Scriptum‎ > ‎

Ogham ábécé I. rész

Ogham kő, Dunloe, Írország
Ogham fénye sajnos a rúnák mellett megkopott, pedig hasonlóan értékes és érdekes írástörténelmi hagyatékunk. Már itt megemlíteném, hogy a magyar Wikipédia bejegyzés minden szempontból használhatatlan erről az ábécéről (ellentétben az angollal).

Az Ogham (vagy ogam) az ír nyelv ábécéje, melyből nagyjából 400 felirat maradt meg kőemlékeken Írországtól kezdve egészen Britannia nyugati feléig.

Kiejtése: http://hu.forvo.com/word/ogham/

A szó jelentése tisztázatlan, egyik lehetséges eredete az ír og-úaim, pont-barázda vagy pont-véset, a véset, mely egy éles eszköz hegyével készül.

Eredet

Michael J. O’Kelly írja (Early Ireland, an Introduction to Prehistory), hogy a legkorábbi feliratok körülbelül az i.u. 4. századra datálhatóak, ám néhány tudós szerint eredete valahol időszámításunk előtti 1. század körül keresendő.

Úgy tűnik az ogham ábécé más betűrendszerből alakult ki, ám hogy melyikből ma is vita tárgya. Néhányan arra is következtettek, hogy egyfajta rejtjele lehet egy másik ábécének. Utóbbinál felmerül a latin, az idősebb futhark illetve a görög ábécé is. A latin ábécét támogatják a legtöbben, hisz abban a korban ők voltak a legnagyobb hatással a területre, s a rúnák még nem voltak ennyire elterjedve Európában.

Több fő teóriája is van az eredetének, egyik tehát az említett rejtjelek. Ezeket ír tudósok vagy druidák alkothatták politikai, harcászati vagy vallási okokból, hogy kommunikációjukat titkos formában folytathassák a rómaiak fennhatósága alatt. A Római Birodalom uralta ekkor a közeli Britanniát és invázióval fenyegette Írországot, ez akár kiindulópontja is lehetett az ábécének.

A második teória szerint az első keresztény közösségek találták fel, hogy rövid üzeneteket és feliratokat írhassanak írül. A latin ábécé nehezen adta át az ír nyelvet, így egy új ábécé feltalálása kézenfekvő volt.

A harmadik elmélet a híres ogham tudós R. A. S. MacAlisteré, mely elég népszerű volt abban az időben, de kevés tudós támogatja manapság. MacAlister szerint az ábécét a dél-alpoki gallok találták fel i.e. 600-ban. Szerinte a gall druidák titkos kézjelei lehettek, melyet a görög ábécé ihletett. Ezen teória szerint a hagyomány szájról szájra terjedt vagy csak fán, míg nem a kora keresztény Írországban meg nem jelent a köveken is. A tudósok később teljesen elutasították ezt az elméletet, mert a betűk részletes tanulmányozása azt mutatja, hogy speciálisan az egyszerű (primitív) ír nyelvre készült. Az állítólagos görög kapcsolatot is megcáfolták több helyen.

Legenda

Két főbb legenda létezik az ábécéről. Egyikben miután Bábel tornya összeomlott, a legendás szkíta király, Fenius Farsa találta fel a gall nyelvvel együtt. Tudósaival utazott a szkíta földeken, míg Sineár síkságára ért, hogy tanulmányozza az összekevert nyelveket Nimród tornyánál (Bábel tornya). Tíz év után a vizsgálatok véget értek és Fenius létrehozott egy nyelvet, összegyúrva az összezavart nyelvek legjobbjait.

A másik, minket igazán érintő legenda már Ogma mac Elathan (Ogmios, de erről részletesebben lejjebb) istent említi. Az i.sz. II. századában író Lukianosz szerint a kelták Herculest Ogmios néven ismerték. Lukianosz ismertet egy gall ábrázolást, melyen az isten szokásos furkósbotjával és íjával van felfegyverkezve, de rá nem jellemző módon kopaszodó, ősz öregember s arcbőrét kicserzette a Nap; inkább Kharónra hasonlít, semmint Herculesre; egyébként vidám társaságot húz maga után, akik a fülükön átfűzött vékony lánccal vannak az isten átfúrt nyelve hegyéhez kötve. Lukianosz, hogy megvilágítsa a kép tartalmát, egy gall ismerősét idézi, aki elmagyarázta neki, hogy a keltáknál nem Hermész az ékesszólás tudományának mestere, mint a görögöknél, hanem Hercules, mert Hercules sokkal erősebb. Ogmios tiszteletét két feliratos tábla is megerősíti, amelyeken arra kérik, hogy bizonyos embereket sújtson átkával.

