átgondolva, s nem csip-csup ügyekért érdemes elvégezni.

Egyet nem értés. Igen, a kereszténység sokat ártott a pogány vallásoknak. Ennek ellenére nem szapulhatod a másik vallást -legyen az keresztény vagy sem-, mert nem értesz egyet vele. Én nem értek egyet a wicca gondolatmenetével, szívesen vitázom (és nem veszekedek) értelmesen egy-egy emberrel róla, s megosztjuk egymással a véleményünket. De nem állok neki hirdetni minden fórumon, ahogy ezt sokaktól láttam. Ne legyetek olyanok, akik ellen az őseink is harcoltak. A mi pogány vallásaink sem jobbak a többi vallásnál. Még II. János Pál pápa is szívesen fogadta a más vallású embertársait.

Tündér királyfik és királylányok. Ha valaki olyasmit állít magáról, ami józan paraszti ésszel átgondolva is ostobaságnak tűnik, nyugodtan kétkedj. Ámbár a mágia világa igen csodálatos, s az átlagembernek is túl ésszerűtlen, mégis vannak határok, amiket még mi sem tudunk átlépni. Mindent vizsgálj kétkedéssel, ne légy naiv (ja és a naiv rövid i, ezt is megemlíteném, ha már itt tartunk, gyakori hiba). Érdeklődj egyes felvetődött téma után nagyobb fórumokon, ahol nemcsak egy-két ember jár.

Indigó gyermekek és x-edik generációs boszorkányok. Senki nem lesz attól több, ha ő most indigó (vagy a többi manapság divatos) gyermek, többedik generációs boszorkány vagy rendelkezik valami különlegesebb képességgel. a, Nem biztos, hogy valóban így van. Az ember hajlamos elhitetni magával bizonyos dolgokat. b, Emberileg még így sem leszel több.

c, Még mágikusan se biztos, hogy több leszel ezzel. d, Az, hogy most egy dolgot különlegesnek érzel, lehet hogy a kis közösségünkben elég elterjedt vonás. Tanulj, fejlődj és sose hiányozzon belőled az emberiesség. Nem minden a velünk született képesség, s ne is alapozz csak erre.

Pogány vallás - vegetáriánusok. Nem szentelnék neki helyet, ha nem a sokadik levél érkezne erről a témáról. A két dolog - pogányság és vegetarianizmus - nem kötődik össze. Néhányunk, ahogy az ateista, keresztény, muszlim, stb. társaink is, választják ezt az utat. A pogányok, azt hiszem mondhatom ezt, mind hisznek abban, hogy a növények is éreznek. Elég álszent lenne az a kifogás, hogy azért nem esznek húst, mert nem akarják az állatokat bántani, mivel nagyon jól tudják hogy a növényeket is sérelem éri. De más okokból, igyekeznek annyit elvenni a természettől amennyi szükséges. Ezzel vagy vegák lesznek... vagy nem.

Varázslatok, ünnepek & alkohol, drogok. Hiába védik egyesek közülünk a hagyományaikat, mégis azt kell mondanom, hogy hiába a tradíciók által írt szabályok, rendhagyó időket élünk. Sokan nem bírják az alkoholt, szagát, ízét, stb. és nem is kívánják meginni. Nem betegség okán, hanem pusztán emberek vagyunk, akiknek valami vagy ízlik vagy nem, illetve elveket is fenntartunk. Őket nem is kellene kényszeríteni, hogy igyanak, még ha csak 8 alkalomról (vagy többről) van szó évente. Az élet ott van a gyümölcslében, forrásvízben is. Tehát nem kell alkoholt inni, ha nem kedveled. Ha a tényeket tekintjük, az alkohol megöli a sejteket. Elbódít, amivel a koncentrációd a varázslat, ünnepek alkalmával csökken. S még ha annyira elterjedt is a tévképzet, még egy napi pohár bor sem oly egészséges. Az orvosok, dietetikusok szerint napi egy pohár bor megengedett, de nem ajánlott. Igyál, de mértékkel, s csak ha valóban úgy érzed, hogy érdemes mereven a hagyományt tartani, vagy szereted. Valószínűleg ezért is kapok leveleket, de elmondom újra, hogy nem az alkohol ellen vagyok, hanem a kötelező mivolta ellen. Drogok pedig: semmilyen mértékben nem ajánlott. Helyrehozhatatlan károkat okoz az idegrendszeredben, testedben. A második ok pedig az, hogy a mágia szempontjából gondold végig: 1. Segíthet az asztrálutazás, víziók szempontjából, de: nem tudhatod, hogy valós-e az amit látsz; bepánikolhatsz munka közben; olyan helyekre juthatsz el asztrálutazás közben, ahová nem is akartad, és főképp nem is szeretnél lenni. 2. Ha a hosszabb és nehezebb utat választod - tehát tisztán -, az eredményeid tartósabbak és használhatóbbak lesznek.

Ez az oldal bővül idővel, hisz egyre gyakoribbá válnak bizonyos esetek.