Könyvespolc‎ > ‎Híres gondolatok‎ > ‎

Boszorkányok órája

A Mayfair-boszorkányok élete I/II., Dáin 2000 Kft., 2001.

"És nem hiszem, hogy ki volt jelölve, meg volt tervezve, el volt rendezve az egész. Nem hiszem.
Nem hihetem, mert az eszem azt mondja, hogy képtelenség egy olyan rendszer, amelyben egy létező - legyen az isten, ördög, a tudatalattink vagy zsarnoki génjeink - dönt minden lélegzetvételről.

Az életnek a választások és a véletlenek kimeríthetetlen sokaságán kell alapulnia. Ha nem bizonyíthatjuk, akkor is hinnünk kell benne. Hinnünk kell, hogy változhatunk, hogy beleszólhatunk sorsunk alakulásába.

(...)
Tűnjék akármilyen irdatlannak és bonyolultnak az események hálója, hasonlítson bármennyire is a macskakövek, baluszterek és kovácsoltvas rácsok ismétlődő mintájára, amely a földnek ezt a darabkáját uralja, én megtartom a hitet.

Hiszek a szabad akaratban, a mindenható erőben, amelynek birtokában úgy kormányozzuk magunkat, mintha valóban egy igazságos és bölcs Isten gyermekei lennénk, akkor is, ha nincs ilyen Legfelsőbb Lény. Szabad akaratunkból cselekszünk jót ezen a földön, függetlenül attól, hogy meg kell halni, és nem tudjuk, hová megyünk a halál után, lesz-e igazságszolgáltatás vagy magyarázat.

Hiszem, hogy ésszel is felmérhetjük, mi a jó, hiszek az emberek közösségében, ahol a sérelmek megbocsátása mindig fontosabb lesz a bosszúnál, hiszem, hogy a bennünket övező, gyönyörű világban mi képviseljük a legmagasabb és legkülönb fokozatot, mert egyedül mi láthatjuk és méltányolhatjuk a természet szépségét, mi tanulhatunk tőle, mi tudunk sírni érte, mi törekedhetünk a megóvására és a védelmére.

Végül hiszem, hogy mi jelentjük az egyetlen igazi erkölcsi erőt az anyagi világban, akik etikát és eszméket alkotunk, ezért olyan jóknak kell lennünk, mint az isteneknek, akiket hajdan teremtettünk, hogy vezéreljenek.

Hiszem, hogy erőfeszítéseink révén egyszer majd sikerül a földön megteremtenünk a mennyországot, mert erre törekszünk minden alkalommal, amikor szeretünk, amikor megöleljük egymást, amikor inkább alkotunk, mint pusztítunk, minden alkalommal, amikor fontosabbnak tartjuk a halálnál az életet, a természetellenesnél a természetest, még ha nehezünkre is esik a meghatározás.
És gondolom, végső soron abban is hiszek, hogy a legnagyobb szörnyűségek és a legiszonyatosabb veszteségek ellenére is megszerezhető a lélek békéje, ha hiszünk a változásban, az akaratban, és a véletlenben, hiszünk magunkban, hogy a balsorsban is gyakrabban fogunk helyesen cselekedni, mint helytelenül.

Mert miénk a hatalom és a dicsőség, mert képesek vagyunk látomásokra és eszmékre, amelyek végül erősebbek és tartósabbak lesznek nálunk.

(...) Ha most kellene meghalnom, akkor se félnék, mert nem hiszem, hogy iszonyat vagy káosz vár reánk.

Ha egyáltalán létezik kinyilatkoztatás, annak csakis olyan jónak szabad lennie, amilyenek az eszményeink vagy a legkülönb gondolataink.

A természetben egyaránt van helye a láthatónak és a láthatatlannak. Abban a dologban, amely kibontja a szirmokat és havat hullat a földre, ugyanolyan szövevényes és gyönyörű, bölcs titoknak kell rejtőznie, mint a virágzó kaméliában vagy a felhőkben, amelyek tiszta fehéren gyülekeznek a fekete égen.

Mert ha nem, akkor akár a pokol összes ördögei is járhatják a táncot a szalonban. Akkor létezhet ördög, és nagyon kóser dolog másokat elégetni. Minden lehet.

Ám a világ túl gyönyörű ehhez.

Nekem legalábbis így tűnik, miközben ülök a szúnyoghálós tornácon a hintaszékben, és a szalonból kiszűrődik, távoli fénynél írok, most, hogy rég elült a húshagyókeddi lárma.

Csak a jóságra való képességünk lehet olyan klassz, mint a puha déli szellő, mint az eső illata, mely az imént eredt el, és halkan surrog a fényes leveleken, annyira gyöngéden, mintha látomása lenne csak az esőnek, amely ezüst szálakkal szövi át az ölelő sötétséget."