Ahhoz, hogy eme néhány anyag eredeti jelentéséből bármit is megértsünk, össze kell vetnünk őket az ír hagyomány Oghma istenével, akit időnként „grianainechnek” vagyis „olyan, mint a Nap”-nak neveznek. Nem biztos, hogy az Oghma alak a kelta Ogmios szabályos ír megfelelője, az viszont egyértelmű, hogy a két név azonos mitológiai személyt jelöl. Egyes kutatók szerint a két szó nem közös tőből ered, s az Oghma a gall Ogmios átvétele. Oghma nemcsak mint trénfher, azaz „bajnok” (sző szerint: „erős ember”) ismert, hanem neki tulajdonítják az Ogham-betűk feltalálását is. A rendszert, mint már írtuk bizonyíthatóan az i.sz. 4. században kezdték használni, de csaknem bizonyos, hogy már előbb is létezett valamely formában.

Ogmiosról és Oghmáról sok mindent írtak és sokféle elméletet állítottak fel, különösen Lukianosz rejtélyes sorai alapján. Bizonyossággal azonban mindössze annyit mondhatunk, hogy először is, Ogmios Lukianosznál mintha a beszélt szó hatalmának az ura lenne, másodszor Herculessel való azonosítás – az ír Oghma jellemét is figyelembe véve – isteni bajnokká avatja. Ha ezen kívül többet akarunk róla mondani, meg akarjuk fejteni mit gondolta a kelták Ogmios-Oghmáról, az pusztán spekuláció. Az eddigi értelmezések közül Francoise Le Roux magyarázata a legérdekesebb és legmeggyőzőbb – igaz elméleti jellegű -, de nem csekély érdeme, hogy véleménye sokféle korai ír anyag alapos elemzésére épül. Le Roux szerint Ogmios a „kötés” istene, amint az például Lukianosz leírásából is kiderül, vagy a varázserejű ogham-szimbólumok erejéből, amire Cú Chulainn használja őket a Táin Bó Cuailnge-ben, amikor megállítja a connachti hadsereg előrenyomulását. Le Roux Ogmios istennel kapcsolatban azt a régebbi nézetet is elfogadja, hogy esetleg pszüchopomposz lenne, vagyis olyan isten, aki ebből a világból a másik világba vezeti a lelkeket. Ezt elsősorban Lukianosz tanúságára alapozza. Annyit azért hozzá kell tennünk, hogy a halál-istenségeket általában kötő-istenségeknek is szokták tartani; más szóval ők kötik meg és viszik el a holtakat.

A legelső üzenet ogammal egy nyírfa ágon hét „b”, melyet Lug mac Elathan (Lugh) istennek küldtek, jelentése „feleségedet hétszer viszik át a túlvilágba, kivéve, ha a nyírfa megvédi”. Ezért a b betűt a nyírfa után nevezték el, s az In Lebor Ogaim (Ogamok könyve, ír forráskönyv) el is meséli a hagyományt, mely szerint minden betűt egy fa után neveztek el, bár az akkori feltételezés nem helytálló (lásd lejjebb).

Beith-Luis-Nin

Ogham maga az ábécé, míg a betűket gyakran „Beith-luis-nin”-ként is említik az első betűk után (ahogy az „ábécé” is az „abc” után kapta a nevét [angol „alphabet” vagyis ábécé szó a görög alfa és béta után kapta]).

Az ogham eredetileg húsz különböző karaktert, betűt (feda) tartalmazott, mely négy aicmíre (aicme „család, csoport” többes száma) különödik el. Minden aicme az első karaktereiről kapta a nevét (Aicme Beithe, Acime hÚatha, Aicme Muine, Aicme Ailme, „a B csoport”, „a H csoport”, „az M csoport”, „az A csoport”). Később öt további betűt adtak hozzá (főleg a kézirat hagyományában), amelyet forfeda, vagyis „extra betűk” néven ismerünk. Egyszerűbben szólva, akkor adták hozzá, mikor a gall nyelvekből hiányzó hangokat próbálták beilleszteni.

A négy fő aicmí:

Jobb oldal/lefele irányuló húzások:

1. B beith [b]
2. L luis [l]
3. F fearn [w]
4. S saille [s]
5. N nuin [n]

Bal oldal/felfelé irányuló húzások:

1. H úath [j]
2. D duir [d]
3. T tinne [t]
4. C coll [k]
5. Q ceirt [kw]
Keresztbe/merőleges húzások:

1. M muin [m]
2. G gort [g]
3. NG gétal [gw]
4. Z straif [sw]
5. R ruis [r]
Bevágás, rovátka (magánhangzók):

1. A ailm [a]
2. O onn [o]
3. U úr [u]
4. E edad [e]
5. I idad [i]

A p betű hiányzik, mert a fonéma (hangok elemi, elvont egysége) az előkelta nyelven elveszett és a hiányt nem töltötte ki, s a jelre nem volt szükség az átvett „p” betűs latin szavak előtt az ír nyelvben. Kölcsönösen a labioveláris (labiális, ajkaknál + veláris a szájüreg hátsó részében képzett hangok) Q (ceirt) fonéma elveszett az óír nyelvben. Az alap ábécé tehát az elő-(q)-kelta nyelvre lett tervezve. (A q-kelta és p-kelta csoportosítás a kelta nyelvek kategorizálása. A p-kelta általában a központos újító terület, a gall-briton nyelvek (ball, briton), míg a q-kelták (keltibér, goidel) a periférikus, konzervatív ágak. Ez talán már egy komplexebb téma, de az ábécé megértéséhez fontos, így próbáltam leegyszerűsítve leírni).

Az ötödik hozzáadott aicme a már említett forfeda. Egyedül az első, ébad jelenik meg feliratokban, főleg a K mellett. Másokat, az emancholl-t kivéve, körülbelül egy igazi felirat tartalmaz csak. A korlátozott gyakorlati használatuk miatt, a későbbi tudósok a kiegészítő betűket diftongusokká (kettőshangzókká, mint pl. ae, ea, ia, ie; a magyarban eredetileg nincsenek kettőshangzók, ám görög-latin eredetű szavainkban ejtődhetnek úgy [pl. Európa, automata] alakították, ezzel teljesen megváltoztatva a pín és emancholl értékét. Ez azt jelentette, hogy az ábécé újra P hang nélkül maradt, kényszerítve a peithboc (gyengéd „b”) feltalálását, amit csak kéziratokban találunk meg.

- EA ébad

- OI óir

- UI uillenn

- P, később IO pín (még később iphín)

- X vagy Ch (mint a loch szóban [némileg levegősebb, de hasonló, mint a technika szavunkban]) később ez lett AE emancholl

Noha szeretik fa ábécének hívni, a karakterek jelentése nem feltétlenül jelentették egy-egy fának a nevét. A fa ábécé megjelölés talán az alakja miatt érthetőbb. Néhány szó kiesett a használatból és a középkori „tudósok” előszeretettel mutatták be ezeket fa nevekként. Az autentikus értékek megőrzése miatt ugyan érdemesebb az eredeti jelentéseket és formát megjegyezni. A fás hagyomány szerette szépíteni az ábécét.

Beith, óír Beithe jelentése „nyírfa”, rokon a latin „betulával”.

Luis, óír Luis kapcsolódik a luise „lángol” vagy a lus „növény” szóhoz. A „fás” hagyomány a caertheand vagyis „berkenye” szóhoz köti.

Fearn, óír Fern jelentése „égerfa”, az egyszerű ír *wernā szóból származik, tehát az eredeti értéke (hangja) az W (v).

Sail, óír Sail
jelentése „fűzfa”, rokon a latin salix szóval.

Nion, óír Nin jelentése „elágazás” vagy „ég”. A fás hagyomány az uinnius vagyis kőrisfához köti.

Uath, óír Úath jelentése „horror, félelem”. A fás hagyomány „galagonyának” nevezi. Az eredeti szóeredet és a betű értéke ismeretlen.

Dair, óír Dair jelentése „tölgy”.

Tinne, óír Tinne jelentése „öntvény, fémrúd”. A fás hagyomány szerint cuileand „magyal”.

Coll, óír Coll, jelentése mogyorófa. Rokon a walesi collen szóval, illetve a latin corylus is lehetséges rokon.

Ceirt, óír Cert szó rokon a walesi perth „bokor” és latin quercus „tölgy” szóval. Régen összekeverték az óír ceirt „rongy” szóval. A fás hagyomány aball „almának” nevezi.

Muin, óír Muin, három lehetséges jelentése van, muin „nyak”, muin „fortély, csel” és muin „szeretet, bizalom”. A fás hagyomány szerint finemhain, vagyis szőlő.

Gort, óír Gort jelentése „mező”. A fás hagyomány az edind vagyis „borostyán” szóhoz köti.

nGéadal, óír Gétal jelentése „gyilkosság”, talán rokon a gonid „mészárol” szóval. A fás hagyomány a cilcach „seprőzanóthoz” vagy „páfrányhoz” köti.

Straif, óír Straiph jelentése „kén”. A hangzó ismeretlen, talán hasonló az „sz” hanghoz vagy esetleg „szt” vagy „szv”. A fás hagyomány draighin vagyis „kökénynek” nevezi.

Ruis, óír Ruis jelentése „vörös” vagy „vörösség”. A fás hagyományban népszerű, mint trom vagyis „bodza”.

Ailm, óír Ailm jelentése bizonytalan, valószínűleg „fenyőfa”. A fás hagyomány szerint crand giuis „jegenye” vagy „fenyő”.

Onn, óír Onn jelentése kőrisfa. A fás hagyomány ugyancsak tévesen aiten vagyis „sünzanót”.

Úr, óír Úr jelentése „föld, agyag, termőföld”. A fás hagyomány szerint fraech „hanga”.

Eadhadh, óír Edad jelentése ismeretlen. A fás hagyomány szerint crand fir no crithach „nyárfa”.

Iodhadh, óír Idad jelentése bizonytalan, talán az ibhar vagyis „tiszafa” formája, a fás hagyományban is ez szerepel.

A forfeda a fás hagyományban:

Eabhadh, óír Ebhadh a crithach szóval „nyárfa”.

Ór, „arany” (latin aurum lapján), a fás hagyomány szerint feorus no edind vagyis „borostyán vagy kecskerágó”.

Uilleann, óír Uilleand jelentése „könyök”, a fás hagyomány szerint edleand vagyis „lonc”.

Pin, később Ifin, az óír Iphin szóból, spinan no ispin „egres”.

Az ötödik betű emancholl, jelentése „a mogyoró ikre” ez jelentheti az erdei fenyőt, varázsdiót vagy bükkfát. Ám egyesek szerint ez maga a tenger vagy éppen a túlvilág.

Használata

Ábécé

Az oghamot köveken a bal oldalról olvassuk, felfelé a kövön, majd át a tetején (balról jobbra) és le a jobb oldalon. Fontos, hogy mikor jobb oldalon tartasz, úgy olvasd, mintha fentről néznél a kő tetejéről lefele. Ha a feliratok mindkét oldalon vannak, de semmi se köti őket össze a tetején, akkor felfelé olvassuk mindkét oldalt.

Ha vízszintesen írjuk, mint a jegyzeteknél, akkor balról jobbra haladunk.




Az információ nagy méretére való tekintettel (és hogy ne kelljen annyit várni rá) kettéválasztottam a cikket. A második részben az ogham pálcák használatáról olvashattok, jóslás formáiról és metódusairól. Ki derül mi az a „szó ogam” és hogy miért nem létezik "Kelta fahoroszkóp".

A bibliográfia és források a II. résznél lesznek megtalálhatóak.

[Amint kész a második rész, itt meg fog jelenni egy link.]